nlc.hu
Otthon

Lakást vettek a kilakoltatott férfinak

Kilakoltatták az idős zongoristát, egy német jótevő mentette meg

Nagy szerencséje volt annak az idős embernek, akit fia kevert bajba.
Lakás kiköltöztetése

A Blikk írta meg a nyolcvanegy éves, Vas megyében élő József történetét, aki olyan csapdába került, amit sajnos sokan ismerhetnek. Fia tizennégy évvel ezelőtt tízmillió forintos kölcsönt vett fel egy házvásárláshoz, és az ügyletben József vállalta az adóstárs szerepét.

Fia azonban egy idő után nem tudta fizetni a megemelkedett törlesztőrészleteket, így azok egyre csak halmozódtak. József mit sem tudott erről, mint mondja, nem kapta meg az értesítő leveleket. Amikor tudomást szerzett a dologról, a tartozásuk már elérte a húszmillió forintot, majd mire végrehajtásra került a dolog, már harmincmilliós lett. Képzelhetjük, mit élhetett át az idős férfi, aki a lap szerint még azon is gondolkodott, hogy véget vet az életének.

A bank felmondta a szerződést, a házat pedig a végrehajtó eladta, ugyanakkor további nyolcmillió forintot követelt az idős zongoristától, amit azóta is vonnak a nyugdíjából.
A sorsa nagy szerencsével fordult jobbra, ugyanis beszélt a helyzetéről egy Németországban élő barátjának, aki felajánlotta, hogy vesz neki egy kis társasházi lakást az elveszett családi ház helyett. Így Józsefnek újra van hol élnie.

József elmesélte a lapnak, hogy a barátjának gyárai vannak, egy magyarországi érdekeltségéhez meg éppen az ő révén jutott. – „Ezért mondta nekem azt most karácsonykor, hogy vegyem úgy, ez a lakás az én jutalékom az évekkel ezelőtti üzleti segítségért” – tette hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top