Gasztro

“Ráadás tejhabbal” – te melyik kávétól pörögsz?

Ahogy konyha, annyiféle kávéfőzési módszer – kis túlzással. Összeszedtük, melyiknek mi az előnye, ráadásképp pedig olvasóink is elmesélték, miért ragaszkodnak bevált kávéfőzőikhez.

Eszpresszó

„Ráadás tejhabbal” – te melyik kávétól pörögsz?A klasszikus presszókávé, amiért a ma kapható kávéfőző gépeknek köszönhetően már nem kell kávéházba menni. A neten pontos definíciók keringenek, hogy hány fokos vizet hány atmoszférás nyomással kell átpréselnie a gépnek ahhoz, hogy a végeredmény kiérdemelje az „igazi olasz espressó”-ból következő elnevezést. Ennek vannak talán a legelkötelezettebb hívei, és a vélemények egybecsengenek. „Csakis a gépi erős. Hétvégenként ráadás tejhabbal és mézzel” – írta egyikük, míg egy másik olvasónk sommás véleménye: „Felpörgetéshez csakis a presszó. Ehhez képest a legszörnyűbb merénylet az a 2 in 1, 3 in 1 és általában minden, ami cukrozott.”

„Kotyogós”

Ki ne ismerné a szót, hiszen a víznyomással történő kávéfőzés máig egyik legelterjedtebb eszköze Magyarországon is (ahogy a szomszédos országokban is) a kotyogós készülék. A víz itt alulra kerül, majd a hő hatására felforrva áthalad a felette található kávérétegen, kioldva a hatóanyagokat. Nevét a jellegzetes kotyogó hangról kapta. A nagy nyomás miatt itt már aromásabb és erősebb kávé a végeredmény.

Viktor tömören indokolta, miért erre esküszik: „Mert erős, jó kávét csinál és hangulatos.” Úgy tűnik, a jellegzetes hörgés hangja a tűzhely felől egyeseknek hozzátartozik a nap elindításához.

Instant

„Ráadás tejhabbal” – te melyik kávétól pörögsz?Tévhit, hogy az instant kávé „nem igazi”, csak a külseje megtévesztő, hiszen fagyasztva szárítással készül, így nyeri el a granulátumjelleget. A lényeg itt a gyorsaság, hiszen azonnal és egyszerűen elkészül, még csak forrásban lévő víz sem kell, mert a porszerű anyag azonnal oldódik. Minőségét tekintve azonban elég nagy a szórás az egyes termékek közt, nem véletlen, hogy még ezt az elkészítési módot alkalmazó olvasónk nyilatkozatán is átsüt a kételkedés.

„Én instant-type vagyok, mert csóró egyetemistaként erre futotta. Azóta sajnos a szervezetem annyira megszokta, hogy nem bír átállni a minőségibb termékekre. Hogyan készítem? Csak úgy szemmértékkel beleszórok egy kisebb kupacot a bögre aljába, jön rá a 100 fokos víz kb. 3 cm magasságig, a többi meg laktózmentes tej” – magyarázta Judit.

Török kávé

Ismert még a törökös elkészítési mód is, ami talán a legősibb módszer – ilyenkor a finomra őrölt kávét cukorral és vízzel együtt kevergetve főzik meg. Nagy nehezen találtunk olyan kávéimádót, aki nyilatkozni tudott róla:

„A török kávét a Balkánon járva ki nem hagynánk. Igazi szertartás a főzése, meg kell adni a módját – épp ezért itthon, normál körülmények között nem is próbálkozunk vele, no meg olyan szemcsenagyságú kávé, ami ehhez kell, nem is nagyon kapható. Idő kell az elkészítéséhez és az elfogyasztásához is. Eléd teszik egy csészében, és a legnagyobb hibát akkor követed el, ha azonnal belekortyolsz: várni kell vele, míg a »zacc« leülepedik. Előbb csak szagolgasd az áradó illatot, készülj fel lélekben is: a török kávé sűrű és méregerős. Ha gyorsan iszod, a szíved hirtelen kiugrik a helyéből. Ha egyszer igazán ráéreztél az ízére, máskor is keresni fogod az alkalmat, de a híg löttyökhöz szokott utazót elijesztheti a brutális hatás.”

Kapszulás

Ugrásszerűen terjedtek el itthon is a kapszulás kávéfőzők, ami jelentős részben a reklámhadjáratoknak köszönhető. Az egyes gyártók saját, különféle ízvariációjú kapszulákat forgalmaznak, így az utántöltés csak adott márkán belül lehetséges. A kapszulákban egyébként ugyanúgy darált kávé van, viszont a változatosságuk a legfőbb vonzerő. Azon túl, hogy muszáj hozzá ilyen gépet beszerezni, a kapszulák drágasága is sokaknak visszatartó erő.

„Nagyon szeretem a kapszulás kávét, az irodában komolyan megy a cserebere, kinek milyen kapszulája van. Viszont sajnálom a fákat” – utalt a környezetvédelmi szempontokra Ella.

„Ráadás tejhabbal” – te melyik kávétól pörögsz?

 

Filteres vagy német kávé

Az amerikai filmekből és sorozatokból biztosan mindenkinek ismerős a jelenet, ahogy literes kávéskancsókkal vagy azokhoz rohangálnak, és újra és újra töltenek maguknak a kávéért epedő szereplők – nos, ez a gyenge, sok vízzel főzött kávé a filteres verzió: a szűrőpapírral kibélelt tölcsérbe kerül a kávé, ezen felülről öntik keresztül a vizet. Sokkal kevésbé erőteljes a végeredmény, mint a kotyogósnál vagy kávéfőző gépeknél.

„Az esetek 99 százalékában americano vagy más néven német kávét iszom, ami a presszók és cukrászdák jelentős részében ismeretlen fogalom: kávé sok forró vízzel felhúzva, mint az amerikai office-jelenetekben. Hozzá rizstej és szójatej, mert nem szeretem az állatit” – avatott be Zita.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top