Szabadidő

A kiherélt kapitány

Úgy voltam a kalózfilmekkel, mint a western vagy Jackie Chan mozikkal - kamaszkorom elmúltával halálosan untam õket. Egy szürke, téli vasárnap mégis ráfanyalodtam A Karib-tenger kalózaira és igencsak kellemesen csalódtam.

Nemcsak én voltam így a kalóztörténeteket és kincskeresést feldolgozó kalandfilmekkel, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az elmúlt húsz évben minden ilyen jellegű próbálkozás csúfos bukást hozott. Szkeptikusan vontam meg a vállam, amikor pár évvel ezelőtt újabb kalózfilm forgatásról hallottam – csinálják csak, amíg nem kötelező megnézni, azt forgatnak, amit akarnak -, és kicsit még szántam is Johnny Depp-et, hogy elvállalta Jack Sparrow kalózkapitány szerepét. A Karib-tenger kalózai – A Fekete Gyöngy átkának viszont éppen Johnny Depp alakítása volt az egyik erőssége és sikerének kulcsa.







A második rész felejthető, jön a harmadik…

A Karib-tenger kalózai 2. – Holtak kincse még látványosabb és még félelmetesebb, mint az első rész, viszont érezhetően erőltetett és jól mutatja az alkotók azon törekvését, hogy az első kalózkodás sikerét kihasználva még több pénzt szeretnének keresni a harmadik résszel, ezért csináltak egy köztes filmet. És mi szokott történni a bevezetés és a befejezés között? Pontosan ez: semmi. 150 percig várunk arra, hogy úgy igazán történjen valami, legyen vége az idióta kardozós jeleneteknek meg a szerencsétlenkedésnek, senki se próbáljon meg vicces lenni, és végre a cselekmény meglóduljon, de az kitartóan toporog. Hőseink hajóznak, különféle lényekkel találkoznak, kalandokba bonyolódnak, de lényegében ott fejeződik be a film, ahol elkezdődött. Illetve az első rész befejezése kerek történetet hagyott maga mögött, a második rész befejezése viszont a néző arcába ordítja, hogy „gyere el és nézd meg a folytatást”.







Kiherélt kapitány

A forgatókönyvírók még egy baklövést elkövettek: kiherélték Jack Sparrow-t. A kalózkapitány valaha határozott, szellemes és fifikás volt, most viszont egy idióta, gyöngyökkel a hajában, számtalan kifizetetlen adóssággal és ellenséggel. Jack Sparrow válságban van – ez akár a film címe is lehetett volna.

A korhatáros besorolást érdemes igen szigorúan venni, mert néhány jelenet kifejezetten ijesztő, a nem emberi lények pedig nagyon látványosak, de borzasztó rondák.






A film eredeti angol címe:
Pirates of the Caribbean: Dead Man’s Chest

A film címe: A Karib-tenger kalózai 2. – Holtak kincse

A film magyar nyelvű honlapja »

Rendező:
• Gore Verbinski

Főszereplők:
• Johnny Depp
• Orlando Bloom
• Keira Knightley

Zene:
• Hans Zimmer


Fotók: Fórum Hungary

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése