Szabadidő

100 éves a Wekerle-telep

Immár negyedik alkalommal rendezték meg Budapest100 címmel a főváros százéves házainak ünnepét. Szombaton és vasárnap 60 épület kapuit nyitották meg, ahol koncertekkel, kiállításokkal, divatbemutatókkal, piknikkel, filmvetítésekkel várták a szépszámú érdeklődőt. Az önkéntesek által vezetett ingyenes sétákon lakóházak, iskolák, laktanyák és luxushotelek évszázados titkai tárultak fel. Légópincék, padlások, volt mosókonyhák ódon falai között bóklászva sétálhattunk vissza a múltba.

Bloggerünk érdeklődve böngészte a programkínálatot, hogy kitalálja, mit nézzen meg. A belvárosi tartalmas programok igen csábítóak voltak. Aztán végül is úgy döntött, olyan házakba kukkant be, amelyek előtt hetente többször elbuszozik. Az egyiket szinte az egész ország ismeri, és a fotójával induló sorozat, a Barátok közt, milliókat szögez a képernyők elé esténként. Ugye ismerős?

100 éves a Wekerle-telep

 

A Budapest100 civil kezdeményezés, minden programja ingyenes. A szervezés, a tárlatvezetések, a koncertek mind önkéntes alapon működnek, az évfordulós házak lakói maguk is tevékenyen részt vesznek a lebonyolításban. A programok összefogását a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) végzi. Két-három hónapos szervezőmunka eredményeként jön létre a kétnapos örömünnep. Már a 100 éves házak listájának összeállítása is komoly levéltári kutatómunka eredménye. Az idén a 200 darab százéves budapesti épület közül 60 vett részt a rendezvényen. A szervezők célja azontúl, hogy felhívják figyelmünket a körülöttünk lévő épületekre, értékekre, a közösségépítés. Közösségépítés a házakon belül, valamint a házlakók és a látogatók között.

Ismerd meg a Wekerle-telep történetét! A teljes cikket a Közel és távol blogon találod.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top