Shine

A legrondább luxustáskák, amikért mégis pénzt adtak

Designer táskát vásárolni nem olcsó mulatság. Meg kell fizetni a minőséget, az egyedi designt és persze a márkát is. De mi van akkor, ha valami félrecsúszik a kreatív agyakban és a soknullás árcédula egy bazári kacatra kerül rá?

Végtelenül furcsa módon semmi. Megveszik épp úgy, mint a legkülönlegesebb Hermés darabokat, a tulajdonos fejében pedig talán meg sem fordul, hogy a sarki kínaiban is különb táskát kapott volna töredékáron. Persze a márkát meg kell fizetni.

1. Papírtáska százezrekért

Demna Gvasalia, a Balenciaga vezető tervezője remekül ért hozzá, hogyan borzolja a kedélyeket azzal, hogy kommersz szatyrokat von be a luxus sűrű ködével. Tette ezt elsőként az IKEA FRAKTA bevásárlótatyójára hasonlító, cirka háromszázezres darabbal, majd folytatta a sort egy újabb shopper táskával, ami egy az egyben úgy néz ki, mintha egy vásárláshoz kapott logózott papírtáska lenne. Na persze az anyag ez esetben igazi marhabőr, még a fülek is abból készültek, de végülis ez a minimum, ha már közel 500 ezer forintot kell érte kicsengetni.

2. Szemeteszsák félmillióért

Persze nem a Balenciaga volt az első, aki, mondjuk így, a hétköznapok formáihoz nyúlt a tervezéskor. A Louis Vuitton Raindrop Besace névre hallgató 2010-es táskája nem néz ki többnek, mint egy bőrfüllel ékesített szemeteszsák, abból is a megkötős fajta. Marc Jacobstól, a márka akkori vezető tervezője jól értett hozzá, hogy a kollekcióit szokatlan darabokkal egészítse ki, hiszen a hírverés minden esetben garantált volt. Ennél a félmillióra taksált szemeteszsáknál azonban mintha egy picit túllőtt volna a célon.

3. Sok kis táska, egy nagy táska

Volt a Louis Vuitton-nak (és Marc Jacobsnak) egy másik meghökkentő húzása is, ami túllőtt a szemeteszsákok esetén. Sőt, igazából meg is előzte azokat, a Louis Vuitton Tribute Patchwork ugyanis még 2007-ben látta meg a napvilágot. A táska amilyen rondára sikerült, annyira lett egycsapásra státuszszimbólum, a 52.500 dolláros, átszámítva 14,5 millió forintos kiegészítőből ugyanis mindössze 24 darabot gyártottak – egyet közülük Beyoncé is megszerzett. A táskák az akkor tavaszi/nyári cruise kollekciót ékesítették és mindegyikükhöz 14 korábbi, ikonikus LV táska egy-egy darabkáját használták fel. Azt mondani sem kell, a táskák kézzel készültek, Párizsban és mind egy szálig elkeltek.

Pinterest

undefined

4. Táska, pöttyös mackóbőrből

A különleges állatbőrök felhasználása mindig is jellemző volt a luxusiparra. Marc Jacobs – ó, már megint ő – anno a 2011-es őszi/téli szezonra gondolta úgy, hogy érdemes lenne egy Teddy mackót megnyúzni, abból is a ritka, nagy pöttyös fajtát. Az eredmény a képen látható, giga gombokkal ékesített limitált szériás hobo táska lett, ami döbbenet, de igazán értékálló befektetésnek bizonyult. A különleges darabért akkoriban 897 dollárt, vagyis mai áron kb. 297 ezer forintot kértek, ma pedig a használt darabokért legalább 1000 dollár körüli összeget kell kicsengetni.

5. Military sikk, ahogyan az ócskások szerethetik

Van, hogy a divat cézára, Karl Lagerfeld is mellényúl. Nem sűrűn, de azért előfordul. Történt ez 2014-ben is, amikor a rá következő év tavaszára olyan táskakollekciót mutatott be, aminek néhány darabját látva nehezen lehet eldönteni, egy rakomány távol-keleti gagyiság részeként érkezett közénk, vagy komoly tervezői munka előzte meg őket.

Rögtön itt van az első csokor belőlük, az 1-1,2 millió forint közötti árakon mozgó szimatszatyrok összefirkált, rojtokkal dekorált változatai. A Washed Fabric széria mondjuk tökéletesen hozta, amit a neve ígért: úgy néztek ki, mint amit a gazdájuk már jó pár évig nyúzott, miközben kiélt rajtuk minden lázadó érzést, ami lelkében lakozott.

Megnézem
Összes kép (3)

6. Pulcsitáska a gagyiság jegyében

A Chanel 2015 kollekciójának másik ékkövének a pulcsitáskák, nemesebb nevükön Chanel Girl Bag-ek számítottak, amik úgy néztek ki, mint egy hobbivarró első átalakítós DIY remekei. Szörnyen. Hiába a nemes anyagválasztás, a full bőr és Chanel-mintás tweed anyag, egész egyszerűen kritikán aluliak. Valószínű ezek az egyetlen designer táskák, amiket még a kínaiak sem fognak lemásolni soha az életben, hiszen tuti a nyakukon maradnának. Ja, és az áruk ott kezdődött, ahol a military pajtiké zárult, 1,2 milliónál és 1,5 millió forintig is felkúszott, anyagától és méretétől függően.

Megnézem
Összes kép (6)

 

7. Csíkos szatyor, kockás szatyor

A piaci nagybevásárlások igazi must-have darabja a szőtt nejlontáska, ami mindent elbír, ami mindent kibír, csak a mi kézfejünkből szorítja ki a vért, ha túlpakoljuk. Nos, egy ilyen ikonikus darab nyilván nem úszhatta meg, hogy fel ne tűnjön valakinek a designkultúrában betöltött páratlan szerepe. Elsőként 2007-ben figyelt fel rá a Louis Vuitton, amikor tavaszi kollekciójának kulcs kiegészítője a kockás óriás shopper lett, múlt évben pedig a Balenciaga is beemelte az őszi/téli szezon darabjai közé. Mindkét táska hasonló árkategóriában mozgott, a Louis Vuitton-ért 420-670 ezer forintot, a Balenciaga-ért 430-675 ezer forintot kellett fizetni, mérettől függően.

8. Ahol Spongyabob, a Meki és a motoros dzseki is áldozatul esik

Őrültségért a Moschino-nak sem kell a szomszédba mennie. Készült már náluk Spongyabobos táskakollekció 2014, valamint ugyanannak az évnek az őszére dobták piacra a Mekis kapszulakollekciót is, amiben láthattunk Happy Meal formájú minitáskát és steppelt kézitáskát hatalmas M-betűvel az oldalán.

Megnézem
Összes kép (6)

2014 nagyon termékeny év volt, Jeremy Scott akkor jelentkezett a motoros dzseki formájú táskákkal is, amik bár félmillió forint körüli összeget kóstálhatnak ma is, egy fokkal talán mégis szebbek, mint a Chanel pulcsis változatai.

Megnézem
Összes kép (5)

 

 

 

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top