Szabadidő

José Carreras

A három tenor egyike 1947-ben született Katalóniában, Spanyolországban. Már fiatalként nyilvánvaló volt, hogy isteni hanggal lett megáldva, amikor Mario Lanza és Giuseppe di Stefano dalait énekelgette.




11 évesen debütált egy barcelonai színház egyik operaelőadásában. Bár biztos volt abban, hogy a színpadon fogja leélni életét, egy gyakorlatiasabb életmenetet választott, amikor a Barcelonai Egyetemen kémiát tanult, hogy családja kozmetikai cégéhez csatlakozhasson. 1971-ben végül megpecsételődött sorsa, amikor megnyerte a Verdi dalversenyt Parmában, Olaszországban. A nyeremény magában foglalt egy szerepet a Bohéméletben, amelyet hihetetlen gyorsan óriási ovációval fogadott a nép.





Karrierje nyílegyenesen ívelt felfelé, 1975-ig már énekelt a Metropolitanben, Londonban és Milánóban. Egyikeként a kevés opera-világsztárnak ő volt az 1992-es Barcelonai Nyári Olimpia nyitó- és záróceremóniájának a zenei vezetője. Karrierje során több mint 50 opera rögzítésében vett részt, valamint kb. 40 klasszikus és populáris szólóestjét rögzítették lemezre. Jótékonysága is közismert, 1988-ban megalapította a José Carreras Nemzetközi Leukémia Alapítványt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top