Szabadidő

Magyar a világ legidősebb olimpikonja

A világ legidősebb olimpikonja 98 éves és magyar. Igaz, Kaliforniában él, de a londoni olimpián, díszvendégként a magyaroknak szurkol.
A világ legidősebb olimpikonja
A világ legidősebb olimpikonja
Forrás: dpa

A világ legidősebb aranymedált nyert olimpikonja 98 éves és Tarics Sándornak hívják. Az Egyesült Államokban, Kaliforniában él, de még magyar színekben indult az 1936-os olimpiai játékokon. A magyar vízilabdacsapatot erősítette Berlinben, ahol ő volt a legfiatalabb játékos 22 évesen. A magyarok a németeket győzték le akkor a döntőben. „Úgy nézett ki az olimpiai falu, mint egy katonai tábor, mindenhol horogkeresztek és egyenruhás katonák, az Hitler olimpiája volt” – emlékszik vissza a legidősebb olimpikon a 76 évvel ezelőtti versenyre, ahol irányítóként játszott.

Tarics olyan elszánt vízipólós volt, hogy 17 éves korától öt éven keresztül mindent a bal kezével csinált – azzal evett és írt például –, hogy a jobbkezes ellenfelekkel szemben nagy előnyre tegyen szert azzal, hogy mindkét kezét ugyanúgy tudta használni.

A rekorder olimpikon 1948-ban költözött az Egyesült Államokba, ahol tanított és földrengésbiztos épületeket tervezett. A 98 éves férfi szinte minden este, miután a felesége lefeküdt aludni, leül a konyhaasztalhoz és matematikai egyenleteket old meg, így tartja karban az agyát, és a mai napig rendszeresen úszik, a teniszt pár éve hagyta abba. A 98 éves sportoló most a Magyar Olimpiai Bizottság meghívására érkezett Londonba, ahol 80 éves feleségével a magyaroknak szurkol.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top