Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Szabadidő

3 tipp egy kis kiruccanáshoz – itthon és külföldön

A hosszú hétvége mindig utazásra csábít. Könnyen elérhető, de mesebeli úti tippeket gyűjtöttünk össze, ha kimozdulnál otthonról.
1. Škofja Loka (Szlovénia)

Két folyó találkozásánál fekszik az antik városka, Škofja Loka. Szűk tereivel, kacskaringós utcáival, régi hídjaival, a város fölé magasodó püspöki várral és a környező hegyekkel nem is valóságosnak tűnik, sokkal inkább meseszerű. 973-ban említik először írásos emlékek a várost, amely nevében – Škofja Loka püspökhelyet jelent – őrzi Freising püspökének emlékét, aki egy apró település fölé magasodó hegyre építette püspöksége irányítására alkalmas várát.

A püspöki vár következtében a település rohamos fejlődésnek indult. Először kereskedelmi központ lett, később városi rangot nyert, polgárai várfalat építettek, és a városba öt őrtoronnyal védett kapun keresztül lehetett csak bejutni. Szerencsénkre a közeli Kranj az iparosodás során átvette a térségben a vezető szerepet, így Škofja Loka középkori óvárosa megmaradt, és több mint 40 éve áll műemlékvédelem alatt.

3 tipp húsvéti kiruccanáshoz

 

A püspöki vár uralja a tájat, de mellette jut hely olyan érdekességeknek, mint például a faragott kőből épített Kapucinus híd, amely Közép-Európa legrégebbi kőhídja. Ma már nem olyan veszélyes rajta átmenni, mint anno, mert egy 19. századi átépítés során vaskorlátot kapott. Miközben egyik nevezetességtől a másikig sétálunk, a magtártól a főtérig, onnan a Szent Jakab-templomig, a házakat sem szabad figyelmen kívül hagyni. Legtöbbjük műemlék épület.

Škofja Loka egy nap alatt teljesen kiismerhető, viszont ha már addig elmentünk, kár lenne kihagyni a közeli Triglav Nemzeti Parkot és a Bledi-tavat. A tó közepén, az apró szigeten álló kegytemplomhoz csónakkal lehet bejutni. A várból a panoráma lélegzetelállító, az üdülővárost pedig még mindig a Monarchia hangulata lengi be. A Vintgar-szurdok ugyancsak kihagyhatatlan, szépsége messze földön híres. A „mesebeli” kirándulás újabb állomása lehet a Bohinji-tó, Szlovénia legnagyobb állandó tava. A magas hegyek, az érintetlen természet és a tiszta vizű tó olyan bámulatos, hogy ha képeslapon látnánk, felmerülne a gyanú: nem is valóságos.

2. Český Krumlov (Csehország)

3 tipp húsvéti kiruccanáshozČeský Krumlov 1992 óta szerepel az UNESCO kulturális világörökségeinek listáján. Az aprócska ékszerdoboz a Moldva kettős kanyarulatánál, egy völgyben fekszik. Az idő ennek a városnak sem kegyelmezett, külvárosa modern és kiábrándító, ezért csak a belvárosra érdemes figyelni. A város alapítását a várnak köszönheti, amelynek első épületeit az 1200-as években a Witkowitz család építtette. 1302-től Rosenberg dinasztia lett az új tulajdonos, akik nagyszabású építkezésbe kezdtek, és a hatalmas vár mellett egyre nagyobb lett a település is. A Rosenbergek a várépítés mellett a környék ezüstkészleteinek kibányászásával voltak elfoglalva.

A keskeny, kacskaringós utcákat macskakő borítja. A régi városmag legfiatalabb házai barokk stílusban épültek, de akadnak gótikus és reneszánsz épületek is. A folyóval kettészelt város mindkét városrészének külön temploma és piaca van. Négy híd köti össze a városrészeket. Négy híd bőven elég egy kisvárosban, de a folyó úgy kanyarog, hogy olykor távolinak tűnnek a hidak, azonban a városka még így is egy nap alatt kényelmesen felderíthető – a várral együtt. A hatalmas, sziklába faragott vár főkapujához három alsó kapu valamelyikén jutunk el. A várnak négy udvara és több mint 300 szobája van, egyik traktusából a másikba boltozatos híd vezet. Igazán kiadós séta a várkaputól eljutni a várkertig. A vár érdekességei közé tartozik, hogy nemcsak a belső, de a külső falai is falfestményekkel díszítettek.

3 tipp húsvéti kiruccanáshoz

 

Český Krumlov igazán turistabarát hely. A műemlék házakban kávézók és éttermek működnek, amelyek teraszán az enyhe tavaszi napsütésben kellemesen üldögélhetünk. Anno a város vendégszeretetét élvezte Egon Schiele, szeretőjével együtt, de feslett életük miatt a városka lakói „kidobták” őket. Most persze büszkék Schielére, a művészeti központ is a nevét viseli, ahol az állandó Schiele-kiállítás mellett kortárs művészek is bemutatkozási lehetőséget kapnak.

3. Hollókő–Szécsény (Magyarország)

A híres fazsindelyes templom
A híres fazsindelyes templom

Egy kellemes hollókői kirándulásra a húsvét a legalkalmasabb. A világörökség részét képező ófalu ilyenkor megtelik élettel, a legények vízzel locsolkodnak, a lányok sikoltoznak, énekelnek, és díszes tojással jutalmazzák a locsolót. A feledésbe merülő húsvéti népszokások hagyományőrző megjelenítése kicsiknek és nagyoknak egyaránt élvezetes program. De ugyanilyen kellemes szórakozás végigsétálni az ófalu utcáin.

A falu látképének meghatározó eleme a középkori fazsindelyes, meszelt, fehér falú templom. A műemlékcsoport azonban 67 védett épületet foglal magában, többségük jellegzetes palóc ház. A földszintes, kontyolt nyeregtetős házak többnyire három helyiségből állnak. A tornácról a pitvarba, azaz a konyhába lehet belépni, ahonnan az utca felé a tisztaszoba, hátrafelé pedig az éléskamra nyílik. Bármelyikből előléphetne a mesebeli legkisebb fiú, vállán tarisznyával, a tarisznyában hamuban sült pogácsával.

Az ófalu feltérképezése után a kirándulóknak a hollókői vár nyújtja a következő kihívást. Kisebb hegyre kell felkaptatni, de a kilátás kárpótlást jelent a jelentős izommunkáért. A tavaszi Cserhát igazán bódító – távcsövet és fényképezőgépet érdemes magunkkal vinni! A hollókői vár a középkori hegyi váraink egyik legépebb darabja, felfedezése apró időutazás.

Ha Hollókő kevés lenne egy napra, akkor át lehet ruccanni Szécsénybe, ami autóval kb. 20 perces út. Szécsény legszebb épülete a barokk Forgách-kastély. Az épület helyén már a középkorban várkastély állt, amelyet a Forgách család 1753–63 táján építtetett át barokk kastéllyá. További szécsényi időzésre a várkert, a vár romjai, a sétálóutca és a tűztorony csábít.

A Hollókői vár
A hollókői vár

 

Hollókői vár
Belépőjegy:
• Felnőtt: 600 Ft
• Diák, nyugdíjas: 300 Ft
• Családi: 1800 Ft
Látogatható: április 1-jétől október 1-jéig: naponta 10.00–17.30
Forgách-kastély
Belépőjegy:
• Felnőtt: 600 Ft
• Diák, nyugdíjas: 300 Ft
Látogatható: kedd–vasárnap: 10.00–16.00 (hétfő szünnap)

 

Bővebb információ: www.holloko.hu »

Locsolkodás kútvízzel az Alsó kútnál: 11.00, 13.00, 15.00, a templom előtt: 11.20, 13.20, 15.20 a látogatók bevonásával és népviseletbe öltöztetéssel. Előzetes bejelentkezés szükséges!

Belépőjegy:
• Felnőtt: 1500 Ft
• Diák, nyugdíjas: 1000 Ft
• 14 éves kor alatt ingyenes!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top