Hogyan öljük meg a férjünket?

– Jazz… – A hangomra felpillant, de mintha fogalma se volna, ki vagyok. – Akkor miért tartóztattak le?
Aztán egyszerre visszatért az életbe.
– Emlékezz csak Billyre! Ő volt az a börtöndrámaíró. Tudod, kavartam vele egy időben. Na, hát ez az alak azt állítja a rendőrségnek, felbéreltem verőlegénynek. Még hogy én! Most mondd meg!
– Mi a fenét vársz? Hogy jutott eszedbe bűnözőkkel etyepetyélni? Az ilyen alakok zsaroló-, nem köszönőlevelet írnak. Mégis mi a nyavalyát láttál benne?
Szomorúan néz rám.
– Jaj, Cass, gondolj bele, hány éve vagyok együtt a férjemmel! Tudod, milyen az, amikor fogyókúrázol, és a babapiskóta is fenséges süteménynek tűnik. Billy meg a többi pasas ilyesmi volt nekem. Szexuális babapiskóta.
– A maga kis barátja bebukta egy stiklijét – szólt közbe kéretlenül a hallgatózó fegyőr. – Tébécsalás van a számláján. De most vádalkura gyúr. Na ezért nem kér a bíró az óvadékból.
– Ez igaz, Jazz?
– Lényegében igaz – hagyta jóvá Jazz. – A pasi gonosz, hazudik, igazi geci… én persze csak a legjobbakat kívánom neki.

A helyzet rettenete belém mart. Évtizedekig tisztes távolból szemléltem a kalandjait, de ez a mostani rész egészen letaglóz. Negyvenes, középosztálybeli nők vagyunk. Gyantázzuk a bikinivonalunkat, és reszeljük a parmezán sajtot. Ha belemegyünk egy parkoló kocsiba, üzenetet hagyunk a szélvédőjén. Prioritásaink vannak, nem priuszunk. Ha Jazz arcára néz az ember, szinte hallja is: „Utazni szeretnék, érdekes emberekkel találkozni, és hozzá akarok járulni a világbéke megteremtéséhez.” Nem ilyen arcokról készülnek fotók a rendőrségi nyilvántartás számára.

– Basszus, Jazz, most mi a francot fogsz csinálni?
– Eljátszom a halálomat, szerzek magamnak új személyazonosságot, és egy fában fogok élni Lord Lucannal. Minden bizonnyal. – Bugyogva tört fel belőle a düh. – Az élet kezdődik negyven fölött, nem az életfogytig tartó börtönbüntetés, amit a férjem meggyilkolásáért kapok. Hogy mit csinálok? Hát harcolok. És te leszel a legjobb fegyverem, Cassandra O’Carroll.
– Ééééén? – Jazz zárt magánhangzóihoz képest az én kiejtésem egészen kültelkinek hatott.
– Ez itt – mutatott ingerülten az újságokra – az én jellemem lemészárlása. És ki ismer engem a legjobban? Hát te. A főiskola óta kebelbarátok vagyunk. Szó szerint. Együtt vettük az első dögös melltartónkat. Csipkés volt és szexi, kis rojtokkal, emlékszel? Muszáj beszélned az ügyvédemmel, Cass. Mondj el neki mindent! Azt is, hogy Studz elárult. Az őrületbe kergetett. És hogy igen, olykor a legszívesebben kinyírtam volna… De mégiscsak ő az apja egy szem gyermekemnek. Létezik ember, aki komolyan gondolja, hogy árvát akarok csinálni Joshból? Miféle nő az, aki ilyet tesz?

Egy elárult, megtört szívű, szexuálisan kiéhezett nő – akartam mondani, de meggondoltam magam. Csak néztem egész zilált lényét, szanaszét álló, selymes szőke haját, oldalt kiszakadt kasmír kezeslábasát, és elszorult a szívem. Szeretetet éreztem iránta, mindannak ellenére, amit az utóbbi évben velem tett. A börtönt sajátos szag lengte be, melyet a dohányfüst és a mosatlan ruha viseltes bensőségessége együtt hozott létre. Mindezt a linóleumpadlóról felszálló fertőtlenítő szaga csak még kellemetlenebbé tette. Kikészít ez a helyiség, mint a fogorvosi váró, vagy az előszoba, ahol állásinterjúra vár az ember – egy olyan állásra jelentkezve, amelyet nem is akar igazán.

Áthajolok a roskatag asztalon, és megfogom a kezét.
– Mit kívánsz tőlem, szívem?
És ekkor fölvisít az elektromos csengő éles hangja. A börtönőr először nem vesz tudomást róla, mert leköti a figyelmét korpáinak számlálgatása. Aztán kelletlenül elnyomja a cigijét, és a szürke ruhás alak fölemelkedik.
– De hát… – megbotránkozva az órámra nézek – még van egy fél órám!
– Isten hozott a végrehajtás csodás világában! – szólal meg Jazz szarkasztikusan, és ideadja a kabátomat. Már azt hiszem, segít felöltözni, amikor megragadja a karomat. – Cassie! – A hangja alig hallható, és kiérzik belőle a félelem. – Behúztak a csőbe. Segítened kell. Az ügyvédemet Quincy Joynak hívják. – Egy gyűrött fecnit nyom a markomba, ráfirkantva a cím. – Örömteli neve van, ami talán annak szól, hogy a több ezer szerencsétlen ügyfelétől eltérően nem fölötte ítél a bíró… Mesélj el neki mindent! Mondd el, mi volt. Tudod, hogy miért viselkedtem úgy, ahogy. Hogy a dolgok miként fajultak ilyen kafkaivá.

Ébresztő, máris Kafka-szag van, mondtam volna még pár héttel ezelőtt is, de most csak némán álltam, és néztem, ahogy Jazzt, aki huszonöt éve a legjobb barátom, elvezetik a cellájába. Még hallom, hogy mondja a fegyőrnőnek:

– Az első randin semmi tapi, drága. Előbb egy vacsora meg mozi.

könyv.lap.hu