Szabadidő

A magyarokat és John Travoltát imádják a csehek

Magyar gyerekeket ünnepeltek óriási tapssal a 48. Karlovy Vary Filmfesztiválon, ahonnan A nagy füzet hozta el a fődíjat. A magyar sikeren csak John Travolta tett túl, akiért valósággal megőrültek a csehek, amikor 2200 ember előtt kezdett táncolni.

Így jutottak magyarok a csúcsra

 

A magyarokat és John Travoltát imádják a csehek

A tizenéves koruk elején járó Gyémánt ikrek, András és László fehér ingben és nyakkendőben álltak ki Karlovy Vary legnagyobb mozitermének közönsége elé, és a hatalmas tapsot nagy meghajlással köszönték meg. Pedig ekkor még nem is sejthették, hogy néhány nap múlva ők, pontosabban filmjük, A nagy füzet (idehaza valószínűleg szeptemberben mutatják be a mozikban) kapja meg a Kristály Glóbuszt, a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál fődíját. Velük volt a történetben a nagymamájukat alakító Molnár Piroskán és a film rendezőjén, Szász Jánoson kívül sok stábtag is, de a film első vetítésénél még nem éreztem, hogy A nagy füzet győzhet. Szász csak egy óvatos beszédet mondott, amiben megköszönte a színészei kiváló munkáját, és ugyan a film végén a közönség tapsolt, egy filmfesztiválon ez azért nem annyira szokatlan gesztus. Utána azonban szárnyra kapott a szóbeszéd: a kritikusok és a zsűri is szerette a magyar filmet, ami a közönség szerint is fontos dolgokat mond el a háború kegyetlenségéről, ráadásul egy olyan szemszögből, amilyenből ezt eddig nem láthattuk. Ennek aztán meg is lett az eredménye.

Audrey Tautou távol maradt

Ugyan nekünk, magyaroknak kétségtelenül a fesztivál vége szolgált igazi örömhírrel, az esemény fénypontjait, vagyis a sztárokat az első egy-két napra időzítették. Karlovy Vary minden évben igyekszik legalább két-három igazán nagy nevet elcsábítani Csehországba, amihez egy életműdíj kiváló apropót szolgáltat. (Hogy ezt mennyire nem veszik komolyan, jól jelzi, hogy a filmek előtt mindig levetítenek egy kisfilmet, amiben egy-egy sztár – pl. Jude Law vagy John Malkovich – az életműdíját olyan dolgokra használja, mint egy ajtó betörése vagy gyógyszerek szétnyomkodása.) Idén Audrey Tautout és John Travoltát ígérték be a szervezők, ám közvetlenül a fesztivál előtt robbant a hír: Tautou mégsem jön Csehországba. A hálátlan! Az Amélie csodálatos élete annak idején Karlovy Varyban kezdte meg elképesztően sikeres nemzetközi pályafutását. Audrey távollétében így minden reflektorfény John Travoltára irányulhatott.

Mindörökké Grease!

A magyarokat és John Travoltát imádják a csehek

A Ponyvaregény sztárja magángéppel érkezett a fesztiválra, ahol a legendás Grand Hotel Puppban (itt forgatták a Casino Royale című James Bond-mozit) szállásolták el egy lakosztályban, ő pedig mindezt folyton fülig érő vigyorral és a Grease nyári mozis vetítésével hálálta meg. Több mint kétezren gyűltek össze a szabadtéri vetítésen, ami előtt a szokatlanul jó formában lévő (a sörhas nagyot ereszkedett és a hajfestés is jól sikerült), amúgy majdnem hatvanéves sztár köszöntötte a nézőket úgy, hogy kapásból táncolva vonult fel a pódiumra. A dolgot gyorsan letudta, de közben ponyvaregényes táncmozdulatokkal pózolt a fotósoknak, és megmutatta a közönségnek, hogy még mindig ott van a lábában a boogie. Persze volt aktualitása is a meghívásának: a Killing Season című, Robert de Niró-val együtt forgatott akciófilmjét jött bemutatni, és a csehek a film minőségétől függetlenül annyira imádták őt, hogy egy másnapi újság az alábbi címmel a címlapján jelent meg: John! John!! John!!! John!!!!

Nemcsak orosz turistáknak

A festői, Prágától alig több mint száz kilométerre lévő Karlovy Vary egy ideje arról híres, hogy a gazdag orosz turisták egyik kedvelt úti célja, viszont a filmfesztivál idején más arcát is láthattam. Ugyan az éttermek és a boltok többsége ilyenkor is az orosz pénztárcákra való tekintettel lövi be az árait, ám megjelennek a hátizsákos turisták, és a fesztivál velük is kegyesen bánik. Az előre vásárolt jegyek mellett az üresen maradó székeket például többnyire potyázó egyetemistákkal töltik fel, így a foghíjas széksorok errefelé ritka madárnak mondhatók. Szokatlan látvány, hogy más fesztiválok puccosságával szemben itt az emberek simán üldögélnek a földön, a fűben vagy a betonon, és itt több mint egy hétig valóban minden a filmekről szól. Több mint kétszáz alkotást tűztek műsorra, sok-sok világpremierrel, amiből bármennyire is próbálkoztam, a négy napom alatt így is „csak” tizennégyet sikerült megnéznem. Talán ha az alvásokat kihagytam volna

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top