Otthon

Így spóroljunk a betonnal (X)

A betonról elsőre mindenkinek egy nagy szürke monstrum jut eszébe, pedig a mai technológiákkal már rég nem az a durva anyag, ami eddig volt. Az esztétikumon kívül pedig még környezetbarát is, ráadásul használatával energiát is spórolhatunk.

A beton számára az áttörést az adalékanyagok – vas, acél – hozzákeverése hozta meg, ami miatt mérettartóvá, ellenállóvá és nagy teherbírásúvá vált. Ma már ott tartunk, hogy a beton akár kizárólagosan használt építőanyaga is lehet egy háznak, hiszen még a tető is készülhet belőle. Kedvelt tetőfedőanyag ugyanis a betoncserép, amely átlagosan 50 százalékkal nagyobb törőszilárdsággal rendelkezik, mint mondjuk az égetett agyag tetőcserepek, súlyuk ezzel szemben a kerámiacseréppel közel azonos.[1] Ráadásul 7 decibellel jobban csillapítja a zajt más tetőfedő anyagokhoz képest, gyártása pedig energiahatékonyabb és 50%-kal kevesebb CO2-kibocsátással jár, mint más fedőanyagoké.

Ha már a szén-dioxid-kibocsátásnál járunk, nem mehetünk el amellett, hogy a betonból készült vagy azt tartalmazó házak sokkal energiahatékonyabbak, mint társaik. A betonnak ezt a tulajdonságát télen is kihasználhatjuk, hiszen bizonyos mértékben nem engedi, hogy kiszökjön a meleg az otthonokból (persze azért egy hőszigetelés sem árt). Léteznek már olyan beton hőreflektáló tetőcserepek is, amelyek speciális kiegészítőkkel beépítve nyáron csökkentik a tetőtér hőjét, így mivel a cserép kevesebb hőt tárol és sugároz vissza éjszaka a levegőbe, a város mikroklímájára is hatással van.

Konkrét példa erre a Bramac 2017-es Construma Nagydíjas °Cool Tetőrendszere, amely a hővisszaverő tetőcserepek mellett szakszerű átszellőzéssel és a tetőrendszer további elemeivel bizonyítottan[2] 48 százalékkal is képes csökkenteni egy átlagos ház téli fűtésszámláját. A hideg hónapok elteltével nyáron sem kell félni a tetőtérben, ugyanis ezzel a tetőrendszerrel akár 11 °C-kal csökkenhet egy tetőtér hőmérséklete a legnagyobb nyári kánikulában is, ami a klímahasználat 80 százalékát is feleslegessé teheti. Ez pedig jelentős energia- és anyagi megtakarítást jelent télen-nyáron egyaránt.

[1] Kerámia: 39-50 kg/m2, beton: 40-50 kg/m2
[2] Tesztekkel bizonyítva, Heusenstamm, Németország 2017.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése