Szabadidő

Szilveszter a világ végén

Pezsgõvel, tûzijátékkal és trombitaszóval szoktuk búcsúztatni az óévet és köszönteni az újat. Aki viszont utálja a durrogó petárdákat, és szívesen kirándulna is egyet a téli hidegben, az inkább elhagyatott tájakra indul szilveszterezni.





A csendes, téli falvaknak és erdőknek különleges hangulata van. A kulcsos házak vagy fűthető nyaralók ideális helyszínt nyújtanak egy-egy baráti összejövetelhez, jókat lehet itt főzni és enni, nagyokat lehet beszélgetni, játszani és táncolni. Buli előtt, vagy az újév első napján egy rövid kirándulással bejárhatjuk a környéket, szerencsés esetben pedig akár szánkózhatunk is.

Balaton – télen is

Legnagyobb tavunkról először a nyár, a forróság, a zsúfolt strandok és a lubickolás jut eszünkbe, pedig a jéggé dermedt Balatonnak is varázslatos hangulata van. Mit számít a hideg, ha korcsolyázni, fakutyázni lehet, majd utána forró italokat kortyolni, táncolni, nevetgélni. Nagyobb szállodákban szinte már hagyomány a szilveszteri menü és mulatság, de kisebb kiadó apartmanokat is találunk, ahol baráti összejövetelt tarthatunk, esetleg pár napot pihenhetünk, lazíthatunk is.





Nálunk nem annyira hagyomány, viszont téli napokon egyre népszerűbb a szaunázással egybekötött szórakozás, aktív kikapcsolódás. Hiába van hát tél, ha a Balatonhoz utazunk, nyugodtan csomagoljuk be a fürdőruhánkat is – szükség lehet rá.






Ha a „világ végén” szeretnénk szilveszterezni, fordítsunk különös figyelmet a ház fűtésére, illetve arra, hogy elég tüzelővel ellátva indítsuk a bulit (talán még kályha-felelőst is érdemes kinevezni), mert egy elhagyatott helyen, egy ritkán látogatott házban nem „maguktól melegek a radiátorok,” és könnyen kialudhat a tűz. Viszont gondos odafigyeléssel még a kora délutáni ébredéskor is meleg cserépkályha köszönt minket.
Őrség

Magyarország nyugati részének elbűvölő vidéke az Őrség, amely apró falvaival és vendégházaival igazi nyugalomtenger. Őriszentpéter, Hegyhátszentjakab és Szalafő méretükkel ellentétben igen színvonalas szállásokkal várják a kirándulókat, az itt lakók pedig kedvesek és segítőkészek.


Pár főtől nagyobb társaságig mindenki találhat kedvére való szállást, olyat például, ami tényleg az erdő közepén van, ahol éjszaka nem az ünneplő szomszédokat, hanem a fák között settenkedő hideg szellő hangját hallhatjuk.





Érdemes előre megtervezni, milyen bulit szeretnénk, illetve hogy mire lesz szükségünk hozzá, mert – főleg így ünnepek és télvíz idején – nehéz lesz nyitva tartó boltot találni ezen a vidéken. Ha főzni szeretnénk, valószínűleg szükségünk lesz néhány apróságra, ami a mi konyhánkban mindig kéznél van, idegenben viszont nem biztos.

Egyszer minden szilveszteri buli eléri a mélypontját – amikor minden kötél szakad, általában a tévéműsor és a szilveszteri kabaré a mentőöv, viszont nagyon sok vendégházban nem számíthatunk a modern kor eme vívmányára, így érdemes társasjátékokkal és jó zenékkel felszerelkezni. A társasjáték kisgyermekes családoknak is ideális program lehet, hiszen a gyerkőcöket egy helyre lehet terelni, ahol saját partijukat játszhatják, majd utána édesen aludhatnak, amíg a nagyok tovább mulatnak.






Ha hideg napokkal búcsúzik az óév és köszönt ránk a 2006-os év, akkor érdemes meglátogatni Mátraszentistvánon a síparkot, ahol a szilveszteri ünneplést egy kis sporttal egészíthetjük ki. Magyarországi viszonylatban egyedülálló hóágyúzott pályák, felújított, illetve új síliftek és sípályák várják a havon siklás szerelmeseit.

Szilveszter a hegyekben – irány a Mátra

A Mátra az Északi-középhegység része, itt emelkedik hazánk két legmagasabb csúcsa, az 1014 méteres Kékes és a 965 méter magas Galya-tető. Ha itt búcsúztatjuk az óévet, készüljünk fel az igazi télre – egyik óráról a másikra döbbenetes hótakaró lepheti el a tájat. Az itt található hegyvidéki falvakban egyszerre fogvacogtató és




gyönyörű a tél, káprázatos látványban lehet részünk.  A gyönyörű környezetben megbúvó vendégházakban vidám és mulatságos szilveszteri bulikat lehet rendezni, ha azonban néhány napra királyi bánásmódban szeretnénk részesülni, válasszuk inkább az eldugott kastélyszállót Parádsasváron. 

Száz szónak is egy a vége – a babona szerint olyan lesz az év, ahogyan az első napját töltjük, így egyáltalán nem rossz felütés, ha kényeztetve, kényelmesen búcsúztatjuk az óévet. A babonákra garanciát nem lehet vállalni, viszont a lehetőségek ígéretesek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top