nlc.hu
Otthon

Harry Potter ihlette karácsonyfa

Harry Potternek díszítette fel a karácsonyfáját egy brit nő

Még majdnem egy hónap van karácsonyig, ám sok helyen már ezen a héten karácsonyi díszbe öltöztetik a házat és a fát. Nem is akármilyenbe.

Tavaly elég sok látványos, érdekes, vagy nagyon drága karácsonyi díszítésről írtunk, de idén sem maradnak el a „versenyzők”.
Ezúttal Louise Howard, a háromgyermekes anyuka keltette fel a figyelmünket, aki minden évben tematikusan díszíti fel a műfenyőjét. Tavaly a Grincs előtt tisztelgett, de idén a Harry Pottert használta inspirációforrásként.

20 éves műfenyőt díszít újra és újra

Louise nem szeret pazarolni, ezért ugyanazt a fenyőt használja, immár húsz éve. „A lányom első karácsonyára vettem” – mesélte a 37 éves nő a LatestDeals.co.uk-nak, hozzátéve, hogy addig nem cseréli le, amíg nem muszáj.

„A Woolworthsből vettem, és már három költözésen is túl van”

tette hozzá.

Kezdetben a család kételkedett abban, hogy a Harry Potter-témát elég ünnepivé tudják-e tenni, de végül némi kreativitással sikerült megvalósítaniuk a tervet. Louise vásárolt néhány bordó és arany színű, Griffendél stílusú gömböt, kinyomtatott néhány Potter-témájú képet a Google-ről, vásárolt egy kalapot, gyertyákat az Amazonról, és persze a család is segédkezett neki. A netről rendelt üvegcséket például a gyerekek különböző színű krémekkel és testápolókkal töltöttek meg, hogy bájitalos üvegeket készítsenek belőlük, és apró címkéket ragasztottak rájuk.

harry potter, kisvasút

A kép csak illusztráció (Fotó: Getty Images)

„A tavalyi Grincs-gömböket, a Grincs-testet és Cyndi Lou copfját jó áron eladtam, így ebből finanszíroztam az idei fát” – mesélt a financiális háttérről az édesanya, és azt is elárulta, hogy összesen az egész fa 92 fontba került. Azt tervezi, hogy megtart néhány darabot belőle a jövőbeli témákhoz, de az Amazonról rendelt Hogwarts Express kisvasutat, a kalapot és a gömböket eladja, hogy tudja finanszírozni a jövő évi tervét.

A fáról készült képeket itt tudod megnézni.

(Metro)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top