Jack és Rose balladája

A híres drámaíró Arthur Miller lánya, Rebecca Miller kényes témához nyúlt, amikor úgy döntött, hogy férje főszereplésével (Daniel Day-Lewis) elkészíti a Jack és Rose balladája című mozit – a filmben Rose (Camilla Belle) gyermeki rajongása, ragaszkodása mögött végig ott munkál a szexuális vágy is, ami akkor nyer megfogalmazást, amikor a csonka család élethelyzete egyik pillanatról a másikra megváltozik.

A kis amerikai szigeten, távol a nagyvárostól él filmünk két főszereplője, Jack és Rose. Az építész hajdanában, a hetvenes években egy kommuna tagjaként akarta megváltani világot, komolyan véve a „make love not war” eszméjét. A hippi közösség azonban idővel felbomlott, így Daniel Day-Lewist magára maradt a gyermekével.

Miller filmje szembenézés a korlátokkal: az idealizmus és a szeretet korlátaival. A társadalmon kívüliség mindent idézőjelbe tesz az apa és a lány kapcsolatában, amit jól-szocializáltságunk folytán megszokottnak tekinthetünk – az érzelmek túlcsordulnak, a viták vérre menőek, a kapcsolat úgy tűnik, sírig tart. És a sír képzete valóban fenyegető: Jack-nek szembe kell néznie azzal, hogy a harmadik szívrohama bármikor bekövetkezhet, és a vadóc Rose-t egyedül kell hagynia.

A film azonban korántsem olyan tragikus, mint amit az élethelyzetből sejthetnénk – inkább valamiféle tragikomédia, melyben a kesernyés humort a család életébe betörő civilizáció szüli. Jack, felelős apaként asszonyt (Catherine Keener) és annak két kamasz fiát hozza a házhoz, mellyel azonban igazi lavinát indít el: a féltékeny és igencsak találékony Rose mindent bedob, hogy bosszút álljon az árulásért.

Miller moziját a két főszerepet játszó színész szuggesztív játéka működteti, mely a dramaturgiai bakikon (a mozinak példának okáért kétszer lesz vége, melyből a második befejezés teljességgel felesleges, csak megismétli az elsőt) rendre átlendíti a nézőt. A testi vonzalom sejtetése, a szereplők közötti vibrálás, az utalgatás igazi feszültséget teremt – a néző rettegve várja, hogy mi történik apa és lánya között, hogy a szocializáció vagy az ösztön győz-e a kapcsolatban.

A Jack és Rose balladáját elsősorban azoknak a nézőknek ajánlom, akik képesek egy társas viszonyt a maga komplexitásában, egyediségében szemlélni, nem riadnak vissza attól, ha az esetleg különbözik az átlagostól. Más csak megbotránkozna rajta.

Rozi étvágya a film alatt: