nlc.hu
Otthon

Így jött össze Halász Vivi és Kővári Viktor

Először beszéltek kapcsolatukról az Exatlon sztárjai: így jött össze Halász Vivi és Kővári Viktor

Hamar kialakult közöttük a szimpátia.

A rajongók már jó ideje sejtették, de tavaly év végén biztossá vált, hogy az Exatlon Hungary két versenyzője, Kővári Viktor és Halász Vivien egymásba szerettek. Sokáig nem beszéltek a kapcsolatukról, most azonban megtörték a csendet – a megismerkedésükről is meséltek a Tények Pluszban.

Halász Vivi és Kővári Viktor

Fotó: TV2

„Nem gondoltam volna, hogy a Viktor lesz a párom. A műsor legvégén összeköltözés volt, akkor elkezdtük jobban megismerni egymást. Sokat beszélgettünk és szimpatikusak lettünk egymásnak. Úgy hozta a sors, hogy együtt estünk ki, ugyanazon a napon és ez még jobban összekapcsolt minket” – emlékezett vissza Halász Vivi. 

Egyre többet keresték egymás társaságát, a repülőgépen pedig már egymás mellett ültek. A műsor után is sokat beszélgettek és találkoztak is, egy idő után pedig a barátság szerelemmé alakult.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top