Szabadidő

50 éves lett a Lolka és Bolka

Fekete gombszemek, óriási kerek fej, elálló fülek, fülig érő száj – el sem hisszük, hogy már 50 éve szórakoztat minket a testvérpár!

A mai felnőttek még a tévében nézték őket, a mostani rajzfilmeken élő generáció pedig már DVD-ken ismerkedik a lengyel testvérpár kalandjaival. Minden idők legsikeresebb lengyel rajzfilmsorozata, a Lolka és Bolka idén ötvenéves, kalandjaikkal a világ több mint 80 országában lettek népszerűek.

„Szülőhelyükön”, a délnyugat-lengyelországi Bielsko-Bialában hivatalosan is megünneplik első epizódjuk öt évtizeddel ezelőtti bemutatását. A városban található a filmeket készítő stúdió, két éve pedig szobrot is kapott a két rosszcsont.

A bielsko-bialai rajzfilmstúdió igazgatója, Andrzej Orzechowski becslése szerint mintegy egymilliárdan látták a sorozat öt-tíz perces epizódjait. Ráadásul a Lolka és Bolka volt a stúdió és a lengyel rajzfilmgyártás legnagyobb gazdasági sikere. Ennek egyik titka, hogy sosem vetült rájuk az ideológiai propaganda gyanúja.


Lolka és Bolka
„apja”, Wladyslaw Nehrebecki rendező saját két fiáról, az akkor 12 éves Janról és a tízéves Romanról mintázta hőseit. „Elég élénk gyerekek voltunk. Apa figyelt bennünket, és néhány viselt dolgunkat viszontláthattuk a képernyőn” – emlékezett vissza Roman Nehrebecki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top