Szabadidő

Budapest Bridge Fesztivál

Az I. Nemzetközi Paralimpiai Sport Film Fesztivál a fogyatékkal élõk társadalmi elfogadottságát kívánja növelni. A filmvetítések mellett kipróbálhatod a parasportokat, találkozhatsz paralimpikonokkal és híres emberekkel.

Helyszín: Budapest, Millenáris Park
Időpont: 2006. március 30. – április 1.
A rendezvényekhez kapcsolódó figyelemfelkeltő akciók – melyeken a fogyatékkal élők és a másságra nyitott emberek közreműködésére számítanak – felhívják a figyelmet erre a több százezer embert érintő problémára. A rendezvénysorozatban helyet kap a „Média és a Paralimpiai Mozgalom” nemzetközi konferencia is, melyeken kívül számtalan tömegrendezvény várja a résztvevőket, melyek egyesítik a kisebb szakmai csoportok munkáját és a figyelemfelkeltő akciók előnyeit.

„Add az arcod a toleranciához!”

A kampány részeként egy virtuális híd “épül” a látogatók és szimpatizánsok fotóiból, melyet záróakkordként felavatnak.

Akik már eddig arcukat adták a toleranciához: Alföldi Róbert, Bodrogi Gyula, Cserhalmi György, Eperjes Károly, Kecskés Karina, Haumann Péter, Hegyi Barbara, Himalája expedíció, Jancsó Miklós, Kéry Kitti, Koncz Zsuzsa, Rudolf Péter, Törőcsik Mari, Verebes István, Zorán.

Küldj Te is egy fényképet magadról, ha hiszel a toleranciában.
A fesztivál záró rendezvényén  egy hatalmas mozaikot készítenek, melyet az általatok küldött portrékból raknak össze. A digitális fotókat jpg. formátumban várják a festival@budapestbridge.hu címre.

A Budapest Bridge Fesztivál mérhetően emelni kívánja a fogyatékkal élők társadalmi elfogadottságát, ezáltal segítve – hétköznapi problémáiktól a kérdés nagypolitikai kezeléséig – minden szinten az integrációt.

A Filmfesztivál alatt vetített filmek bemutatják a világ közeli és távoli pontján élő paralimpikonok küzdelmét a mindennapokban és sikereiket a versenyeken. Képet kaphatunk arról, hogy más országokban (Pl. Brazíliában, ahol 180 órányi élő közvetítést láthattak az Athéni Paralimpiáról) hol tart a Paralimpiai Mozgalom és a sérült emberek társadalmi megítélése.

Ízelítő a programokból

2006.03.30. csütörtök


• 19.00 – Ünnepélyes megnyitó  A fesztivált megnyitja Sir Philip Craven lovag a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke, és okleveleket ad át a magyar paralimpiai mozgalom kimagasló személyiségeinek.
• 19.30 – A Sundance Film Fesztivál közönségdíjas filmje, a Gyilkos labda vetítése az alkotók részvételével.

2006.03.31. péntek 

• 10.00-22.00 Verseny és információs filmek vetítése.
• 10.00-18.00 Az Ability Park és parasportok kipróbálása közéleti személyiségekkel, paralimpikonokkal és híres emberekkel, beszélgetések.
• 10.00-13.00 Rendhagyó osztályfőnöki órák általános iskolás osztályoknak paralimpikonok részvételével.
• 16.00-18.00 Pódiumbeszélgetés média- gyógytestnevelő – gyógytornász -gyógypedagógus szakos egyetemi és főiskolai hallgatókkal a kényes témák feldolgozásáról, paralimpikonok és média szakemberek részvételével.
• 19.00-22.00 Video Jockey Party

2006.04.01. szombat

Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszónő, a fesztivál háziasszonya

• 10.00-16.00 Verseny- és információs filmek vetítése
• 10.00-16.00 Az Ability Park és parasportok kipróbálása közéleti személyiségekkel és híres emberekkel
• 17.00-17.20 Az „Add az arcodat a toleranciához!” kampány csúcspontja: Hídavatás
• 18.00-19.00 A Filmfesztivál hivatalos zárása, díjátadás
• 19.00-22.00 Tolerancia Jazz Koncert – a Magyar Jazzművészek Társaságának ajándékkoncertje a paralimpiai sportolók tiszteletére: Babos Projekt Special koncert, Contemporary Gregorian koncert – Dés László – Balázs Elemér Quartet és a VOCES4 Ensemble, Modern Be Bob koncert – Szakcsi Trió

Tipp: a fesztiválról további információt a Budapest Bridge honlapján olvashatsz. Klikk ide!  »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top