Shine

Erre számíthatuk Rihanna divatmárkájától

Az év egyik legnagyobb divatszenzációja Rihanna ruhamárkája, most végre azt is láthatjuk, milyen stílusban képzeli el kollekcióit az énekesnő.

Szépségápolási sikerei és fehérneműmárkája, no meg a Pumával közös kollekciói után Rihanna újabb komoly lépést annak irányába, hogy nevét végérvényesen beírja a divattörténelembe. A luxusmárkákat tömörítő LVMH-csoport égisze alatt divatházat indít Fenty néven, amelynek tegnap nyílt meg az első pop-up butikja Párizsban.

Természetesen maga Rihanna is márkája egyik darabját viselte, a karcsúsított, mini fazonú blézerruha határozottan szexi felütést adott a márkának, bár a kényelem érzete sem állt távol tőle (már amennyire egy extra mini ruha az lehet). Vékony pántos szandál, többsoros nyaklánc és bokalánc jelentették a kiegészítőket, összességében az outfit remekül illett az énekesnő stílusához.

Rihanna a Fenty divatház nyitó sajtóeseményén (Fotó: Julien Hekimian/Getty Images for Fenty)

Az első Fenty kollekció egészét a letisztultság és a lezser, nagyvárosi sikk jellemzi: denimkék, fehér, bézs és halvány rózsaszín árnyalatokból építkező, egyszínű szetteket, rengeteg ing- és blézerfazont, szokatlan szabásokat és kényelmet árasztó bő nadrágokat, ingujjakat láthatunk, amikhez Rihanna ajánlása szerint nyugodtan viselhetünk giga fukszot is, hogy megtörjük a modern minimál hangulatot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top