Szabadidő

Érzéki csalódás

Ez a különös történet a McCool’s nevû bárban esett meg, ahová a sors három gyanútlan férfit és egy gyönyörû nõt összehozott egy fülledt éjszaka.




A bár aznap zsúfolásig teli volt, a levegő izzott, és mindenkit magával ragadott valami megmagyarázhatatlan eredetű izgalom. Randy (Matt Dillon), a csapos szokott munkáját végezte. Carl, a jogász (Paul Reiser) egészen zárás utánig ottmaradt. Dehling nyomozót (John Goodman) pedig egy titokzatos bűntény vezette a helyre.

Vajon az a bizonyos hulla hozta össze a három embert? Vagy inkább a fiatal és magkapó Jewel (Liv Tyler) – aki legalább annyira tündöklő szépségű, mint ahogyan azt neve (Ékkő) sejteti – kuszálta össze a szálakat? Mielőtt a nap első sugarai szétoszlatták volna a sötétséget, Jewel annak rendje és módja szerint befészkelte magát a három férfi képzeletébe: az egyikkel feledtette a jelen hiábavalóságát; a másikkal feledtette szerelmi csalódását; a harmadikkal feledtette elhunyt felesége emlékét.



Persze, hozzá kell tennünk, Jewel nem angyali ártatlansággal és önzetlenséggel tette mindezt. De hogy pontosan miért is, azt senki sem tudja… Hárman, három különböző szemszögből mesélik el „ugyanazt”
a történetet…

Szereplők: Liv Tyler, Matt Dillon, John Goodman, Paul Reiser, Reba McEntire, Andrew Silverstein

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top