Szabadidő

Törökország, Kisázsia

Míg az Égei-tenger nyugati része, vagyis a görög partvidék és szigetvilág a magyar turisták közkedvelt célpontja, annak keleti felére jóval kevesebben látogatnak. Pedig aligha állíthatjuk, hogy a török partvidék kevesebb izgalommal kecsegtet, mint görög párja.






 


 


 


 


 


 


 


Az Égei-tenger török része nem csupán a kikapcsolódásra és nyaralásra ad kiváló lehetőséget, de elénk tárja azt a kulturális sokszínűséget is, amit a földrajzi kényszer és az idők vihara e tájon előidézett. A sok száz szigettel és félszigettel szabdalt, rendkívül hosszú partszakasz e változatosságának legkifejezőbb része Izmír és annak közvetlen környéke, Epheszosz, valamint a csesmei üdülőparadicsom. Egy magyar megyével azonos nagyságú területen tárul elénk az atatürki reformok alapján modernizált török élet, a tradicionális török szokások, a görög és keresztény kultúra ránk hagyományozódott emlékei és ereklyéi, továbbá a tenger és partvidék adta természeti szépségek együttese.





Izmír (a volt Szmirna) a harmadik legnagyobb török város.
Már az ókorban jelentős görög gyarmatváros, jóval később, az oszmán birodalom alatt pedig a legkozmopolitább török városnak tekintették… Keresztények, zsidók és muzulmánok, továbbá több ezer külföldi diplomata, kereskedők és hajósok hada élt itt békességben.
A város keveset őrzött meg történelmi emlékeiből, mivel az első világháborút követő görög-török konfliktus, továbbá egy pusztító tűzvész következtében majdnem az egészet újra kellett építeni.




A város arculatának átalakulását meghatározta a törökök és görögök között történt lakosságcsere is. Így a törökök által “hűtlen Szmirnának” hívott – legkevésbé sem oszmán város – a huszadik század folyamán, most már Izmírként az egyik legtörökebb várossá vált. Bár Izmír elsősorban a modern török élet képviselője, széles, párhuzamos utcáival, modern házaival, bankjaival, zsúfolt tereivel és színes bazárjaival, nagyságánál fogva kiváló lehetőséget nyújt az évszázadok alatt kialakult különféle szokások megismerésére is. E szokások egyik legsajátosabb jelensége a török konyhaművészet. Ha megéhezünk a városnézés közben, számtalan étterem és étkezde kínálja, nagyon is megfizethető áron az izmíri köftét, ami az egész ország egyik legkedveltebb, húsgombócból készült étele. Ezt a legkülönfélébb szószokkal illetve rizzsel lehet fogyasztani. Aki inkább a vegetáriánus alapú konyhát kedveli, kóstolja meg az imam baildi-t, ami sajátos török fűszerekkel elkészített töltött padlizsán. Ha ismerős ízekre vágyunk, együnk friss birkahúsból készült kebabot, amit forgónyárson, de faszénmelegítéssel is készíthetnek. Az ebéd végén mindig próbáljunk ki egy új fajta baklavát, hiszen elképzelni sem tudjuk, milyen új és új ízekkel lephetnek meg minket e pompás édességek. Izmír további előnye, hogy a már említett Epheszosz és Csesme, amelyek a török kultúra egészen eltérő jellegével szembesítenek, rendívül könnyen és gyorsan megközelíthetőek, így akár egy nap alatt olyan kulturális sokszínűséggel találkozunk, amihez máskor földrészeket kell átutazni.





Csesme, aminek jelentése forrás, közvetlenül az Égei-tenger mentén terül el a városról elnevezett félszigeten.
Aki vonzódik a mediterrán klímához, a tenger hullámaihoz és a magas szintű szolgáltatáshoz, ugyanakkor el akarja kerülni a nem török turisták áradatát, az feltétlenül látogassa meg a várost. Ha Izmírből indulunk a város felé, olajfaligetekkel, üde gyümölcskertekkel és dohánymezőkkel találkozunk. Csesmét egy sztyeppés rész veszi körül, ami a keleti, anatóliai részt idézi meg. Csesme és környéke a legváltozatosabb lehetőségeket nyújtja a tenger szerelmeseinek. Aki a tájban és a tengerben akar gyönyörködni, és néha meg akar mártózni a vízben, maradjon Csesmenben. Ellenben, aki semmiképpen sem akar lemondani a szörfözésről, tegyen egy túrát a közeli Alacsatiba is, ahol a szél mindig úgy fúj, ahogy



a szörfös kívánja.
A nap végén érdemes végigsétálni a belvároson, ahol azt láthatjuk, hogy a helyi lakosok frissen öltözött ruhákban sétálgatnak a nagyobb tereken, mustrálják egymást vagy beszélgetnek, miközben teájukat szürcsölgetik. Ha meguntuk a strandolást, és kedved támad megnézni a Mediterráneum legjobb állapotban fennmaradt antik városát, nem Görögországba kell áthajóznunk, hanem fel kell szállnunk egy buszra, esetleg be kell pattanni a kocsinkba, és pár órán belül megérkezhetünk Epheszoszba, ahol imát mondhatunk Artemisz templomában a görög isteneknek azért, hogy imát mondhatunk Artemisz templomában a görög isteneknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top