Szabadidő

Gryllus Dorka szerelme: Berlin

A pezsgő kulturális életű főváros hagyományosan kedvelt célpontja a magyar művészeknek. De vajon mi vonzza őket oda? Rendhagyó útikalauz 3 Berlinben élő magyar kedvencünktől.
 Rákász Dániel: „Szabadnak érzem itt magam”

 

Fotó:BRINKHOFF/MÖGENBURG
Fotó: BRINKHOFF/MÖGENBURG

„Olyan aurája van, mint egy menta- és tavaszivirág-fuvallatnak. Az életöröme ragadós” – a fenti sorokat nem valamelyik tizenéves rajongója írta Rákász Dánielről, hanem egy komoly német napilap amúgy illemtanácsokat osztogató kolumnistája. A táncos közel egy éve játssza a berlini Theater am Potsdamer Platz „Dirty Dancing” produkciójának főszerepét. Az első benyomása a városról minden volt, csak nem tavaszias.

– A napsütés nem a város erőssége – konstatálja, és ezzel el is mondott minden rosszat új-régi lakóhelyéről. Megérkezve Berlinbe, nagy hatást tett rá, hogy kevésbé hektikus és zajos, mint London vagy New York, miközben minden kulturális igényt kielégít.
– Az ember mindig menetkész, az élet sohasem áll meg. Nem kell rohanni az utolsó busz után, az élet nem szűkül be az első és az utolsó busz közé. Teljes szabadságérzetem van a városban: akkor és azt csinálom, amit szeretnék, és amihez kedvem van – magyarázza a táncos, akinek nagyon kényelmes, hogy az esti előadás után is el tud menni lazítani a barátaival, és a hazaút miatt sem kell aggódnia, köszönhetően a jól kiépített tömegközlekedési hálózatnak.

Dániel a következő, kényelmes tempóban kétórás sétaútvonalat ajánlja Berlin felfedezéséhez: a Potsdamer Platztól indulva a Reichstagig, a német országgyűlés épületéig, onnan a Brandenburgi kapu érintésével végig az Unter den Linden sugárúton a Museumsinselig, azaz a Múzeum-szigetig. Onnan már csak egy ugrás az Alexanderplatz híres tévétornyával. Barátainak mindig megmutatja az alternatív életformájáról, bohém stílusáról, ugyanakkor szociális problémáiról is ismert Kreuzberg negyedet. Nagy kedvence a potsdami Sanssouci Park is – ha egyszer Berlinben jársz, érdemes ide is ellátogatni egy napra.
Akik pedig szeretnék őt Johnnyként is látni, a Potsdamer Platz-i musicalszínházban keressék.

 

Még több fotót és infót találsz Dániel honlapján: www.danielrakasz.com »
A „Dirty Dancing” honlapja »

Dalos György: „Rendkívüli a vitalitása”

Dalos György művei előbb költöztek Berlinbe, mint ő maga. Magyarországon hosszú ideig nem publikálhatott könyvet, és a német piacon jelent meg először műveivel. Az író-történészt megfogta a város rendkívüli vitalitása, sokfélesége, az épületek sorsa, amelyekről leolvasható a 20. századi német történelem. – A vitalitás többek között abban mutatkozik meg, ahogy a különböző építészeti korok megpróbálják a rombolást helyrehozni, vagy ellenkezőleg, modernizálni. Ettől olyan furcsa eklektika keletkezik, amiben benne van még a régi Berlin: keleten a porosz Berlin, nyugaton az ötvenes évek eleji gazdasági csoda ízléstelen építészete, közben meg ilyen hihetetlen romok, mint az Emléktemplom. Az ember végigmegy az utcán, és tudja, mi történhetett ebben a kerületben a harmincas évektől kezdve.

Különösen foglalkoztatja a Fal, amelyet ugyan pár métertől eltekintve teljesen lebontottak, de nyomait számos múzeum, emlékmű, földön jelzett emléktábla őrzi.
– Elég terjedelmes, hosszú utakon lehet követni a valamikori határt, és mint olyan ember, aki ezt a határt hosszú ideig nem léphette át, furcsa, önkínzó kíváncsisággal figyelem, mi maradt belőle. 

Dalos György jól érzi magát az egykori Kelet-Berlin „Montmarte-jának” számító Prenzlauer Berg városrészben. Itt a lakásához közeli MS Völkerfreundschaft nevű kocsma-kávézóban („nem a Petőfi-féle kurta kocsma”) találkozik szívesen barátaival. 
– Kissé leromlott, gyenge állagú, félhomályos kávéházszerűség, van benne valami a hatvanas évek pesti eszpresszóiból. Már az NDK-ban is kedvelt „Szenenkneipe” volt, bohémek, ellenzékiek tanyája. A kávé bűnrossz, de tetszik a kiszolgálószemélyzet és a fiatal társaság – ajánlja kedvenc helyét az író, aki egy hét múlva átveszi a lipcsei könyvvásár Európai Népek Közötti Megértés Díját.

Prenzlauer Bergi életkép
Prenzlauer Berg-i életkép

Tudj meg többet Dalos Györgyről »

Dalos György könyvei a Polc.hu-n »

Videó: Berlin, drágám – rendhagyó berlini városkalauz Dalos Györggyel »

gallery item
Megnézem
Összes kép (78)
gallery item

Berlinben

Berlinben

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:


 Gryllus Dorka: „Szeretem az energiáit”

A színésznő először 2004 februárjában járt Berlinben, a Berlinale fiatal színészeket bemutató Shooting Star programjának keretében.
– Most már tudom, hogy a Berlinale különleges állapot, ilyenkor nagyon-nagyon pezseg a város, mindenki nyitott, ünnepi és euforikus a hangulat. Majd nyáron voltam legközelebb, ami megint nagyon szerencsés, mert Berlin egészen más nyáron, mint télen. Míg télen minden szürke, nyáron az emberek az utcán ülnek, kávéznak, mindenki nagyon vidám és kommunikatív. Az első benyomásom azonban azóta sem sokban változott. Nagyon szeretem, főleg nyáron, ha lehet biciklizni, és jókedvűek az emberek. Szeretem az energiáit, jó energiái vannak. Mindig jönnek új emberek, új városokból, ettől mindig olyan érdekes. Szeretem az ízlést Berlinben, ami mindenre kihat. A zenekarom, a RotFront is egy berlini ügy, amely már ideköt.

Dorka tippje: Ha meglátogatják a magyarországi barátai, különleges városnéző túrára viszi őket.
– Elmegyünk a Spreere hajózni, amit nagyon szeretek, mert magamtól nem mennék el, de így más perspektívából, friss szemmel tudom nézni a várost. Szívesen viszem őket kiállításra is, attól függően, hogy ki jön. A nagymamámmal, aki mindenképpen látni akarta az Istár-kaput, elmentünk a Pergamon Múzeumba, egy barátnőmmel viszont a kortárs művészeti múzeum, a Hamburger Bahnhof egyik kiállítását néztük meg – meséli a színésznő, akinek legújabb filmjét, a „Soul Kitchen”-t hamarosan Magyarországon is vetítik a mozik.

Tipp: A „Kilenc és ½ randi”, az „S.O.S. szerelem” és a „Made in Hungaria” alkotói ismét egy elsöprő sikerre ítélt, könnyed, romantikus vígjátékot készítettek a legnépszerűbb magyar színészek segítségével. Dorkát az „Igazából apa” című filmben láthatod legközelebb a hazai mozikban. Bemutató: március 18.

Gryllus Dorka honlapja: www.dorkagryllus.com »
Nézz bele a „Soul Kitchen”-be »

 

 
Itt el tudok lazulni: Liquidrom Spa »   MS Völkerfreundschaft » Kaffee Burger » 
Itt mindig tanulok valami újat: Theater am Potsdamer Platz »  Az elektronikai és műszaki cikkeket forgalmazó boltokban pillanatok alatt tanul az ember valami újat  Minden német társalgási helyzetben  
Inspirál: Staatsoper Unter den Linden »  Prenzlauer Berg városnegyed   Hauptbahnhof – a berlini főpályaudvar  
Ezt importálnám Budapestre: BVG – a berlini közlekedési vállalat   Reformhaus – egészséges élelmiszereket kínáló bolthálózat   Monsieur Vuong – vietnami étterem  

 

www.berlin.lap.hu »
www.berlin.de »

Tipp: még több információ Németországról – www.nemetorszag.travel »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése