Dzsinnek a bazárban

Ugyanis Észak-Afrika legkisebb országa, az egykori Karthágó rendkívül gyakorlatiasan építette fel vonzerejét: sem a golf-, sem a szörf-, bikini-, vitorla-, búvár-, vagy akár néprajzőrült hazai turistadarab nem marad szórakozás nélkül.

Talán csak az esőhiány az, amely megkülönbözteti Tunéziát Európától, itt nyoma sincs az afrikai hard-core állapotokat illusztráló képeknek és a Közel-Kelet borzasztó történeteinek, sokkal inkább egy keletiesen megbolondított dél-európai élményanyagban lebegünk. Az úgymond civilizált szokások felvétele mellett azonban megtartottak jónéhány keletit is: például reggel először a jobb, és csak azután a bal cipőt veszik fel a lábra, a lefekvésnél pedig, megzavarva a gyengeelméjűt, fordítva. Mindezt ott, ahol a meleg miatt még a mezítlábról is lenyúznánk a bőrt, ha nem lennénk szégyellősek.

Városról városra





A “tengerben fürdeni mindig jó” című program mellé azonban ajánlott néha kulturális programokat is beiktatni: Karthágó, Sousse, Monastir, Tunisz, El Jem nemcsak a katalógusok szerint kínál ezernyi látványosságot. Ha Tunisszal kezdünk, nem járunk rosszul, hiszen a főváros óvárosa, a Medina azonnal hangulatba hoz bennünket; ne csodálkozzunk, ha valamelyik bazár mögött dzsinneket látunk vízipipázni. Ez itt a hamisíthatatlan keleti világegyetem, a maga élhető és kevésbé élhető szokásaival, díszleteivel. De körözhetünk az Aziuna mecset vagy a Tourbet l-Bey hercegi mauzóleum körül, hogy aztán egy világörökségként is a jegyzékekbe került épület előtt értetlenkedjünk az idegenvezetőnek: hogyhogy ez a legrégebbi lakóépület? A Dar l-Haddad után pedig nézzük meg, milyen az, ha a gótikát keverik a bizánci stílussal, és ha túl vagyunk a Szent Vincent de Paul katedrálison, szemeinket pihentessük a Bardot múzeumban felhalmozott római, pun és arab emlékeken.

De pihenhet az a napszemüveg mögött megbújó szem halakon és pálmafákon is. Utazzunk tehát Sidi Bou Said-ba, a Tuniszi-öböl legszebb tengerparti városába, és gyakorlott utazóként arra kérünk mindenkit: a tengerparti kávéházakat senki se hagyja ki.






Hasonló élményben lesz részünk, ha Sousse-ba látogatunk vagy Kelibiába: nyugalom, béke mindenütt. Akinek azonban az üdülésből minden kell, az keresse fel Hammametet. Induljon először a Cap Bon félszigetre, és ahonnan a legtöbb fényt és a legtöbb zenét kapja, ott foglaltasson szobát. Ha kissé drága, löködjük magunkat tovább Nabeul-ba, amely azon kívül, hogy olcsóbb, az ország legnagyobb piacterével is büszkélkedhet. Romokért Douggába utazzunk, vagy Kerkouane-be. Az elsőben római színházat találunk, Szaturnusz-templomot, meg magasan képzett emberhadat, ha júliusban, a Dougga Színházfesztivál időpontjában érkezünk a városba. Kerkoune-ben újabb romok, de csak azért, hogy előismeretekkel értékeljük El-Jem Colosseumát, amely a Világörökség része.





A tízes számrendszerben hívők egyik legfelkapottabb városa Tozeur, amely, ha hinni lehet a krónikásoknak, tízezer éve lakott, és ha hinni lehet a földmérőknek, egy tíz négyzetkilométeres pálmakerttel szédíti a turistákat. De írhatnánk mi még Monastirról, Matmatáról, amely a Csillagok háborúja egyik helyszíne volt, és persze írhatnánk azokról a falvakról is.
Szinte minden utazásszervező kedvelt alternatív programként hirdeti, hogy berberek barlanglakásaiba kalauzol el minket, és mi legyünk annyira európaiak, hogy el is fogadjuk az invitálást. De legyünk annyira körültekintőek is, hogy az ott készült fotókat itthon ne úgy adjuk el, mint a tunéziai nyomor ékes példáit, inkább, mint a szórakoztatás kimunkált formáját. A terepen szintén gondoljunk erre, és minden könnyebb lesz.





Együnk, alkudjunk, szagoljunk!

Egyébként ott is, és mindenhol nyugodtan együk magunkat eszméletlenre. Lesz mivel: a kuszkusz milliónyi variációval támad az étlapokról, amelyekben a gőz felett főzött búzadara a közös, a körítés viszont mindig más: birka-, csirke-, halapák siratják el csendben ivadékaikat. A főfogás előtt alapozzunk brikkel, amely a húsos táska névre hallgat a szótárakban, és van benne minden, ami szem-szájnak… A felfalás előtt igyunk Thibarine datolyalikőrt vagy Boukha fügepálinkát, a végén meg öblítsünk Celtia sörrel, ha a mézédes sütemények még hagytak helyet a gyomorban.

A parfümök, fűszerek, bőrök, ezüstök, szőnyegek bazárbirodalmait csak kellő alkuérzékenységgel hódítsuk meg, és ne féljünk: az árusok amolyan néplélektani okokból inkább szórakoznak, mint átvernek a sok hablatyolás közben. A taxisoknak ez nem szokásuk, pláne nem azoknak, akik fix tarifáért dolgoznak, igaz, ők öt embert szállítanak egyszerre, amelyből kettő biztosan burnuszt vagy kasafiát visel. Vicces utazókként öltözzünk be mi is frissen vásárolt arabs ruhánkban, haragudni érte nem fognak, lévén a tunéziai barátságos nép.





És attól sem kell tartanunk, hogy az iszlám velünk fogja demonstrálni a Dzsihád nagyszerűségét, ugyanis a tanítások bár szorosra fogják a helyiek mindennapjait, semmiben sem korlátoznak bennünket. Persze viseltessünk tisztelettel minden iránt, pláne akkor, ha áprilisban a mohamedán Újév, a Ras as-Sana, vagy, ha a júniusban tartott Mohamed születésnapjára tartott felvonulások idejében, vagy ha decemberben-januárban, a Ramadan hónapjában rakjuk lábunkat két órányi repülőút után a tunéziai földre.