Szépítkezés 30 fok felett – összegyűjtöttük a nyári szépségápolási tudnivalókat

Egészen mást jelent a tavaszi és nyári szépségápolás, néhány dologra már csak bőröd egészsége miatt is érdemes odafigyelni.

Az arc- és testápolás a nyári melegben egészen mást jelent, mint az év más szakaszaiban. Függetlenül attól, hogy sminkelünk-e, vagy sem, sok kozmetikumot használunk, vagy csak minimálisat, vannak dolgok, amiken csupán kényelmi okból is érdemes változtatni. Szerencsére mindez könnyen kivitelezhető, a legjobb pedig, hogy nem kell semmit sem kidobni, inkább csak őszig félretenni, mikor újra enyhülni kezd a jó idő.

ABBAHAGYNI

1. Radírstop

A szemcsés arcradírok, dörzsis arclemosók, maszkok nem épp a legjobbak, ha kíméletesen szeretnénk hámlasztani a bőrünket, nyáron pedig pláne érdemes kerülni őket. A napsugárzás olyan pluszigénybevételt jelent, ami mellé semmi szükség rá, hogy a pici szemcsék még mikrosérüléseket okozzanak, vagy durván lecsiszolják az éppen megpirult bőrt. Ezeket tehát tegyük félre, és ha egy kis bőrfrissítésre vágyunk, vegyük célba a jóval kíméletesebb kémiai hámlasztókat. Na persze azokból sem mindegy, melyiket.

2. Nem nyárkompatibilis hámlasztók

A kémiai hámlasztók közül (itt írtunk a típusaikról) ugyanis nyáron érdemes az úgynevezett BHA és PHA típusokat használni, az AHA változatokat pedig legalább a nyaralás előtt már egy héttel félretenni. Az AHA hámlasztók ugyanis érzékenyebbé teszik a bőrt a napsugárzással szemben, ami ellen egy átlagos nyári napon a megfelelő mennyiségű fényvédő még tökéletesen véd, intenzív napozás esetén azonban inkább ne használjuk őket. BHA és PHA hámlasztók esetén ilyen gond nincs, így a tuti biztos megoldás az, ha a nyári időszakra közülük szerzünk be egyet, az AHA-sat pedig abbahagyjuk.

BHA hámlasztók

BHA hámlasztók

1. Cosrx BHA Blackhead Power Liquid Moisturizer – 2. Geek & Gorgeous Cheer Up Hámlasztó – 3Paula’s Choice Skin Perfecting 2% BHA Liquid Exfoliant

3. Retinolt csak okosan

A retinol számít manapság az egyik legbizonyítottabb és leghatásosabb anti-aging hatóanyagnak, ezért sokaknak szerepel az arcápolói között valamilyen retinolos készítmény. Érdemes azonban tudni, hogy a retinol annak okán, hogy serkentik a bőr felső rétegének megújulását, érzékenyebbé teheti a bőrt, ezért nyáron a megfelelő fényvédelem még inkább fontos a használata mellett. Ezért azt szokták javasolni, hogy az esti rutin részeként használjuk, napközben pedig fényvédővel óvjuk bőrünket. Vagy ha bizonytalanok vagyunk benne, hogy elég fényvédőt kenünk-e az arcunkra, egyszerűen csak ne használjuk a nyaralás ideje alatt, vagy akkor, ha  tudjuk, hogy másnap hosszabb időt fogunk a szabadban tölteni. 

LEVÁLTANI

1. Krém helyett gél

Arckrémből még a száraz bőrűeknek is érdemes nyáron egy könnyedebb, vizes alapú, géles vagy folyékony (fluid) változatot használni, mert ezek észrevétlenül felszívódnak, miközben gondoskodnak a bőr hidratáltságáról, és a melegben sem lesz tőlük ragacsos az arcunk. Zsíros bőrűek arckrémüket akár el is tehetik a legmelegebb napokon: egy hidratálóesszencia vagy hidratáló arcpermet elegendő hatóanyagot juttathat az arcbőrbe.

Vizes-géles arckrémek nyárra

Vizes-géles arckrémek nyárra

1. Vichy Minéral 89 Bőrerősítő és teltséget adó booster – 2. Neutrogena Hydro Boost Water Gel – 3. Clinique Dramatically Different Hydrating Jelly

2. Rétegezési szabályok

Az arckrém megválasztása hatványozottan fontosabb, ha nem (legalább SPF 25-ös erősségű) fényvédős arckrémet használunk, hanem pluszban teszünk fel arcra való fényvédőt, netalán még arra jön az alapozó, a smink. Hogy ne legyen túl sok réteg az arcunkon, gondoljuk át, hogyan tudjuk számunkra a legkényelmesebben összevonni a készítményeket. Megoldások lehetnek erre:

  • gélkrém/hidratáló esszencia/permet + fényvédő (+ smink)
  • gélkrém/hidratáló esszencia/permet  + színezett, arcra való fényvédő
  • hidratáló összetevőket is tartalmazó fényvédő (+ smink)
  • hidratáló összetevőket is tartalmazó színezett fényvédő.

3. Alapozó

A teljes fedést nyújtó alapozók helyett is van könnyedebb, nyárbarát megoldás. Ha színezett BB krémet használunk (ekkor a fényvédő a krém alá megy, nem fölé), vagy a már említett színezett fényvédőket, szép, természetes színt, egyenletesebb bőrképet kaphatunk, és akár egy közepes fedést is, de az is működhet, ha kompakt púderes alapozóval szerelkezünk fel, amellyel ráadásul bármikor korrigálhatunk napközben.

4. Testápoló

Nemcsak az arc-, de a testápolás terén is érdemes a könnyedebb állagú készítményeket keresni. A sűrű, nehezen felszívódó krémek patakokban folyhatnak le a lábunkról, míg a könnyedebb, akár géles állagúak pikk-pakk beszívódnak. Persze az is megoldás (sőt, talán a legokosabb is), ha nyáron a testápoló helyett reggel inkább naptejet kenünk magunkra. A fényvédelem bizony nem csak nyaktól felfelé szükséges a városban sem.

5. Illatcsökkentés

Amiből csak lehet, érdemes illatmentes verziót keresni, hacsak nem akarunk egy hatalmas, fullasztó parfümfelhővé változni, amiben csak úgy kavarognak a különféle illatok. Nem kell, hogy a testápolótól a hajvédő spray-n át a dezodorig mindennek brutálisan erős illata legyen (és még véletlenül sem egyforma), borzasztó kellemetlen lehet az eredmény nemcsak magunknak, de környezetünknek is. A nyári meleghez ráadásul egyáltalán nem illenek a nehéz, cukorédes parfümök, keressünk abból is könnyedebb változatot, és azt se fújjuk orrvérzésig. Lehet, hogy pár óra alatt elillan az illat, de inkább frissítsük magunkon egy picikét nap közben, mint hogy az estig tartó varázst egy adagban locsoljuk magunkra a reggeli indulás előtt.

Parfümök nyárra

Parfümök nyárra

1. 4711 Remix Cologne – 2. Guerlain Mon Guerlain Bloom Of Rose – 3. Chanel Paris Riviera

ELKEZDENI

1. Mattító trükkök

Ha sminkeljük magunkat, érdemes lehet bekészíteni a táskánkba egy csomag mattító lapocskát, amelyek segítségével könnyen, gyorsan felitathatjuk az izzadságot az arcunkról anélkül, hogy a smink látná a kárát. Jobb híján persze egy papírzsepi középső, tiszta rétege is megteszi, funkcióját el fogja látni az is. Ügyeljünk rá, hogy ne törölgessük magunkat, csupán finoman nyomjuk bőrünkre, úgy itassuk fel az olajat róla, majd jöhet egy kis mattító púder az eredmény helyreállításához.

2. Frissítő permetek

Napközbeni komfortosságunkat segíthetik a különböző hidratáló permetek, amikkel arcunkat, testünket is gyorsan befújhatjuk, ha a tikkasztó melegben a belváros közepén ragadtunk. Ezek közül is az illatmentes vagy enyhén illatosított változatokat ajánljuk – egyrészt bőrünknek semmi szüksége az illatanyagokra, másrészt felesleges keverni magunkon a különféle illatokat.

Frissítő arcpermetek

Frissítő arcpermetek

1. La Roche-Posay Termálvíz Spray – 2. Helia-D Botanic Concept Frissítő arcpermet szőlővízzel – 3. MAC FIX+

3. Opcionális pluszok

A célzott hatóanyagú szérumok, esszenciák közül nyárra beiktathatunk néhány olyan változatot, amelyek direkt hidratáló vagy bőrnyugtató, gyulladáscsökkentő összetevőket tartalmaznak, hogy bőrünk gyorsabban regenerálódjon egy strandolós nap után. Érdemes esténként használni őket, hogy még véletlenül se nehezítsék napközben a bőrünket. 

4. Testradír

Míg az arcápolás területén jobb, ha mellőzzük a radírozó készítményeket, addig a testápolás esetén érdemes egy cukor-, só- vagy épp kávészemcsés készítményt beszerezni, pláne, ha nyaralás előtt állunk. A szemcseméret itt sem mindegy, válasszunk apró szemcséjűt: az is tökéletesen leszed minden elhalt hámsejtet, a jobb minőségű készítmények pedig emellett még a bőr hidratálásáért is tesznek. Nyaralás előtt tehát érdemes végigdörzsizni magunkat egy testradírral, így a megszerzett barnaság tovább fog tartani. Azonban ha épp túl vagyunk már egy tízalkalmas szolibérlet felhasználásán, inkább hagyjuk őket, nem fog jót tenni a bőrünknek ennyi extra behatás.

5. Hajápolás

Az erős napsugárzástól és hőtől hajunkat, illetve a hajas fejbőrt is fontos védeni, pláne, ha vékony szálú, ritkás hajunk van, illetve ha színezett, és/vagy tartós hullámmal, egyenesítéssel formáztatjuk. Találhatunk már hajra is fújható fényvédőket, napozó spray-ket, amelyekkel hidratálhatjuk, óvhatjuk hajkoronánkat és fejbőrünket. Strandoláskor mindenképp érdemes felszerelkezni velük, pláne, ha tengerpartra készülünk, ahol még a sós víz szárító hatásával is számolnunk kell.