Kamaszkorban az önkifejezés legalapvetőbb eszköze az öltözködés, amivel egyszerre akarjuk egyediségünket kifejezni és valahová tartozni. Az igyekezet aztán néha olyan szetteket szül, amin felnőtt fejjel csak mosolygunk, kamaszként azonban a fejét haraptuk volna le annak, aki nem vesz minket komolyan. A szülők pedig valóban akkor tesznek jót, ha elfogadással állnak a dolgokhoz, hogy miért, azt Dr. Antal Orsolya pszichológus segít megérteni.
A tiniket a pszichológusok és a közvélekedés is sokáig “kicsi felnőttekként” kezelte, Granville Stanley Hall volt az első pszichológus, aki 1904-ben a kamaszkort külön fejlődési szakaszként jelölte. Megfogalmazása máig helytálló: “A jellem és a személyiség formát ölt, de minden plasztikus. Fokozódik az önérzet és az ambíció, és minden jellemvonás és tulajdonság túlzásra és szélsőségekre hajlamos.” Vagyis a tinigyerek lázad és keresi a helyét, amire a pszichológus szerint nagyon komoly oka van:“ez a legnehezebb fejlődési szakasz, pszichológiailag és neurológiailag is magyarázható az a szélsőségesség, amit produkálni tudnak a fiatalok. Mondhatjuk azt, hogy egy kamasz biológiailag sem alkalmas arra hogy úgy funkcionáljon mint egy felnőtt.”
Ki vagyok én?
Ez az identitás legfőbb kérdése, azért kezdenek el kísérletezgetni a kamaszok öltözködésükkel is, hogy erre a kérdésre választ találjanak. A ruhák fontos kommunikációs eszközök számukra, miután pedig az ember alapvető szükséglete, hogy tartozzon valahova, öltözködésük, megjelenésük is segíti őket ezt a célt elérni. A kamaszoknál ilyen vágyott közeg maga az iskola, az osztálytársak, vagy azoknak csak egy csoportja, de a focicsapat vagy bármely más csoport is ide tartozhat, ami egy hozzá közel álló tevékenység mentén szerveződik.
Az utánzás is evolúciós stratégiánk, az ember akaratlanul is utánozni kezdi azokat, akiket sikeresnek tart, legyen az a menős srác az osztályban vagy egy influenszer a netről. Ahogy Dávid elmesélte, “bár egyáltalán nem amerikai fociztam, az egyik osztálytársamnak volt menő NFL-es dzsekije és addig rágtam anyám fülét, amíg nem kaptam egy csodaszép Washington Redskins dzsekit. Valószínűleg ma már fegyverrel a tarkómon se venném fel.”
Ki emlékszik még amcsi futball dzsekis divatra? (Forrás: ebay)
Az utánzáshoz szorosan kapcsolódik a holdudvarhatás kifejezése is. Ez azt jelenti, hogy ha valamiről vagy valakiről pozitívan gondolkodunk, más pozitív tulajdonságokat tulajdonítunk neki. Például ha valaki sikeres, akkor az biztos boldog is, okos is, ettől pedig nyilván vonzóbbá is válik. Ez a holdudvarhatás jelentkezik akkor is, ha egy kamasz rajongani kezd egy énekesért, követni kezd egy influenszert a közösségi médiában, de ne gondoljuk, hogy a felnőttkorral mindez megszűnik. Életkortól függetlenül ez kisebb-nagyobb mértékben mindenkire jellemző, az évekkel csupán a tapasztalataink száma nő, amiknek hatására óvatosabban próbáljuk kezelni a dolgokat.
A divat önmagában is paradox, egy kettős mérce, ami elkülönülésre és azonosulásra, utánzásra is szolgál. Eleinte kevesen képviselik a trendet, ők a trendszetterek, az ő viselkedésük az, ami elkezd terjedni. A divat indulhat lentről, egy szubkultúrából, mint történt a punk esetén, de kínálhatják azokat a divatházak is, hogy a high fashion szintjéről lecsorogva váljon mainstreammé az irányzat. Amikor azonban már tömegessé válik, épp ellentétes hatás indul be és kioltja önmaga varázsát, egyúttal ismét valami újra lesz szükség.
A pszichológus szerint az identitás a kamaszokban úgy alakul ki, hogy megpróbálják összhangba hozni azt, mit gondolnak magukról és azt, ahogy a többiek megítélik. Ha itt nagy eltérés van, akkor szerepzavar lép fel, nem passzolnak a részletek és ez bizonyos mértékű feszültséget okoz a fiatalban. Ilyenkor lehet, az hogy különböző öltözködési stílusokkal kezd el kísérletezgetni, hogy megtalálja önmagát, ami végeredményben egy teljesen normális folyamat.
“Általános iskolában volt egy katonai korszakom – meséli Anett, aki tiniként többféle stílust is kipróbált. – Mindenhová katonai többsoros bakancsban jártam, le se lehetett rólam szedni. Nem voltam rocker vagy ilyesmi, csak tetszett minden katonai és terepmintás cucc is ezzel egyidejűleg. Aztán valahogy éles váltásban bejött a Spice Girls-mánia és én is könyörögtem anyukámnak egy hatalmas csótányroppantóért. Tudjátok, azok a hatalmas telitalpú cipők, amit a Spice Girlök hordtak. Anyu nyilván nem vette meg. Végül elengedtem, helyette mindenféle neon színeket kezdtem hordani és szörnyű volt. Szakközépben oldalsó lánc volt a farmeremen és szegecses öveim, rockeres felsőim, akkor Linkin Park és Kosheen őrületben voltam, szóval próbáltam kemény csajnak tűnni. Bár ez nem stílus, de voltak színkorszakaim is, amikor csak lilát, pirosat, zöldet, kéket, rózsaszínt, vagy különböző neonszíneket hordtam.”
A Spice Girls is tehet a holdjáró divatról (Fotó: John Stanton/WireImage)
Elviselés helyett elfogadás
Nem kell hozzá még csak felnőni sem, hogy változzon az ízlésünk és az, amiről vérkomolyan gondoltuk hogy menő, egyszer csak kiessen a pixisből. Nem csak pszichológiai, de biológiai értelemben és fejlődik a kamasz, elkezd változni a teste, kialakul a nemi identitása, miközben egyre inkább leválik a családról és a fókusz áttevődik a kortársakra. Mindeközben ezzel teljesen ellentétes hatásként érkezik a nyomás a család, az iskola részéről is, hogy kialakuljon társadalmi identitásuk, megtanuljanak igazodni a társadalmi szabályokhoz, ez pedig elkerülhetetlenül is ellentéteket, feszültséget szül.
Nagyon fontos, hogy a kamaszok képesek-e elfogadni önmagukat, ami mélyen gyökerezik abban is, milyen közeg vette őket körül kiskorukban. “Kisgyerekkorban a szülők nyitottsága, elfogadása nagyon fontos, a megértő beszélgetések jelentősége ilyenkor realizálódik. Kamaszkorban méretődik meg, mennyire tudtak stabil, biztos hátteret teremteni a gyerek számára. – mondja a pszichológus. – Sok múlik azonban azon is, hogy a szülők és tanárok kamaszkorban hogyan viszonyulnak a helyzethez, mennyi támogatással és megértéssel kezelik gyerekük útkeresését. Mindezek együttesen tudják megalapozni azt, hogy a későbbiekben a fiatalok feltétel nélkül el tudják fogadni önmagukat.”
Hagyjuk lázadni (Fotó: getty images)
Mindezt persze nem egyszerűsíti meg a helyzet, hogy a kortársak véleménye egyre fontosabbá válik, a szülők papolása pedig látszólag süket fülekre talál, de nem szabad feladni a dolgot. Amikor a kamasz túljut ezen az érzelmi fejlődésen, vagyis felnő, hozzánk is “visszatalál”. Igaz, közben előfordulhat, hogy égnek áll a hajunk párszor a megjelenésétől, de a pszichológus óva int mindenkit, hogy durván letorkollja csemetéjét aktuális öltözködése miatt.
Felkozottabban észlelnek maguk körül mindent, hiszen pont az a keret hiányzik, alakul, amiben megtalálhatják önmagukat.
A csoportnyomás is erősen működik a fiatalok körében. Onnantól, hogy egy fiatal egy csoport tagjává válik és felveszi annak öltözködési, viselkedési stílusát is, mindez egyfajta elvárásként is megjelenik számára. Ez jelentkezik nálunk, felnőtteknél a munkahelyen is, és erről van szó a kamaszok bandáiban is. Minden csoport azt gondolja, hogy a többihez képest ők a jobbak, a jó és a rossz megítélése ráadásul tinikorban még markánsabban előjön, ezért sokkal szigorúbban ítélik meg a másikat. Emiatt is van, hogy a kamaszok olyan komolyan veszik öltözködésüket, viselkedésüket, szóhasználataikat, hisz ezektől válhatnak menővé, növelhetik elfogadottságukat barátaik körében.
“Amíg a kamasz úgy kísérletezik a külsejével, hogy az nem hagy maradandó nyomokat, mint egy tetoválás, vagy egy fültágító, bármilyen nehéz is a szülőnek, jobb, ha elfogadja a viselkedést, máskülönben a gyerek csak még inkább lázadni fog és sokkal tovább megy, mint talán magától azt megtenné” – tanácsolja a pszichológus.
Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond? Segítünk, hogy ne így legyen:
- Hogyan éljük túl kamaszgyerekünkkel az otthonlétet a szociális távolságtartás idején? Klinikai szakpszichológus segít megoldani a helyzetet
- Ne kezeljük már a kamaszokat kisiskolásként!