nlc.hu
Otthon

Eladták Göncz Árpád egykori villáját

Eladták Göncz Árpád egykori villáját, hatalmas összeget fizettek érte

A Vérhalom téri villának 496 millió forint volt a kikiáltási ára, de ennél jóval többet adtak érte.
Göncz Árpád egykori köztársasági elnök villája a Vérhalom tér 7. szám alatt Budapesten

Szombat este lezárult az az árverés, amelyet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hirdetett meg Göncz Árpád köztársasági elnök egykori villájára – írja a 444.

A II. kerületi Vérhalom téren álló ház a telekkel együtt több mint 1800 négyzetméter, és ötmillió forint értékű ingóság is járt vele. A kikiáltási ár 496 millió forint volt, de végül jóval többért kelt el,

833,8 millió forint lett a nyertes ajánlat.

Leköszönése után Göncz Árpád és felesége 2000-ben kapott lakást a Belügyminisztérium kezelésében lévő Vérhalom tér 7. szám alatti épületben. A rendszerváltás utáni első köztársasági elnök 2015-ben, felesége 2020-ban halt meg.

Áder János köztársasági elnök egy XII. kerületi, Béla király úti 720 négyzetméteres ingatlanba költözött, miután május elején lejárt a mandátuma.

(Kiemelt kép: Google Maps)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top