Boszorkánypöröly 8. rész

És csípős volt a főzet is, mely fölött a darázsderekú, lila ruhás boszorkány munkálkodott. Arrébb Róza egy vaskos bőrkötéses kódex betűit silabizálta. Nyoma sem volt a ráncaiknak – hiszen mindketten alig múltak húszévesek.

– Siessünk, Katicám! Délben napozni akarok, és nem a máglyán sülni – suttogta Róza.
– Akkor segíts kavarni! Nem győzöm egyedül – sziszegte vissza Katica. – És add ide gyorsan a vérehulló fecskefüvet! Most kell beletenni, különben fújhatjuk az egészet. A király busás jutalmat ígért, ha sikerül felajzani kedvenc csődörét… Te, Róza, mondd, hogy lehet impotens egy ló?
– Nemtom. Talán elkedvetlenítette, hogy a menyasszonyának is farka van. Ámbár a lovaknál ez gyakori. De ha sokat tökölünk, és itt talál minket az a hisztériás szakácsnő, ránk uszítja a szent inkvizíció helyi képviselőjét. Farkal tiszteletes pedig hajlamos túlkompenzálni a dolgokat. Egyik nap a bűnös testiséget üldözi, másnap meg a testes bűnösöket. Este mindketten láttuk bemászni Pöröly Heléna szűk gótikus ablakán. Ekkora bűn után csak nagy megtorlással engesztelheti ki saját lelkiismeretét.
– Hát, Pöröly Heléna valóban egy igen méretes bűneset. És csak az ablaka szűk. Meg a keble sem gótikus – folyt Katicából a jóindulat. – Mi lesz vele kétszáz év múlva, ha már most lóg neki? – egészítette ki kedves szavait, miközben a kavargatás nagy igyekezetében még a nyelve hegyét is kidugta a száján.

A jelenet valamikor az 1460-as években játszódik, Árva várában, a lengyel határ közelében. Ez volt Mátyás király egyik kedvenc vadászterületének központja. Róza és Katica fontos ügyben járt el. A király maga fordult hozzájuk annak érdekében, hogy kedvenc lova, Ráró, valamiképp ismét nemzőképes legyen. Egyelőre ugyanis csak a csődör-csődök száma nőtt a díszes istállóban. A két fiatal boszorkány nemrég végezte summa cum laude minősítéssel a pozsonyi Magyar Királyi Apokrif Intézet Hölgytagozatát. (Magyarul: boszorkányképzőt.) Az ifjú uralkodó akkor figyelt fel rájuk, mikor – szakvizsga-feladatként – ártalmatlanná tettek egy komplett török expedíciós hadsereget: egyik felüket törökmézárussá, a többieket pedig törökfürdőssé változtatták. Jelentős hasznot hajtva ezzel a népgazdaságnak. Azonnal állást kínált nekik az udvarnál. Megbízatásaik azonban a középkori állapotok miatt mindig titkosak voltak: az egyházi hatalom képviselőit se ők, se a király nem akarták beavatni.

– Azt hiszem, kész van. Rózikám, hozhatod a szarvasbőgéses palackot – rikkantotta Katica. Ez volt a legfontosabb hozzávaló. Előző hajnalban szerezték be – míg más tisztességes asszonyok gombát szedegetnek. Szarvasinterjúkat készítettek: minden komolyabb bikának azt hazudták, hogy ők a helyi népszámlálási biztosok, és hangmintát is gyűjtenek az állomány felméréséhez. Mivel Bartók Bélával ellentétben nekik még nem állt rendelkezésükre gramofon, valamint zenei hallás sem, így kénytelenek voltak a már említett török alakulattól rekvirált cserépedényekbe beszéltetni a szarvasbikákat.
Róza óvatosan az üst fölé helyezte a csöbröt, majd nyílásával lefelé fordította. Hirtelen lerántotta a dugaszt, s a tömény szarvasbőgés beleszabadult a keverékbe:
– BÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖ…! – visszhangzott az egész várban. Két kavarintással egyenletessé tették a bőgés eloszlását, és a mű elkészült.
– Rózikám, meg kell mondjam, ez remekül sikerült. Nevezzük új kotyvalékunkat Szarvasbőgésnek. Ha ettől nem kap erőre Ráró, akkor semmitől se – jelentette ki elégedetten Katica.
Mosolya akkor fagyot az arcára, mikor a következő pillanatban lábdobogás és sikoltozás zaja szűrődött be: sikeresen felverték az egész háznépet. Aztán ősellenségük, a kövér szakácsnő, Debella Daniella viharzott be az ajtón. Mikor meglátta a fortyogó üstöt és a két boszorkát, menten elájult. – Kicsit túlspilázza a szerepét – állapította meg Katica az affektálós szakácsnőről. Aztán úgy döntött, mégiscsak megjutalmazza alakításáért: ezúttal nem változtatja se békává, se csobolyóvá. De nem volt idő túl sokat merengeni. A vendégház felől közeledő Farkal tiszteletes menydörgő hangjára ismertek: – Ki a palotából az istentelenekkel! Majd rövid szünet után kicsit halkabban, ám továbbra is jól hallhatóan tette hozzá: – Mássz le rólam, Heléna!
– Húzzunk el a vérbe! – adta ki a parancsot Róza, és miután az üst tartalmát gyorsan egy palackba töltötték, az alélt szakácsnőt átlépve távoztak.

– És hova is mentünk? – kérdezte 540 év múltán Katica, Róza mama Nyugati téri minimálkanapéján üldögélve. Épp kedvenc mézes vacakjukat tunkolta egy pohár forralt borba. A földön egy megviselt fekete köpönyeg hevert. Róza néni mint kicsit félresikerült fantom alig egy órája érkezett vissza a Szépművészetiből.
– Arra emlékszem – válaszolta –, hogy megcibáltad Pöröly Heléna haját. Bár ezt három-négyszáz éven át minden reggel megtetted – tette hozzá nevetve. De a legfontosabb az volt, hogy egy környékbeli fogadóban, a Puffadt Kandúrban megismertem életem nagy szerelmét, Rókust. Hát, igen, amikor még lyányok voltunk… És amikor Maszlag Rókus még nem egy rohadt dög, hanem egy tündéri fiú volt!

A neves varázslódinasztia, a Maszlag-klán legfiatalabb és legjóképűbb tagja éppen szegény vándorlegénynek álcázva járta a felvidéki városokat és várakat, amikor összetalálkozott a két boszorkánylánnyal. Katica, látva a kibontakozó bensőséges beszélgetést, idővel tapintatosan magukra hagyta őket. Róza néni pedig a déli harangszóval egyidőben Rókus karjaiba omlott. Másnap el is jegyezték egymást, bár Rókusnak folytatnia kellett útját. Célja a messzi Pomeránia volt, ahol a hanyatló Német Lovagrend kívánta igénybe venni szolgáltatásait. Arra azonban még szakított időt, hogy segítsen Katica és Róza új projektjében. A Szarvasbőgés kiválóan működött: fajtatiszta kiscsikók voltak kilátásban; a király repesett az örömtől. Miután a várban lecsillapodtak a kedélyek és Farkal atya is visszatért a bűn útjára, Mátyás új feladatot adott a bűbájos sikerpárosnak. A nép közötti elvegyüléshez szeretett volna divatos, ám kényelmes és biztonságos álruhát. A fekete kámzsás köpeny az akkori legújabb spanyol divat volt. Viszont, aki a Róza-Katica-Rókus-féle modellt viselte az sebezhetetlenné és különösen gyorsmozgásúvá vált: valósággal úszott a levegőben. Egy probléma volt csak: a láthatatlanná tévő főzetbe kevert libapimpó mellékhatása következtében a köpeny viselőjét mindenüvé penetráns szájszag kísérte. Az ifjú királynak nem nagyon tetszett ez a megoldás, hiszen a nép közötti elvegyülés ürügyén leginkább csajozni szeretett volna. Ebben a libapimpó fragrance nem igazán segítette. Csupán Pöröly Heléna akaszkodott rá.
Na, ez volt az a pont, amikor Mátyás végleg felhagyott a fantomvarázslás alkalmazásával.
– Nekünk is ezt kellett volna tennünk – mondta Róza néne. – Megfeledkeztünk arról, hogy ez a fantomhókuszpókusz ma már nem számít high-tech módszernek. Nem tudtam észrevétlen maradni az egyiptomi gyűjteményben – kesergett. – Már majdnem a krokodilmúmiához értem, amikor üldözőbe vett egy sötét szemüveges, kopasz alak. De vajon ki lehetett?

– Hiéna testvér! Magyarázd meg, miért nem tudtad megszerezni a granulátumot! – visszhangzott Keselyű testvér vijjogása a koporsókészítő műhely pudvás falai között.
A kulcscsőszöket levadászó bagázs rendkívüli ülést tartott ötcsillagos rejtekhelyén, a „Műértők Éjszakáját” követő napon.
– Ha Spielbauer Róza és Bővér Katica kezébe jut a krokodilvégtermék, akkor tehetetlenek leszünk velük szemben, és sohasem jutunk hozzá kulcsaikhoz.
– Hát, az úgy volt… – hebegte Mr. X, merthogy ő volt Hiéna testvér. Egyes szupertitkos kormányzati köröket képviselt a szupertitkos társaságban. – Az úgy volt, hogy megzavartak – nyögte ki végül. – Rám támadt az a félelmetes éjjeliőr.
– A 150 centis apókára gondolsz? – gúnyolódott Marabu testvér. – Azt hittem, egy ilyen magadfajta titkos ügynök sokkal tökösebb legény. Arról nem is beszélve, hogy majdnem lelepleződtünk. Az akciónk nyilvánosságra került. Rögzítettem a reggeli híreket.
Azzal lenyomta táskamagnóján a „plaj” gombot. Negédes női hang konferálta be a Vulgár Rádió híreit:
„– Kedves hallgatóink! Mára virradóra rejtélyes behatolót értek tetten a Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményében. A márványpadlón keresztülkacsázó fekete öltönyt és szemüveget viselő, tökkopasz alakot Pityu bácsi, a nyolcvanhat éves éjjeliőr észlelte. Az öltöny alatt kinyúlt nyakú Shrek feliratú pólót viselő idegennek feltűnően elálló fülei voltak. Pityu bácsi, az est hőse, a következőket nyilatkozta:
– Az volt csak kellemetlen, amikor a lábamra lépett. Egyébként udvariasan a büfé nyitvatartása felől érdeklődött. Ekkor felhívtam a figyelmét arra, hogy a belső szabályzat 52 §. (2) b) pontja értelmében a múzeum zárása után csak a ház saját kísértetei tartózkodhatnak az épületben. Valamint én.
– Információink szerint a behatoló megköszönte a tájékoztatást, majd továbbra is kacsázó léptekkel ismeretlen helyre távozott. Pityu bácsi szerint úgy csámpázott, mintha lúdtalpa lett volna. Még nem tudni, hogy a fantom feltűnése összefügg-e azoknak a furcsa, mosolygó arcocskáknak J és szívecskéknek a megjelenésével, melyeket az egyiptomi gyűjtemény féltve őrzött szarkofágjain fedeztek fel. A nyomozás folytatódik.”
A hangfelvétel lejátszása után egy ideig senki sem tudta, mit kellene mondania.
– Azt még értem, hogy a múltkor valami nővel voltál egy mosdóban, bevágtad a lábad a fajanszba, és azóta sántítasz – szólat meg végül Keselyű testvér. – De áruld már el, miért volt szükség a mosolygó arcocskákra? – kérdezte értetlenül.
– Az a nő nem akárki volt. Életemben először szerelmes vagyok. Abba a nőbe – hüppögte Mr. X. – A neve Mata, és imádom.
– Elég baj az neki – akart pikírtkedni Marabu. De ezúttal letett róla: az ő szívét egy angoltanárnő ejtette rabul, aki olyan nagyszerűen bánt a minap a kis szőröskékkel…, mármint a macskáival, természetesen.
Keselyű testvér azonban nem volt mézesmázas hangulatban. Érces hangon szólt Mr. X-hez: – Most közlöm az új megbízatásod. Ha ezt is elbaltázod, véged!

Folytatás jövő hétfőn!