nlc.hu
Otthon

Lékai-Kiss Ramóna megmutatta A Nagy ő villát

Még Lékai-Kiss Ramóna is beköltözne A Nagy Ő villájába

Luxuskörülmények között fog versenyezni a 19 lány.

November 14-én 21:20-kor indul a TV2 párkereső reality-je, a Bachelor – A Nagy Ő, aminek főhőse ezúttal Árpa Attila lesz. A műsor nagy sikert aratott tavaly, így nem meglepő, hogy idén is kapott folytatást, amelyet ezúttal Stohl András helyett Lékai-Kiss Ramóna vezet

Lékai-Kiss Ramóna

Lékai-Kiss Ramóna

A műsorvezető most bepillantást engedett a csodálatos villába, ahova 19 lány költözött be azért, hogy elnyerjék a színész szívét. 

Kevés embert tudnék felsorolni, aki nem szívesen költözne be ebbe a villába – kezdte Ramóna a körbevezetést a villába, amelynek minden szegletét megmutatta, és elmondta, milyen jelentőséggel bírnak majd a műsorban – Nem tudom, kinek az álma egy ilyen kis wellness a ház közepén, az enyém biztosan. Én is beköltöznék ebbe a villába” – mélázott el a teraszon a műsorvezető.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top