Ennek függvényében a vászon telis-tele alkalmi légyottra vágyó tisztes családapákkal, kiéhezett hímsoviniszta kamionsofőrökkel, egyszóval a megalázó testi szerelemmel, melynek ellenpólusaként hősnőnk életébe Selby (Christina Ricci) személyében berobban az égi szerelem, vagyis az érzelem.
Egy biztos, A rém nem könnyed nyáresti szórakozás, sokkal inkább kirándulás a sötét oldalra, krónika arról, hogy miként lázad fel a gyilkosságokon keresztül a sorsa ellen egy periférikus létet élő nő, hogyan tapasztalja meg, milyen is a hatalom íze, milyen érzés, hogy azok, akiktől félni szokott, most tőle rettegnek.
Ezzel a filmmel a legnagyobb problémám az a mód, ahogyan Wournos életútja megjelenik a vásznon. Amerika elsőszámú női sorozatgyilkosa iránt kellő részletességgel feltárt sanyarú sorsa miatt szánalmat érez a néző, mi több, megérti, megkedveli őt, szinte vele együtt húzza meg a ravaszt, megelégelve az elszenvedett társadalmi igazságtalanságokat. Ha kellőképpen érző szívűek vagyunk, a film végén még meg is könnyezhetjük őt, elvégre Aileen csak erős felindulásból cselekedett, amikor elégtételt vett az őt ért sérelmekért. Lehet szeretni a sorozatgyilkosokat, mindenkinek lelke rajta, de ha lehet, én inkább a kutyák mellett szállnék síkra, ők is nagyon kedves állatok.
Charlie-t a szerep kedvéért kellőképpen felhizlalták, a szemöldökét eltüntették, rémhez méltó rémes külsőt öltött magára. Ha mindez nem ijeszt el benneteket attól, hogy a héten moziba menjetek, egy mozgalmas, de semmiképpen nem maradandó, végkicsengésében pedig egy kicsit giccsbe hajló filmet fogtok látni egy nagyszerű színésznői alakítással, melyet, ha a filmet valamelyik mozicsatorna pár év múlva a műsorára tűzi, semmiképpen ne hagyjatok ki.