Szabadidő

Dieter Bohlen

A Modern Talking szõke frontembere 1954-ben született, Oldenburgban. 10 évesen kezdett el gitározni és zongorázni tanulni. Fiatalon tehetségkutató-versenyeken lépett fel, és iskolai bandákban játszott.






Modern Talking
Egy göttingeni főiskolára járt érettségi után, ami mellett egy hard-rock bandának (Mayfair) is tagja volt. 1973-ban ismerte meg jövendőbeli feleségét, Erikát. Holger barátjával megalakítja a „Monza” nevű duót. Két dalt is rögzítenek Göttingenben, de kiugró siker nem követte a megjelenésüket. 1979-ben zeneszerzőnek és producernek szerződtetik Hamburgban, és három év múlva már meg is kapja első aranylemezét, mint producer, Ricky King egyik albumáért. Thomas Anders-szel 1983-ban kezd együtt dolgozni, első daluk címe Was macht das schon. 1985-ig Anders szólóban lépett a kamerák elé Bohlen dalaival, majd Modern Talking néven közösen jelentetik meg első slágerüket, a You’re my heart, You’re my soul-t, ami természetesen a német lista első helyére kapaszkodik.





Ezt még négy további Nr. 1 sláger követte. 1985 júliusában Ryan Simmons néven is kiad egy szólódalt, ez annyira jól sikerült, hogy 1987-ben Blue System néven újabb szólóprojektet indított, ami a Modern Talking végét is jelentette. Számos szóló- és zeneszerzői siker jellemezte karrierjét, de közben magánéletében is peregtek az események.

1996-ben elvette Verona Feldbuscht, de aztán mégis visszatért korábbi barátnőjéhez, Naddelhez. Tőle született második gyermeke is. 1998-ban visszatér a Modern Talking, óriási sikerrel. A best-of albumot két további is követte, a legendás banda újra együtt van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top