Szabadidő

Egy kis Soul Sealtől

Tegnap jelent meg a többszörös platinalemezes énekes-dalszerző, Seal legújabb albuma, a SOUL.

A Grammy díjas énekes és dalszerző, Seal új albuma 2008. november 3-án jelent meg világszerte SOUL címmel a Warner Bros. Records gondozásában. Ez az énekes hatodik stúdió albuma mely a legendás hírű producer, David Foster közreműködésével készült.

A SOUL-on tizenegy klasszikus soul dal található, melyek mindegyike saját drámát, érzelmeket és szerelmet mutat meg. Seal egyedülálló stílusa fémjelzi az albumot, melynek készítése során remek társra talált Fosterben.

Egyszer valaki azt mondta, hogy a lemez úgy fog hangzani, ahogyan érezted magad miközben készítetted.” – mondja Seal. „Bár David és én már korábban is ismertük egymást, eddig nem sikerült együtt dolgoznunk. A munka közben, azonban, nagyon gyorsan felismertem, hogy egy igazi nagysággal van dolgom. Sok producerrel dolgoztam már együtt, de még soha nem találkoztam olyan természetes tehetséggel és tudással megáldott emberrel, mint David. Ha elég szerencsés vagy, hogy rendelkezésre áll ez a kombináció, meglátod, hogy az egész folyamat nagyon gyorsan és gördülékenyen tud menni. Ezáltal ez volt az a lemez, aminek az elkészítését a legjobban élveztem. És ha kivételesen szerencsés vagy, akkor azt veszed észre, hogy még egy remek barátot is szereztél. Nem tudom eléggé megköszönni neki.”

 

 

Rengeteg lemezt csináltam már, de még sohasem élveztem ennyire a felvételek elkészítését, mint amikor Seallel dolgoztam együtt. Azt hiszem, ő az egyetlen énekes a világon, aki meg tudta csinálni ezt az albumot, aki újdonságot és frissességet tudott adni ezekhez a klasszikusokhoz. Miközben nagy tiszteletet tanúsít irántunk, az általuk képviselt örökség iránt, a magáénak érezte őket és „Sealesre” tudta őket formálni. Arra született, hogy elénekelje ezeket a dalokat, és a mi feladatunk csak annyi volt, hogy várjunk és átéljük ezt az őrült vágtát amit a felvétel jelentett.” – mondta el David Foster.

A londoni Seal először a kilencvenes évek elején tűnt föl a brit house zenei életben azzal, hogy megírta a „Killer” című dalt a technos Adamskinak. Ezt követte a „Crazy“, mely már a Top 10-ben landolt, és ezzel a dallal Seal kivívta a szakma elismerését majd világszerte nagy sikert aratott a következő négy albumával. Seal legendás hangi adottsága olyan dalokat vitt sikerre, mint a „Prayer for the Dying“, a „Kiss From a Rose“, és a „Don’t Cry“. Áradó, sötét baritonja felerősíti az érzelmeket, melyekkel megtölti dalait.

SOUL track lista

1. A Change Is Gonna Come – Sam Cooke
2. I Can’t Stand The Rain – Ann Pebbles
3. It’s A Man’s Man’s Man’s World – James Brown
4. Knock On Wood – Eddie Floyd
5. I’ve Been Loving You Too Long – Otis Redding
6. Here I Am (Come And Take Me) – Al Green
7. If You Don’t Know Me By Now – Harold Melvin and the Blue Notes
8. It’s Alright – The Impressions
9. I’m Still In Love With You – Al Green
10. Free – Deniece Williams
11. People Get Ready – The Impressions

 

További információ, zene és videók megtekinthetőek a www.seal.com oldalon.

zene.lap.hu »
letöltés.lap.hu »
toplista.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top