Szabadidő

Mit olvasott mostanában D. Tóth Kriszta?

Szekreter című sorozatunkból kiderül, mit olvasnak a "jó arcok". Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, milyen könyvek lopták be magukat állandó szerzőnk, D. Tóth Kriszta szívébe.

Először is Lugosi Viktória Dafke című könyvét említeném. A szerzőt személyesen is ismerem, hiszen amikor 1997-ben televíziózni kezdtem a TV3-nál, ő volt az egyik szerkesztőm. Vikinek már az előző regénye, az Ajvé is nagyon tetszett, természetes, hogy erre is kíváncsi voltam. A Dafke egy tabutémát dolgoz föl – egy meddő házaspár történetét – hihetetlen öniróniával és keserédes humorral, különösen ezért szeretem a könyvet.

Szintén személyes okok miatt – is – érdekelt Adam LeBor Budapest protokollja. Adam LeBort nagyon régről ismerem, ő egy Budapesten élő angol újságíró. A regény maga egy neonáci összeesküvésről szól, amelyet egy kicsit a szerzőhöz hasonló, Budapesten élő angol–magyar riporter leplez le. A regény részben egy itthoni angol lap szerkesztőségében játszódik, én is egy ehhez nagyon hasonló újságnál kezdtem újságírói pályámat a 90-es években. Ezért is vártam ezt a regényt, amelyet még azon frissiben angol eredetiben olvastam – jóllehet azóta magyarul is megjelent. Szeretek eredetiben olvasni, jót tesz a nyelvtudás szinten tartásának. Igaz, erre otthon, a mindennapokban is van lehetőségem.

 
Ha elovasnád, katt a képre és rendeld meg
Ha elolvasnád, katt a képre,
és rendeld meg!
 
Ha elovasnád, katt a képre és rendeld meg
Ha elolvasnád, katt a képre,
és rendeld meg!

Aztán olvastam még egy olyan könyvet, amelyre már nagyon régen készültem, de valahogy sosem jutott rá eddig időm. Biztosan mindenkinek van egy olyan listája, amelyen a régi restanciák szerepelnek – azok a könyvek, amelyek egyszer valamiért elmaradtak, de valamikor mindenképpen szeretne elolvasni.  Nekem ezen a listán volt Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című regénye. Valószínűleg nem kell a könyvet bemutatnom. Aki szereti az abszurd angol humort, annak kötelező irodalom, hisz ez a műfaj klasszikusa.

És végezetül Margit Patrícia A zsidó menyasszony című könyvét említeném. Ezt a könyvet – egy külső-belső utazás történetét – is régóta szerettem volna már elolvasni, de elkapkodták. Ám most sikerült egy kis könyvesboltban megtalálnom végre.

Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak
Douglas Adams:
Galaxis útikalauz stopposoknak
Ha te is elolvasnád, katt a képre!
Ha te is elolvasnád a könyvet,
kattints a képre!

 

Szekreter – sorozatunkban arra keressük a választ: vajon mit olvasnak a jó arcok?
Miniinterjúinkat keresd a Nők Lapja Cafe Szabadidő rovatában!

Mit olvasott mostanában Bárdos András? »

Mit olvas mostanában Soma Mamagésa? »
Mit olvasott az elmúlt hónapban Vujity Tvrtko?
Egy álomfogó a Tisza-partról: Böszörményi Gyula író »
A gyulai Szindbád: Kiss László író, a Bárka szerkesztője »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top