Szabadidő

Mostanáig teljesen félreismertük a szarkákat

Rossini operát írt A tolvaj szarka címmel, és az értelmező szótárakban is szarkaként emlegetik azokat, akik ellopnak apróbb dolgokat. Az európai folklórban ismert hiedelemmel szemben azonban a szarkák nem is lopnak csecsebecséket, sőt valójában tartanak a fényes tárgyaktól.

A széles körben elterjedt vélekedés szerint a szarkák a fészkükhöz lopnak csillogó dolgokat. Az Exeteri Egyetem tudósai azonban arra a megállapításra jutottak, hogy a faj képviselői valójában tartanak az ilyen tárgyaktól, vélhetően azért, mert azok újak számukra és veszélyesnek bizonyulhatnak.

A kutatáshoz fényes tárgyakat – csavarokat, gyűrűket és ezüstfólia-darabokat –, valamint ezek matt kék változatát használták fel. A tudósok 30 centiméterre a tárgyaktól magvakat szórtak ki. A madarak etetése során a 64 vizsgált alkalomból a szarkák mindössze kétszer csíptek fel csillogó tárgyat, de azonnal el is dobták. A madarak alapjában véve nem vettek tudomást róluk, elkerülték mind a csillogó, mind pedig a kék dolgokat, vagy elkerülték őket és inkább kevesebbet ettek, ha ki voltak téve a tárgyak.

“Nem találtuk bizonyítékát a szarkák csillogó tárgyak iránti olthatatlan vonzalmának. Sőt a dolgok inkább a neofóbiára – az új dolgoktól való félelemre – utaló jeleket váltottak ki náluk” – hangsúlyozták a brit kutatók.

A felfedezés csak szarkapárokat és nem “egyedülálló” példányokat vizsgálva született, ezért nyitva hagyja azt a kérdést, hogy mi a helyzet azokkal a példányokkal, amelyek még nem találtak párt maguknak. Halvány esélye van annak, hogy ezek talán valóban lopnak, hogy így szerezzenek párt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése