Szabadidő

Illusztrátornak készül a fél szemére vak lány

Nem hagyja, hogy a fogyatékossága az álmai útjába álljon.

A 25 éves brit Kimberly Burrows fél szemére vak, és a másik szemével is csupán néhány percig képes egy helyre fókuszálni. A lány, amióta csak az eszét tudja, odavan a művészetekért, és elhatározta, hogy a látásproblémái dacára is illusztrátor lesz. “Lehet, hogy megküzdök egy csendélettel, de megrajzolok mindent, ami a fejemben van” – magyarázta a Daily Mail riportjában.

Kimberlynek meggyőződése, hogy a fogyatékossága csak még elszántabbá tette. “Tudom, hogy ez nem magától értetődő pályaválasztás egy vak ember számára, de megvan az akaraterőm ahhoz, hogy leküzdjek minden akadályt” – fogalmazott a lány, akinek a legnagyobb vágya, hogy egy gyerekkönyvet illusztrálhasson. Ez az álma pedig hamarosan valóra is válhat, mivel felkérést kapott a népszerű brit mese, a Paddington medve alkotójától, Michael Bondtól egy kiadvány illusztrálására.

Egyszerre nagyjából 20 percig tud dolgozni egy rajzon, így egy mű elkészítése akár egy hónapba is beletelik. “Nem találom túl frusztrálónak, mert megszoktam, és tudom, hogy a hónap végére befejezem. Kijelölök magamnak egy célt, és tudom, hogy el fogom érni, ez tartja bennem a lelket.”

Kimberlyt nemrégiben az Év Fiatal Illusztrátora díjra is jelölték.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top