Szabadidő

Goldie Hawn

Egy zenész lányaként az Egyesült Államok fõvárosában született, majd Marylandben, egy zsidó negyedben nõtt fel.




Háromévesen vette első táncleckéit, 17 évesen pedig már saját táncstúdióját irányította, miközben színjátszást tanult az egyetemen. 1964-ben a New York-i világkiállításon táncolt a texasi pavilonnál, ezután pedig olyan musicalekben lépett fel, mint a „Kiss Me Kate” vagy a „Guys and Dolls”. Ezt követően Kaliforniába költözött, ahol a szerencse azonnal rámosolygott, mikor egy ügynök meglátta az „Andy Griffith Show”-ban táncolni. Beválogatta a „Good Morning World” című rövid-életű vígjátéksorozatba. Ezután táncosnak szerződtették egy varieté-showba, amit Dan Rowan és Dick Martin vezetett. Itt vált Hawn népszerűvé.





Később néhány sort is kapott, bebizonyosodott tehetsége. 1969-ben jött igazi színészi debütálása, Walter Matthau oldalán a Kaktusz virága című moziban. Vitathatatlanul ígéretes kezdetnek mondható ez, hiszen szerepéért Oscar-díjjal jutalmazták! Első filmjeivel kialakult róla a „szőke perszóna” kép, s ezt próbálta eloszlatni a „Butterflies Are Free” című filmben nyújtott drámai alakításával. 1973-ban Steven Spielberg rendezői bemutatkozásában ő is nagy részt vállalt, mint a „Sugarland Express” egyik szereplője. 1980-ban kapta második Oscar-jelölését a „Benjamin közlegény”-ben nyújtott alakításáért. Hawnnak két gyermeke van első férjétől, Bill Hudsontól, és egy második férjétől, Kurt Russelltől, akivel 1986-ban házasodtak össze. Azóta több filmben is játszottak együtt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top