Szabadidő

Tom Clancy nem látnok, de tud valamit

Tavaly, a szeptember 11-ei merényletek után támadások érték Tom Clancyt, amiért úgymond tippeket ad a terroristáknak.




A népszerű írót Elnöki parancs című könyve miatt marasztalták el, amelyben egy merénylő nekivezeti repülőgépét a Capitoliumnak, elpusztítva az amerikai törvényhozás tagjait. Clancy azzal védekezett, hogy az Al-Kaida által elkövetett merénylet valóban emlékeztet a könyvben leírtakra, ám csupán arról van szó, hogy sajnálatos módon megvalósult az a fikció, amelyet ő bizonyos tények és összefüggések végiggondolásával papírra vetett.

Nos, csak remélhetjük, hogy Clancynek nem lesz megint „igaza”. A tengerentúlon a napokban mutatják be a szintén Clancy-regényből készült A rettegés arénáját – hazai bemutató: 2002. augusztus 8. – , amely szintén egy terrortámadásról, illetve ennek elhárításáról szól. Ezúttal neonácik ellen folyik a küzdelem, akik Amerika egyik legnagyobb sportrendezvényén, a Superbowl-on akarnak felrobbantani egy nukleáris töltetet.

A rettegés arénájában ismét Jack Ryan száll harcba, akit most Ben Affleck személyesít meg. S hogy bevált-e az ifjú sztár ebben a szerepben? Jeffrey K. Howard, az ABC kritikusa így méltatja őt: „Búcsúztassuk el a korábbi Jack Ryaneket! Feledjük Fordot, viszlát Baldwin! Affleck az igazi Jack! Kőkemény, intelligens, mégis sebezhető – valódi Amerikai Hős!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése