Szabadidő

Meryl Streep

Mary Louise Streep 1949-ben született New Jersey államban. Meryl elsõ "színészi" tapasztalatát akkor szerezte, amikor félénk tinédzserként befestette haját szõkére, kontaktlencsét vett szemüveg helyett, és egy éjszaka alatt pompon-lány és bálkirálynõ lett belõle.A gimiben már színészkedett, ahonnan egy teljesen nõi fõiskolára vették fel.




Innen a Yale egyetem drámaszakára ment tovább, ahol 1975-ben végzett. Ezután New Yorkba költözött, ahol egy színházban kezdett el dolgozni, de nem sokkal ezután Hollywood ölelő karjaiba került, hiszen már 1976-ban Tony díjra jelölték. Filmes debütálása 1977-ben volt a Júliában. Kis szerepe után egy nagyobbat kapott a Szarvasvadászban, amiért Oscarra jelölték (összesen 12 jelölést kapott). Bár Streep karrierje magasra tört, magánéletben nem volt ilyen szerencsés, halálos betegségben szenvedő vőlegényével, John Cazale-lel töltötte a férfi életének utolsó kilenc hónapját.





1979-ben a Kramer kontra Kramerben egy nőt játszott, aki férjét és fiát elhagyja. Streep átírta a szövegét, hogy még unszimpatikusabb legyen. Ezzel a szereppel meg is nyerte az Oscart. Meryl, hogy jobban beleélhesse magát a szerepeibe megtanult hajót navigálni, hegedülni és ír táncokat előadni. Az 1982-es Sophie’s Choice-ban nyújtott alakításáért szintén Oscart kapott. A 1990-es években néhány lagymatag szerepe volt, 1995-ig, mikor a The Bridges of Madison County-ban nyújtott alakítása visszahozta a rivaldafénybe, Oscarra jelölték. Kritikusok szerint az 1999-es Music of the heart megbukását egyedül Streep alakítása tudta megmenteni. Az Akadémia e filmjéért is jelölte, így ő lett Katherine Hepburnnel együtt a legtöbb színészi jelölést (12) begyűjtő nő. Streep Don Gummer szobrásszal él 1978 óta négy gyermekével egy vidéki házban Connecticutban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top