Shine

10 divattrend, amit zenészeknek köszönhetünk

A könnyűzene nagyjai nem csak attól váltak világhírűvé, hogy milyen számokat adtak elő, de amiatt is, miként öltözködtek. Nem egy világsztár formálta már az emberek öltözködését, indított el divattrendeket és tett népszerűvé stílusokat. Közülük mutatunk most tízet.

A zene mindig is elementáris hatással volt az emberekre, a 20. század közepén azonban egészen új szintre lépett a zenészek világra gyakorolt hatása. A tévé elterjedésének hála soha nem látott tömegek számára váltak nem csak hallhatóvá, de láthatóvá is az előadók, ami elkerülhetetlenné tette, hogy öltözködésük, megjelenésük divattrendeket indítsanak el. No nem mindenki volt erre képes, a meghatározó könnyűzenei műfajok nagyjai azonban lazán a rajongók elé hintették divatajánlásaikat, sokszor akkor is, ha ez egyáltalán nem volt a céljuk.   

John Lennon és a szemüvege

A színes katonai zubbony, a gallér nélküli, indiai ihletésű zakók, a gombahaj, mind-mind a The Beatlesnek köszönhetően vált népszerűvé, generációjuk fiataljai egyként ültették át ezeket a divatelemeket a hétköznapokba. Az ötvenes és hatvanas évek azonban már régen voltak, a gombahaj ciki iskolás hajviseletté süllyedt, ruháikra pedig már csak az emlékezés pora pereg, noha időnként a divattervezők szívesen nyúlnak a beatzenekar jellegzetes stílusához. 

Nem így John Lennon szemüvege esetén: a kerek, vékonykeretes szemüveg ikonikussá vált, a forma örökre összeforrt a zenész nevével. Számos üzenet rétege rakódott rá az évtizedek során, így mára jóval több mint egy szimpla szemüvegkeret-fazon. Mindaz, amit John Lennon képviselt, amiért kiállt – főként, mikor már Yoko Onoval együtt jelentek meg a nyilvánosság előtt -, a háborúellenesség, a feminizmus, a békemozgalmak, ott vannak az emlékekben és elég csak rápillantani egy ilyen szemüvegre, hogy mindez eszünkbe jusson. Épp ezért manapság is népszerű fazonnak számít, a művészetek, a spirituális nézetek felé is nyitott, bármiféle másságot elfogadó és befogadó srácok és férfiak szívesen öltik magukra a néhai sztár imázsának legjellemzőbb darabját.

John Lennon és Yoko Ono a vietnámi háború ellen tüntető plakáttal.
Megnézem
Összes kép (4)

A Sex Pistols és a punk

A Sex Pistols jelentette a hetvenes években brit punk zene kezdetét, a Malcolm McLaren által gründolt banda volt az, melyben testet öltött mindaz az alakuló, a rendszer ellen lázadó irányzat, mely Angliában a divat szempontjából Vivienne Westwood keze nyomán született. Provokatív pólófeliratok, szaggatott ruhák, bőr cuccok, biztosítótűk, szegecsek és láncok – előttük még senki nem volt, aki az anarchista esztétikát ily módon az emberek arcába nyomta volna, sőt, valójában ez a stílus sem létezett. Utánuk azonban már annál többen álltak be a sorba, hogy a punk stílusból leszakítsák részüket, melynek alapelemei a divatban ma is szembe jönnek velünk, lépjünk csak akármelyik fast fashion üzletbe. Nem kell punknak lenni, hogy szaggatott pólókat vagy nadrágokat hordjunk, mint ahogyan a szegecses bőrzsekit is viseli boldog boldogtalan, nem beszélve a feliratos pólókról vagy a skótkockás nadrágokról. Mire a punk mainstream lett, a banda már feloszlott, hatása a popzenére, a popkultúrára mégis vitathatatlan.

A Sex Pistols tagjai: John Joseph Lydon, művésznevén Johnny Rotten, Paul Cook, John Simon Ritchie, művésznevén Sid Vicious, és Steve Jones.
Megnézem
Összes kép (4)

Bob Marley és raszta stílusa

Bob Marley egyike volt azon zenészeknek, akik a hetvenes években világszinten ismertté tették a reggae-t, valamint magát a rasztafári vallást is, miközben a műfaj királya öltözködésével, megjelenésével is máig ható trendet teremtett. Nem csak a raszta hajat tette népszerűvé, de a horgolt jamaicai sapkáról is ő jut eszünkbe, mint ahogyan stílusának egyik alapeleme, a katonai kabát is máig visszatérő eleme a divattrendeknek. Marley kedvelte a sportos, kényelmes szereléseket és gyakorlatilag jó negyven évvel azelőtt megalkotta az athleisure-t, hogy az egyáltalán ezen a néven felkapottá vált volna. Cipzáras adidas melegítőfelsői védjegyévé váltak, divatot teremtett viselésükkel, a fazon pedig mára ismét népszerűsége csúcsán van, csak már sokkal szélesebb körben.

Bob Marley 1980 júniusában egy londoni koncerten.
Megnézem
Összes kép (4)

David Bowie és az androgün stílus

David Bowie teljes természetességgel elegyítette a női és férfi ruhákat és kellő tudatossággal tojta le, ki mit gondolt róla emiatt. A hetvenes évek LGBT szubkultúrája imádta emiatt (no meg a későbbiek is), az általa megformált hermafrodita Ziggy Stardust megjelenésében a glam rock őrülten csillogó módján keveredett minden a drag queenek stílusától kezdve a japán kabuki színház öltözékeiig. Ő volt az androgün stílus első és talán máig legtökéletesebb megtestesítője, aki platform cipőt, szoknyát, filltereket, szőrmét és bármi mást is simán felvett, sminkelte ki magát valakivé, aki épp annyira lehetett férfi is, mint nő, viselkedése pedig óriási hatással volt rajongóira, akik nemtől és szexuális orientációtól függetlenül ültették át stílusának darabkáit saját öltözködésükbe. Mindez persze csak karrierje első állomása volt, mégis, hetvenes évekbeli stílusa a mai napig megihleti a divattervezőket, sőt, a sztárokat is, gondoljunk csak Lady Gagára, akire saját bevallása szerint is nagy hatással volt Bowie zenei karrierje.

David Bowie 1973 májusában, a Ziggy Stardust turnéjának egyik koncertállomásán.
Megnézem
Összes kép (4)

Kurt Cobain és a grunge

Kurt Cobainnek az ég világon semmilyen trendteremtő célja nem volt, pont leszarta mint gondolnak a kinézetéről, öltözködése pedig éppen ezért és mindezek ellenére is divatot teremtett. A grunge nem általa született, de a szedett-vedett pólói, a lazán azokra rétegezett ingjei a nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján tökéletes illusztrációként szolgáltak ahhoz, miről is szólt az egész frusztrált, nonkonformista, megmondó zenei irányzat. Cobain szinte válogatás nélkül magára aggatott mindent, nem álltak tőle távol a nőies darabok és minták sem, mégis, csíkos pólója az egyik, ami örökre összeforrt a nevével, és a kötött kardigán a másik, amit nála lazábban férfi azóta sem viselt.

Szó nem volt márkákról, cuccaihoz hasonlót bármelyik turkálóban beszerezhetett magának az ember (állítólag ő is élete egy szakaszában adományboltokból intézte el a ruházkodást), és be is szerezte, rendületlenül. Bár a grunge nagyon alulról indult, mára már többször is megjárta a divatvilág legfelsőbb rétegeit is, a legemlékezeteseb talán Marc Jacobs ’92-es Grunge kollekciója volt a Perry Ellis számára, de ha manapság valaki virágmintás ruhácskát vesz fel bakanccsal, jó ha tudja, divatosságát a grunge-nak köszönheti.

Kurt Cobain az MTV Unplugged felvételén 1993-ban.
Megnézem
Összes kép (4)

Madonna és a nyolcvanas évek túlzó, szexi stílusa

Eddigi karrierje során Madonna már számtalan divatirányzatot tett magáévá és tett népszerűvé. Neki köszönhetően váltak hírhedtté Gaultier kúpmelltartói, volt darkos korszaka, Eva Perón eljátszásának idején a filmvásznon kívül is magára öltötte a néhai Evita stílusát, sőt egy időben a japán kimonók voltak a mindenei. Mégis, a legnagyobb hatással a divatra a nyolcvanas években volt, mikor outfitjeiből kihozott mindent, amit az évtized lázadó popcsillagaként ki lehetett. Miatta kezdtek csipke kesztyűket viselni a lányok, váltak menővé a rózsafűzérek, a giga-keresztes fukszok (ki is akadt rá a Vatikán rendesen), a méretes fülbevalók és a tucatnyi karperecek. A nyolcvanas évek vagány csajai elképzelhetetlenek voltak az általa népszerűsített necc vagy épp csipke ruhák nélkül, a fehérneműk simán lehettek a felsőruházat elemei. Megjelenésébe szívesen keverte a rockos, punkos elemeket, amik mellé dukált a dauerolt frizura és persze az erős smink is.

Bandapóló, mi lett veled?

A valahova tartozás vágya szülte a bandapólókat, melyek igazi státuszszimbólumok voltak a középosztály fiataljai körében, mára azonban sok szempontból átalakult a viselési morál. A bandapólók történetének kezdetén még alap volt, hogy azokat kizárólag a zenekarok rajongói viselték, koncertekre mentek értük, relikviaként bántak velük és szakadásig hordták őket vagy még azon is túl. Nem voltak olcsók, de minden pénzt megértek, a legnagyobb bandák körül pedig komoly biznisz épült fel, az ajándéktárgyak forgalmazása sokmilliós bevételt termelt. És termel ma is, bár kétségtelen, hogy exkluzivitásukat jócskán elkoptatta a divat.

Az utcai divatba ugyanis beépültek olyan zenei stílusokhoz köthető ruhák, amiket korábban csak azok voltak hajlandók felvenni, akik szerették az adott zenei stílust. A bőrdzsekik mára minden “gardrób alapdarabjai” listán ott vannak, szaggatott farmert rég nem csak a punkok hordanak, a fűzős bakancsok pedig szintén a legelfogadottabb téli lábbelik közé tartoznak.

Mindezzel párhuzamosan a bandapólók szerepe is átértékelődött. Az egész trend valamikor 2012 körül indult be, mikor a kifutói kollekciókban is megjelentek a rockbandákra jellemző dizájnok. 2016-ban az első Vetements kollekciónak alapelemei voltak a rockzenekarok feliratait utánzó ruhanyomatok, miután pedig akkoriban ez a márka képviselte a high fashiont a streatwearben, szépen kijelölte az irányt a többiek számára is. Rihanna és a Jenner-Kardashian formáció is egyből hordani kezdte ezeket a cuccokat, majd minden mást is, vintage rocker pólókat és azok hű másolatait, mert az azokban rejlő lazaság, keménység, vagányság menő lett – azzá tették.

Innentől aztán csak idő kérdése volt, hogy a fast fashion márkák is felugorjanak a divatvonatra, mára pedig nincs olyan tömegmárka, aminél ne találnánk minimum Metallica, Rolling Stones vagy AC/DC nyomatos felsőket. Immár nem számít, hogy ismered-e a zenekarokat, a zenéiket, azok üzenetét vagy bármit abból, amit stílusuk képvisel, a bandák arculati elemei szimpla grafikai dizájnná süllyedtek: tökjól néznek ki, rejlik bennük valami régről jövő vadság és királyul passzolnak a szakadt farmerhez. Ennyi pedig épp elég egy menő insta poszthoz is.

A valódi rajongók számára persze mindez egy roppant bosszantó, felszínes pozőrködés, ami tiszteletlen azokkal szemben, akik értik, tudják és szeretik ezeknek a zenei műfajoknak a lényegét. Hiszen a zene alapvetően egy nagyon személyes dolog, akkor meg miért viseli valaki egy olyan zenei stílus jelképeit, ami semmit sem jelent számára? 

 

 

Run DMC

A nyolcvanas évek New Yorkjából, egész pontosan Queensből hódította meg a világot a Run DMC hiphop formáció, amit azóta is a zenei stílus legnagyobb neveként emlegetnek. My Adidas számuk laza szerelmi vallomásként is felfogható, elfogultságuk pedig a három csíkos cuccok iránt nem akármilyen viszonzásra talált: bemutatták a világnak, miként lehet egy jól jövedelmező, marketing szempontok szerint is mindkét fél számára brilliáns együttműködést úgy véghezvinni, hogy az ne legyen visszás és taszító. Az adidas sneakerek, köszönhetően nekik (is), máig a legmenőbb sportcipők között szerepelnek, de nem csak a lábbeliket vitték be a mainstream menőségek csarnokába, hanem a nagyvárosi streetwear stílusnak is szépen megágyaztak, ami máig él és virágzik – talán kisebb fukszokkal, de szemernyit sem kevesebb lazasággal és kényelmes cuccokkal felpakolva.

Gwen Stefani és kilencvenes évek dögös, lázadó stílusa

A kilencvenes évek elképzelhetetlen Gwen Stefani megemlítése nélkül, aki a laza punk/deszkás/grunge csaj tökéletes mintapéldánya volt. Az általa diktált divat az évtized második felét uralta, de népszerűsége kitartott az ezredforduló utáni pár évben is. Remekül elegyítette a stílusok legjavát, azonban nem lepattant módon, sokkal inkább csajosan és szexin, ha gonoszak akarnánk lenni azt is mondhatnánk, úgy, hogy az a lehető legtöbb rajongót bevonzza. A köldökmutogatás alap volt, a crop topok, szűk félvállas felsők és bőnadrágos szettek, a bindik és az erős smink, a Harajuku stílus elemei egyaránt kitüntetett helyet kaptak az általa népszerűsített öltözködési formában. Dupla kontyos haját millió csaj utánozta, az élénk színűre festett frizura miatta volt dögös. A Spice Girlsnél fényévekkel vagyányabb volt és eredetibb is, sokkal inkább a srácokkal is együtt lógó, kemény csaj stílusát képviselte, mint a csini csajszikét, akik csoportosan hirdették a Grilpowert. Pedig a magassarkúk róla sem hiányoztak.

Gwen Stefani, Courtney Love és Melissa Auf der Maurand a kilencvenes években.
Megnézem
Összes kép (4)

Britney Spears és a csípőnadrág

Szinte hihetetlen, hogy húsz éve is meg van már, mikor a kis Britney betört a popzene világába és hirtelen azt vettük észre, olyanok akarunk lenni, mint ő. Jó, nyilván nem mindenki, a pasik például biztosan nem, de a Z+ generáció limonádézenéjét kedvelő tinilányok mégiscsak az ő klipjeit várták a tévé előtt ülve. A kilencvenes évek második fele másról sem szólt, mint a crop topokról, ezekhez pedig mi más illett volna jobban, mint a csípőnadrág, e nemes darab pedig igazán extrém fazonokat vett fel a 2000-es évek elejére. A csípőnadrág-őrületnek Britney Spears volt a koronázatlan királynője (bár Christina Aguilera is erősen versenyben volt a címért), akin néha érthetetlen volt, hogyan tudott egyáltalán rajta maradni a csípőcsontig sem felérő nadrág – és mi történt mikor leült? Nos, tangavillantás – tudja ezt mindenki, aki a divattrendnek hódolt, az elkerülhetetlen pántbemutató pedig gyorsan divatos is lett, tovább hergelve anyák millióit, akik kétségbeesetten próbáltak őrködni kicsi lányuk erkölcse felett.

Britney Spears koncert közben 2000-ben
Megnézem
Összes kép (4)

Beyoncé

A szolidan csak Queen Bey-ként is emlegetett Beyoncével zárjuk a listát, aki ugyan konkrét divattrendet nem indított el (még), személye, öltözködése tinilányok millióinak önértékelésére van komoly hatással. Az, amit Jennifer Lopez elindított, ő csúcsra vitt: szexivé tette a nőies alkatot, a kerekded formákat, az S-es méret feletti Nőt, be is jött a divatba a plus size-kultusz, sőt, mára már egyenesen ciki aszerint jellemezni valakit, hogy plus size vagy sem. Teátrálisan csillogó stílusa divatikonná tette, bármi amit ő felvesz keresett lesz. Mindig is szexin öltözködött, nem félt megmutatni alakját, miközben divattervezőkkel való jó kapcsolatából számos kultikus szett is született, gondoljunk csak arra, mikor várandósan Szűz Mária ihletésű fellépőruhában jelent meg a 2017-es Grammy-gála színpadán. A jövő pedig az övé és úgy tűnik, élni fog a lehetőségeivel.

Beyonce Knowles 2003-ban az MTV Video Music Awards színpadán.
Megnézem
Összes kép (4)

 

A zenészek persze elsősorban zenészek:

David Bowie 1973-ban, a fotó a Pin Ups albumhoz készült.

David Bowie 1973-ban, a fotó a Pin Ups albumhoz készült. (Fotó: Justin de Villeneuve/Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top