Szabadidő

Oscar, 2013: Ben Affleck sírt, és Obama neje is megjelent

Még Michelle Obama is bejelentkezett a Fehér Házból az éjszakai Oscar-gálán. Nyert Ben Affleck Argo-akciója, és díjat kapott Anne Hathaway, Jennifer Lawrence, valamint Daniel Day-Lewis is.

Jó volt az indítás

Oscar 2103: Ben Affleck sírt és Obama neje is megjelent

Ritka pazarul indított az Oscar-gála. Nem véletlenül promózták agyon a sokak által nem ismert házigazdát, Seth McFarlane-t (amúgy a Family Guy című sorozat atyja – a szerk.), hiszen a fickó már-már Ricky Gervais-ra emlékeztető hanyag eleganciával osztotta ki a sztárokat. Rögtön azzal nyitott: micsoda megtiszteltetés, hogy megkaphatta ezt a munkát, amit rajta kívül senki a világon nem akart elvállalni. Elképesztő szövege volt, olyan mondatokkal, mint a „Vasárnap van, mindenki ki van öltözve. Olyan, mintha templomban lennénk, csak itt többen imádkoznak”. Talán akkor azért túlzásba esett, mikor kolléganői melleiről kezdett énekelgetni…A kellő öniróniával megspékelt előadásban a provokációt (pl. amikor Ben Affleck rendezését annyira titkosítottnak nevezte, hogy az Akadémia nem is láthatta azt, és ezért nem jelölték) keverte a klasszikus musicalbetétekkel, melyben például a csodaszép Charlize Theron lejtett egy elegáns táncot Channing Tatummal, sőt a házigazda még Daniel Radcliffe és Joseph Gordon-Levitt társaságában is énekelt egy sort.

Amikor dalban mondják el

Oscar 2103: Ben Affleck sírt és Obama neje is megjelent

A lendület azonban sajnos nem tartott sokáig. Úgy tűnik, az Oscar-gála szervezői nem bíztak eléggé showmanjük képességeiben, és telipakolták az eseményt egy csomó felesleges danolászással. Mi kb. tíz nagy dalbetétet számoltunk össze a három és fél órás (!!!) show alatt, ami még egy hazai tehetségkutató hétvégi adásában is elegendő szám lenne, pedig könyörgünk: elvileg ez a díjátadó a filmekről szól! Shirley Bassey a Bond-sorozat tiszteletére énekelte a Goldfingert, Adele először énekelte – eléggé unalmasan – a Skyfall című dalt, és rajtuk kívül még fellépett Jennifer Hudson, Norah Jones, A nyomorultak teljes szereplőgárdája, valamint a Chicago című musical főszereplői. Az utóbbiak fellépését a házigazda így vezette be: „Ha a mai este eddig nem lett volna elég b*zis, akkor íme, elhoztuk a színpadunkra a Chicago sztárjait!” A dalok egyfolytában megtörték a showman egyébként kifogástalan lendületét, és tették kissé dagályossá a díjátadót.

Kiszámíthatóan kiszámíthatatlan

További fotókért kattints a képre!
További fotókért kattints a képre!

Daniel Day-Lewis (Lincoln) annyira biztos volt a sikerében, hogy egy saját kis stand up szám kíséretében, a meglepettség legkisebb jele nélkül vette át a díját, ahol azzal poénkodott, hogy Spielberg eredetileg Meryl Streepnek szánta a szerepét. Pedig igazán meghatódhatott volna, hiszen jelenleg ő az egyetlen férfi színész, aki harmadjára is magáénak tudhatja a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscart. Anne Hathaway-t sem rázta meg, hogy A nyomorultakért a legjobb női mellékszereplő díjával jutalmazták, és a köszönőbeszéde helyett leginkább a mellbimbóit kihangsúlyozó ruhájával hívta fel magára a figyelmet. Az este legnagyobb kérdése az volt, hogy „a női főszereplő kategóriát a kilencéves Quvenzhané Wallis nyeri, vagy Emanuelle Riva, aki 9 éves volt, amikor az Oscar-díj megszületett”. Végül mindketten hoppon maradtak, és a Zero Dark Thirtyért esélyes Jessica Chastain nagy bánatára Jennifer Lawrence kapta meg az Oscart a Napos oldalért, és az emelvényre lépcsőzés közben elvágódott a gyönyörű, fehér ruhájában. Szegény Jennifer néhány hete a színészszakszervezet díjátadóján küzdött meg egy csúnya ruhaszakadással, erre most ez is… Persze azért említsük meg, hogy a hölgy azon kevesek egyike volt, aki kedvesen spontán beszédet mondott, és valóban meglepődött, sőt örült is a díjnak.

Jutott Oscar szinte mindenkinek

További fotókért kattints a képre!
További fotókért kattints a képre!

Az Akadémia idén igyekezett igazságos maradni és mindenkinek adni egy szeletet a tortából. A helyzetre jellemző, hogy a legjobb hangvágás kategóriában például holtverseny született a 007 – Skyfall és a Zero Dark Thirty között, ezért mindkét film Oscart kaphatott, amire emberemlékezet óta nem volt példa a díj történetében. Hiába nyerte Ben Affleck Argo-akciója a legjobb film díját (vicces volt a színpadon elpityeredő és a házasságát az élete legjobb munkájaként jellemző Ben Affleck a nagy szakállú George Clooney oldalán), ha mellette csak a vágásért és a forgatókönyvért díjazták. Utoljára 1990-ben fordult olyasmi elő (Miss Daisy sofőrje), hogy egy olyan filmet válasszanak meg az év legjobbjának, melynek rendezőjét még csak nem is jelölték. A Merida, a bátor rendezője skót szoknyában vette át az Oscart, Adele pedig a könnyeivel küzdött, amikor megkapta a Skyfallért a jogosan járó szobrocskát. A Pi élete négy díjával a legtöbbet vitte haza, utána pedig Az Argo-akció és A nyomorultak következett három-három trófeával. A külföldi filmek között a biztos befutónak számító, osztrák színekben induló Szerelem diadalmaskodott. Egyedül A messzi dél vadjai maradt teljesen hoppon a nagy esélyesek közül: négy jelöléséből egyet se váltott díjra.

Oscar 2103: Ben Affleck sírt és Obama neje is megjelentBéna díjátadók tömkelege

Sajnos a díjak átadói hiába voltak a showbiznisz legnagyobb sztárjai, valahogy nem találták a helyüket a színpadon. A Bosszúállók szuperhősei például olyan óvodás módon poénkodtak, ami még egy Szeszélyes évszakok-adásban is ciki lett volna, Sandra Bullock, John Travolta és Salma Hayek pedig olyan sótlan beszédet mondott, amit már abban a percben elfelejtettünk, amikor befejezték. Az este megkoronázásaként a Fehér Házat is kapcsolták, hogy Michelle Obama olvassa fel a borítékból a legjobb film nyertesének a nevét, és persze előtte végig kellett hallgatnunk egy hosszú ömlengést Hollywood nagyszerűségéről és fontosságáról. Idén az Oscar végre megtalálta az ideális és rendkívül vicces házigazdát Seth McFarlane képében. Most már csak arra lenne szükség, hogy az ő tehetségéhez igazítsák a show-t. Hiszen amikor ő adott át egy díjat Ted, a medve képében, az rögtön sokkal jobb volt annál, mint amit a többiek műveltek az erőltetett pátoszukkal.

A főbb kategóriák győztesei

Legjobb film: Az Argo-akció
Legjobb rendező: Pi élete (Ang Lee)
Legjobb férfi főszereplő: Daniel Day-Lewis (Lincoln)
Legjobb női főszereplő: Jennifer Lawrence (Napos oldal)
Legjobb férfi mellékszereplő: Christoph Waltz (Django elszabadul)
Legjobb külföldi film: Szerelem (Ausztria)
Legjobb eredeti forgatókönyv: Quentin Tarantino (Django elszabadul)
Legjobb adaptált forgatókönyv: Chris Terrio (Az Argo-akció)
Legjobb betétdal: Skyfall (Adele)
Legjobb animációs film: Merida, a bátor

Oscar: Hatalmasat esett a legjobb színésznő
Jennifer Aniston kiütötte Angelina Jolie-t az Oscaron

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top