Szabadidő

Ez a The Carbonfools fricskája

Magyar nyelvű dalt rögzített a The Carbonfools. A zenekar így reagál arra, hogy angol nyelven előadott számai miatt a rádiók nem tekinthetik magyar előadónak.

Ez a The Carbonfools fricskája

Sajátos módon reagált a The Carbonfools zenekar arra, hogy a parlament március közepén leszavazta a hazai rádiók magyar zenei kvótájára vonatkozó módosító indítványt. A hatályos törvény szerint a rádióknak a műsoridő legalább 35 százalékában kell magyar műveket sugározniuk, de nem tekinthetik magyarnak azokat a dalokat, amelyeket idegen nyelven adnak elő magyar művészek. A kizárólag angolul éneklő The Carbonfools tehát szintén ebbe a kategóriába esik.

Úgy gondoltuk, hogy itt az ideje megpróbálkoznunk egy magyar dalszöveggel. Az egyik legnépszerűbb számunk, a Hideaway szövegét magyarítottuk. A Rejtekem című dal képi világához felhasználtuk a Hideaway eredeti videóklipjének képanyagát, és új részeket is forgattunk hozzá, a végeredmény pedig egy vidám, jó hangulatú anyag lett. Pályafutásunk során először csináltunk ilyet” – mondta DJ Titusz, a The Carbonfools alapítótagja.

A The Carbonfools rajongói Budapesten legközelebb április 5-én, pénteken este az Akvárium Klubban találkozhatnak a kedvenceikkel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése