Szabadidő

A legjobb programok októberben

Igazi programdömping zúdul rád októberben – őrületes koncertek, kutya- és macskakiállítás, lovasparádé, kézművesvásár, szuper filmek és könyvek. A hónap legjei közül szemezgettünk nektek.
Európa kutyakiállítás & macskakiállítás – Budapest

Közeleg az állatok világnapja (október 4.), ennek apropóján látogass el a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének nagyszabású rendezvényére, amelyet a Hungexpo területén, valamint a szomszédos Kincsem parkban rendeznek október első hétvégéjén. A kiállításra 15 000 kutyát, a kapcsolódó speciális rendezvényekre pedig további 8000 kutyát neveztek a világ minden tájáról, így bőven akad majd megcsodálni való négylábú sereglet.

Persze a cicabarátok sem maradnak ki semmi jóból – a rendezvény ideje alatt ugyanazon a területen nemzetközi macskakiállítást (sőt díszmadár-, nyúl-, tengerimalac- és más kisállat-kiállítást is) megtekinthetünk. A bájos szőrmókokon kívül változatos programok gondoskodnak a felhőtlen szórakozásról: lesz arcfestés, dorombolóverseny, és Európa legnagyobb tudású szakemberei tartanak előadásokat a felelős állattartásról.
Tipp: érdemes a tömegközlekedést választanod, mert a rendezvény környékén nagyon nehéz lesz parkolóhelyet találni. A 100-as autóbusz sűrített járattal közlekedik mind a három napon, és a Hungexpo több kapujánál is megáll.

Belépőjegyárak:
• 4–14 éves korú gyermekeknek és nyugdíjasoknak: 1000 Ft/nap
• felnőtteknek: 2500 Ft/nap

Időpont: október 3–5.

Helyszín: Budapest, Hungexpo
További információk: www.eurodogshow2008.hu »

 

X. Kézműves Kiállítás és Vásár

Közel száz kézműves kínálja majd igényes portékáját a PeCsa immár hagyományos rendezvényén. Itt nem csak vásárolni tudsz, hisz a kézművesek egész nap bemutatókat, foglalkozásokat tartanak, és segítségükkel, irányításukkal felnőttek, gyerekek, profik és amatőrök egyaránt kipróbálhatják, esetleg elsajátíthatják a különböző technikákat.

A rendezvényen megtalálhatod mind a hagyományos népművészet (tojásfestő, bőröző, kosárfonó, hangszerkészítő, keramikus, nemezkészítő, papírmerítő, faműves, gyertyaöntő stb.), mind a modern kézművestechnika (üvegfestés, szalvétatechnika, gyöngyfűzés, szárazvirág-kompozíció, tűzzománc, foltvarrás, ékszerkészítés, selyemfestés, természetes alapanyagból készült használati és dísztárgyak stb.) képviselőit is. A kiállítás vásárral egybekötött, így lehetőség van a késztermékek, valamint az alapanyagok megvásárlására is.

 

Belépő:
• felnőtt: 600 Ft
• gyermek (6 éves kortól): 300 Ft
• családi: 1200 Ft

Időpont: 2008. október 11–12., 10–18 óráig
Helyszín: Budapest, Petőfi Csarnok, Zichy Mihály út 14.

II. Pálinka- és Kolbászfesztivál a budai Várban

Több mint 15 pálinkakiállítóval és 10 kolbászossal várja az érdeklődőket a II. Pálinka- és Kolbászfesztivál a budai Vár Savoya teraszán. Az ízletes ételek és italok mellé ráadásul zenei csemegékkel, a magyar folk- és dzsesszélet képviselőivel, illetve utcazenészek műsorával is várják a fesztivál látogatóit. A fellépők között lesz Lovasi András, Szalóki Ági és Harcsa Veronika is.

 

Időpont: október 10–12.
Helyszín: Budapest, budai Vár

Equifest – a ló ünnepe

A lovaséletet kedvelők számára kihagyhatatlan esemény lesz a ló ünnepe, de minden állatbarát érdeklődésére számot tarthat a grandiózusnak ígérkező program. A rendezvény keretében először mutatkozik be hazánkban a Cadre Noir de Saumur, azaz a Francia Nemzeti Lovasiskola. Különleges előadásukat a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar kíséri. A Cadre Noir de Saumur produkcióját és a magyaros előprogramot két alkalommal láthatjuk majd a Hungexpo Budapesti Vásárközpont új G pavilonjában. Az UNIC és a Pays de la Loire régió szervezésében felépülő francia faluban, illetve a Hungexpo Zrt. magyar falujában a hazai és külföldi lovas turisztikai vállalkozások, szervezetek, panziók, lovaskellék- és lovasfelszerelés-készítők kínálatából válogathatnak a látogatók.

A magyaros előprogram keretében látható lesz Kassai Lajos lovas íjász, a Mészáros gyerekek és Dallos Zsófi produkciója, egy látványos ugróshow, de lesz huszárbemutató, lovastornász-produkció, kaszkadőr-előadás, westernverseny és -bemutató, pas de deux páros verseny, karusszellovaglás, lovas katonai alaki foglalkozás és természetesen lófajta-bemutató is.

 

Időpont:
• október 18., 20.00 – pavilonavató gála
• október 19., 14.00
Helyszín: Budapest, Hungexpo
Jegyek: a Ticket Express irodáiban

James Blunt – All the Lost Souls turné


Az exkatona, aki több mint 11 millió albumot adott el világszerte, aki nők millióinak szívét hódította meg, most tavaly kiadott albumával turnézik Budapesten. Unikum, hogy koncertjén a színpad az Aréna ellipszisében ezúttal hosszában fog elhelyezkedni, és egy egészen elképesztő lámpapark fogja megvilágítani. A koncertélményt két nagy kivetítő teszi majd teljessé, amelyre három kamera adja folyamatosan a helyszíni képeket az előre összeállított képsorok mellé.

A budapesti koncerten a csinos ausztrál énekesnő, Sandrine lesz az előjátszó – James Blunt előreláthatólag fél kilenc után lép majd színpadra.

 

Időpont: október 25., 20.00
Helyszín: Budapest, Papp László Sportaréna
Jegyek: Ticketpro.hu »

Éjjel a parton – mozi

Az Oscar-díjra jelölt Diane Lane és a legendás Richard Gere a tökéletes páros ehhez a romantikus, izgalmas történethez.

Adrienne (Diane Lane) házassága romokban, a lánya kamaszodik, így nem csoda, ha nem találja a helyét. Semmi másra nem vágyik, mint nyugalomra, ezért fogadja el egy barátja meghívását, akinek van egy kis motelje Észak-Karolinában a tenger partján. Átmenetileg vállalja a csodás tengerparti szálló irányítását, de nincs is nehéz dolga: a fogadó egyetlen vendége egy orvos (Richard Gere), aki élete legnagyobb problémájára keresi a választ. Csupán egy éjszakát töltene itt, de a tenger felől vihar közeledik… Az orkán összezárja a hétvégére a férfit és a nőt. Belső nyugtalanságuk és a külső vihar között két csodálatos napot töltenek együtt. De vajon elég ez ahhoz, hogy minden örökre megváltozzon?

 

Főszereplők: Diane Lane, Richard Gere, James Franco, Scott Glenn, Christopher Meloni
Rendezte: George C. Wolfe

Eredeti cím: Nights in Rodanthe
Mozibemutató: 2008. október 30.
Forgalmazza: InterCom

Csak szerelem kell (Across the Universe) – DVD-tipp


Klasszikus Beatles-dalok csendülnek fel ebben a fantasztikus filmben vadiúj köntösben, olyan sztárok, mint Bono vagy Joe Cocker tolmácsolásában. Moziban nem vetítették, így vétek volna kihagyni a DVD-t, pláne, ha Beatles-, netalán U2-rajongó vagy.
A lázongó hatvanas években, a békemozgalmak, a tudattágítás és a rock and roll hőskorában egy fiatal liverpooli dokkmunkás, Jude (Jim Sturges – 21 – Las Vegas ostroma) Amerikába utazik, hogy megtalálja rég nem látott apját. New Yorkban megismerkedik Lucyvel (Evan Rachel Wood – Kés, villa, olló), s a nagyváros lelkesült, bohém világában egymásba szeretnek. Mikor a lány bátyját, Maxet (Joe Anderson – Beethoven árnyékában) vietnami katonai szolgálatra küldik, a két fiatal dr. Robert (Bono, U2) és Mr. Kite (Eddie Izzard – Ocean’s 13 – A játszma folytatódik) vezetésével csatlakozik a háborúellenes mozgalomhoz. A forrongó történelem erői azonban elsodorják őket egymástól, és a lehetetlennel kell dacolniuk, hogy újra találkozhassanak…

 

Forgalmazza: FHE
Ára: 2990 Ft
Megjelenés: október 21.

A Csokoládéimádók Klubja – könyvtipp


Szereted a csokoládét? Hogy egyenesen függő vagy??! Akkor isten hozott a Csokoládéimádók Klubjában!

Egyes nők vásárlásfüggők, mások elepednek egy finom pezsgőért. Van, akinek elég a kedvenc könyve, mások vadul partiznak. Lucy Lombard csak egyvalaminek nem tud ellenállni, a csokoládénak – a krémes és édes mennyei örömöknek. Lucy szerint a csoki jó fejfájásra, meggyötört lélekre, összetört szívre és az élet egyéb apró bosszúságaira. Egy falat töltött vagy fekete csoda, és máris ízesebb a világ. Három hasonlóképpen csokihívő barátnőjével meg is alakítják a Csokoládéimádók Klubját, ahol hetente kibeszélhetik, ha lelépett a pasi, ha nyomul a főnök, ha kiállhatatlan a férj vagy betoppan a szőke herceg… Könnyed, humoros, nagyon nőcis könyv borús estékre, no és persze letehetetlen, pont mint egy doboz csokoládé…

Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Ára: 2999 Ft

Programajánló.lap.hu »
Mozi.lap.hu »
Ősz.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top