Szabadidő

Kevin Bacon

Az 1958-ban, Philadelphiában született Bacon neves iskolákban tanulta ki a színészmesterséget.




Első szerepét John Landis „Animal House” című filmjében játszotta 20 évesen, majd ezután kisebb szerepek következtek. Bár több nagyobb filmben is játszott, az 1984-es „Footloose” volt az, ami meghozta Baconnak a várva várt sikert. A film sikere tinédzserek kedvencévé tette, ami ugyan a sztársághoz segítette, a beskatulyázástól megszabadulnia azonban nehezen sikerült. 1987-ben a „Lemon Sky” forgatásán ismerte meg jövendőbelijét, Kyra Sedgwick-et. A pár egy év múlva kötötte össze az életét hivatalosan.





Bár több thrillerben is szerepelt, Oliver Stone JFK-ja volt az, aminek köszönhetően Bacon karrierje újból felfelé kezdett ívelni. A 80-as évek rosszfiúi közé majdnem beskatulyázott Baconra mára már felfigyelnek a nézők, s bár a JFK utáni szerepei nem voltak azok az igazán nagy sikerek – ebből kivétel a Pokoli leckében nyújtott alakítása -, s a rajongók már várják az újabb nagy dobást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top