Guccio Guccit két világháború sem tántorított el a céljaitól, az általa alapított divatház ma is a legnépszerűbbek között van.
139 éve született Guccio Gucci, a liftesfiúból lett milliárdos, aki negyvenéves korában nyitotta meg firenzei bőráru üzletét, amelyből ma is virágzó divatbirodalom nőtte ki magát. Mindez egészen szép teljesítmény ahhoz képest, hogy ifjúkorában esze ágában sem volt továbbvinni apja bőrműves vállalkozását.
Az ifjonti hév és a család elképzelései
Guccio Gucci 1881-ben született Firenzében. Történetmesélés szempontjából szinte botrány, de boldog, átlagos gyerekkorra volt, tizenévesen azonban ő sem volt jobb, mint a tinik általában: lázadt a szülői elvárások ellen, ez az ő esetében abban csúcsosodott ki, hogy nem volt hajlandó apja nyomdokaiba lépni és tisztes toszkán bőrművesként megkeresni a kenyérre valót. Helyette Londonban és Párizsban próbált szerencsét, dolgozott pincérként, mosogatófiúként és szállodai liftes fiúként is, és mit ad isten, épp ez utóbbi munka terelte vissza a bőrműves szakmához.
Forrás: Wikipedia
A patinás londoni Savoy Hotel volt ugyanis az, melynek vendégei helyett a liftet irányította, e munkakör pedig kellő számú alkalmat teremtett számára, hogy szemrevételezze a tehetős vendégsereg elegáns megjelenését, különösképpen pazar bőröndjeiket, utazóládáikat. Ekkor még csak 16 éves, a látvány pedig nagy hatással volt rá, bár vélhetően nem ő volt az egyetlen srác a nagyvárosban, akinek imponált a gazdagok és híresek életmódja. Guccinak azonban volt egy nagy szerencséje: miután 1902-ben visszatért Firenzébe, az otthoni kapcsolatoknak köszönhetően elhelyezkedett egy bőrműves manufaktúránál, így megtanulhatta a mesterséget, hogyan lehet olyan pazar táskákat, kiegészítőket készíteni, amelyeket a legfelső társadalmi réteg tagjai birtokolnak. E tudás birtokában pedig elérhette, hogy idővel családja is a legtehetősebbek táborát gyarapítsa.
Így hát végül mégis beteljesítette szülei álmát, megállapodott, dolgos, családos ember lett. Feleségével hat gyerekük született, átvészelték az első világháborút, majd harmincas évei vége felé ahhoz is elég bátor volt, hogy saját vállalkozást indítson. Na jó, ehhez a különböző életrajzi leírások szerint kellett felesége nógatása is, de végül 1921-ben csak megnyitották Firenzében az első Gucci butikot, melyben kézzel készített táskákat, lovas felszereléseket kínáltak az olasz társadalmi elit számára.
Toszkána, 1969. (fotó: Touring Club Italiano/Marka/Universal Images Group via Getty Images)
Mit csinál egy bőrműves, ha nincs elég bőr?
A semmiből elindítani egy komoly, minőségi munka- és alapigényes vállalkozást akkoriban sem volt egyszerű, Gucciéknak is kemény volt az első időszak, de végül a befektetett energia (és pénz) megtérült, a harmincas évekre már elismert, sikeres vállalkozást tudhattak a magukénak. A nemzetközi politikai helyzet azonban 1935-ben közbeszólt: a Nemzetek Szövetsége az abesszíniai háború miatt szankciókkal sújtotta Mussolini Olaszországát, ami érintette az olasz bőrimportot is. Guccinak ezért más alapanyagforrás után kellett néznie, ami valódi out-of-the-box élménnyel ajándékozta meg. Bőr helyett ugyanis vászonból, illetve egy speciális szövésű kenderből is elkezdett táskákat készíteni, amit Nápolyból szerzett be. Ezek voltak a márka első bőröndjei, rajtuk a máig jellegzetes világosbarna alapon sötétbarna, átlós mintázat volt látható, nem mellesleg pedig óriási sikerük volt vásárlói körében.
Az évek során a Gucci gyerekek is beszállt a családi vállalkozásban, közülük is legidősebb fia, Aldo volt az, aki idővel a cégvezetést is átvette apjától. 1938-ban ő nyitotta meg az első római üzletet, a vállalkozás virágzott, a világ azonban egyre csak forrongott körülötte. Kitört a második világháború, végül nem úgy záródott, ahogyan azt Mussolini elképzelte. Bár 1947-ben már sehol sem volt a Salòi Köztársaság sem, a háború utáni újjáépítés még épp csak elkezdődött, a Gucci cég pedig komoly nyersanyaghiánnyal küzdött. A kreativitás azonban ismét kisegítette őket a bajból: kiokoskodták, hogy Japánból még mindig lehetőség volt bambuszt importálni, így hát kitalálták (majd levédették), miként lehet a bambuszt melegítéses technikával a kívánt formára alakítani, így a táskáiknak fület készíteni.
1947-ben mutatták be az első Gucci Bamboo táskát. (Fotó: by Elena Braghieri/Getty Images)
A bambuszfüles táskák olyannyira újnak és másnak hatottak, mint amit az emberek megszokhattak, hogy a Gucci Bamboo táska egy csapásra szenzáció lett, sőt, máig a márka legikonikusabb termékének számít. Az ötvenes évek elejére a Gucci táskái már szerte Európában ismertek és elismertek voltak, elérkezettnek látták hát az időt, hogy meghódítsák Amerikát is. Ekkora már a családi vállalkozást (nem hivatalosan) Guccio fia, Aldo vezeti, az 1953-as amerikai hódítást azonban a 72 éves alapító is épp úgy várta, mint a második generációs Guccik. Végül a sors úgy hozta, hogy Guccio Gucci nem érhette meg az első amerikai üzlet megnyitását, 1953. január 2-án elhunyt.
Aldo a hagyományhoz méltóan vitte tovább a családi vállalkozást, igazi nemzetközi luxusmárkát csinált belőle, miközben a termékkínálatot is bővítette különböző kiegészítőkkel. Az ötvenes és hatvanas években minden magára adó európai és amerikai celebritás bambuszfüles Gucci táskával lófrált, miközben mindent megtettek azért, hogy a Made in Italy jelzés a luxus és a legmagasabb minőség fogalmával forrjon össze. Maga Kennedy elnök is el volt ragadtatva az olasz mestermunkától, állítólag a divat első számú olasz nagykövetének nevezte Aldo Guccit, de ha már itt tartunk, néhai felesége, Jackie Kennedy is osztotta véleményét. A Gucci-ház pedig borzasztóan hálás is volt mindezért, pláne, miután a First Ladyt Gucci hobo táskával a kezében fotózták le, amitől az egyből a felső tízezer must-have darabja lett. Viszonzásul a táskát el is nevezték róla, máig ez a Gucci Jackie táskája.
Aldo Gucci (fotó: Hulton-Deutsch Collection/CORBIS/Corbis via Getty Images)
Csúcsról a gyilkosságig
Guccio Gucci 1953-as halálát követően egy darabig úgy tűnt, minden szépen alakul, fejlődik, a család békés boldogságban osztozik a sikereken és a hasznon. A valóság azonban nem volt ennyire idilli, a családtagok ugyanis nem elégedtek meg sorsukkal és összeszövetkeztek a céget irányító Aldo ellen. A családi belháború hosszú éveken át tartott, Aldo Guccit a fia, testvérei és azok szövetségesei még börtönbe is juttatták, csak hogy eltávolítsák a hatalomról, de ez sem volt elég. Mikor vele „végeztek”, egymás ellen fordultak, a vége pedig az lett, hogy a Gucci-házat 1989-ben külföldi befektetőknek adták el. Ekkor a céget már a harmadik generációs Maurizio Gucci irányította, 1993-ra sikerült is csőd közeli állapotba vinnie, így az új tulajdonosok megváltak tőle. A Guccik immár végleg elherdálták a nagyszülői örökség névleges maradékát is, és ezt sokan nem tudták megemészteni. A legkevésbé Maurizio exfeleségének, Patriziának ment, aki 1995. március 27-én reggel négy jól célzott lövéssel megölte őt. Mindez azonban már egy másik történet – amit itt olvashatsz el.
Divatházak és történeteik:
A divattörténet sötét oldala: a Dior
