nlc.hu
Otthon

Ugyanott mentett életet a mentős, mint 3 éve

Életmentés közben köszönte meg egy férfi a mentősnek, hogy megmentette az életét – három évvel ezelőtt

Rohanni kellett a helikopterhez, de így is megható történet.
Mentohelikopter

Egy 50 év körüli férfihez kérték a mentők gyors segítségét tegnap Vaján, mert minden előzetes panasz nélkül összeesett a kertben – írja a Facebookon az Országos Mentőszolgálat. A mentésirányító instrukciói alapján a család megvizsgálta a beteget, aki már nem lélegzett. Azonnal mentőhelikopter és több egység indult segítségül, amíg a telefonon kapott utasítások szerint a család megkezdte az újraélesztést. A perceken belül érkező mentők emelt szinten küzdöttek tovább a férfi életéért, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően sikerre vezetett.

Miután a mentők stabilizálták a beteg állapotát és a helikopterhez siettek vele, egy férfi lépett oda egyik baktalórántházi bajtársunkhoz. Megkérdezte, emlékszik-e rá, de az életmentő nem ismerte fel. Kiderült, őt három éve élesztette újra a szakember, egy utcával arrébb. Beszélgetni ugyan nem tudtak, egy gyors köszönetre azért maradt idő, mielőtt a beteggel magasba emelkedett a mentőhelikopter.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top