Szabadidő

Legyen az…! Meddig férfi?

Havonta egyszer a szellem (f)elszabadul! 2002. október 22. 20h-án lesz az a nap, amikor végre nem csak a nõkrõl, hanem a férfiakról is elbeszélgethetünk. Ne hagyd ki!





Meddig nő a nő? És honnan kezdődik a férfi? – kérdeztük a februári KonTextus-esten, ahol ugyan a női perspektívákat boncolgattuk, ám túlnyomórészt a férfiakról és a hozzájuk fűződő viszonyokról esett szó. Éppen ezért az októberi, szezonkezdő estünkön a férfiakkal foglalkozunk, női és férfi nézőpontból egyaránt. Jól tudjuk, hogy a magunk mögött hagyott század során végképp le- és átértékelődtek a férfiak feladatairól szóló fogalmak, elmosódtak a nemek közötti határok, és leszámolhatunk a hagyományosan kisajátított és elfoglalt „férfias” szerepek mítoszaival.

Mégis: ha körbetekintünk e kies magyar ugaron, láthatjuk a tradicionális és modern férfiak együttélését, a két típus keveredését és mutációját. Vannak és (feltehetőleg) lesznek is továbbélő szerepek – „nyisd már ki, apukám, ezt a palack bort, és aztán verd be azt a rohadt szöget” –, melyeket akár nők is átvállalhatnak, sőt ezeket könnyedén meg is teszik. Kétségtelen tehát, hogy a nők egyre több férfias szerepben próbálhatják ki magukat, s úgy tűnik, sokkal gyorsabban és ügyesebben alkalmazkodnak a későmodern szerepcserékhez. Az egyik igazi kérdés így aztán az: vajon tudatában vannak-e a férfiak, hogy gyökeres fordulat zajlik a nemek közötti „harcban”, vagy csak házmestersiratókra futja? Ezen a vágányon továbbhaladva: tesznek-e valamit a férfiak a nemek közötti közeledés érdekében, illetve ennek ellenében – vagy csak otthon, a meccseken vagy a férfiöltözőben szuttyognak és nyalogatják sebeiket?

A Meddig férfi?-esten ezért szó lesz a férfi-ideálokról és prototípusokról, közhelyekről és sztereotípiákról, hagyományokról és határsértésekről. A vendégekkel való csevegést – a szokások szerint – filmek, zenék és irodalmi betétek kötik össze, és nem maradhat el a játék sem.


Házigazda: Sebők Marcell és Kálmán Emese
Vendégek: Albert Györgyi, Lévai Katalin, Lovasi András, László Zsolt, Hadas Miklós
Film: énképprodukció
Zene: DJ Arab

Támogatók: Soros Alapítvány–OSI Arts and Culture Network Program, Friedrich Naumann Alapítvány, Royal Netherlands Embassy–KAP
Médiatámogató: Pesti Est

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top