Szabadidő

Háromnapos könyvünnep vár a Budai Várban

Immár hagyomány, hogy szeptember első hétvégéjén a könyveké a főszerep a Budai Várban. Persze nem csupán a legújabb könyvek miatt érdemes felsétálni a Szentháromság térre - esténként remek koncerteken lazulhatunk.

A rendezvénysorozat főhajtás a magyar nyelv és a magyar könyves múlt legértékesebb öröksége előtt: 1473-ban itt született meg az első magyar nyomtatott könyv Hess András mester budai nyomdászműhelyében.

A Magyar Nyelv és Könyv Ünnepén történelmi környezetben találkozhatunk a magyar könyvkiadókkal, könyvterjesztőkkel és az alkotókkal.

Szeptember 3-án délután az ünnepélyes megnyitón Szőcs Géza kulturális államtitkár és Budavár polgármestere mondanak köszöntőt. Este a Muzsikás együttes ad koncertet.

Szombaton
délelőtt gyermekprogram várja a kisebbeket, délután fellép a Bartók Táncegyüttes, Szarka Gyula (Ghymes) bemutatja Alku című albumát, a 110 éve született Márai Sándorra Bács Ferenccel emlékezünk. 

Vasárnap a kortárs, kerületben élő művészek kerülnek a reflektorfénybe, pódiumbeszélgetésre várják Kányádi Sándor költő-írót (16.00), az I. kerület díszpolgárát is.

A polgármester a programok közül kiemelte az esti koncerteket. Pénteken a Muzsikás együttes lép fel, szombaton a Hot Jazz Band idézi meg a harmincas, negyvenes évek polgári miliőjét, vasárnap pedig a fiatal muzsikusokból álló Hetero-Sapiens latinos koncertje lesz látható-hallható a Szentháromság téren.

A belépés valamennyi rendezvényre ingyenes!

Részletes programért klikk ide! »

További programtippek hétvégére:

Háromnapos könyvünnep a Budai Várban

Tévé-tipp: Háború: X-Faktor vagy Megasztár?

Háromnapos könyvünnep a Budai Várban

Hétvégi moziajánló: Zac Efron szellemeket lát » 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top