Szabadidő

Ma újra jár a dallamos villamos Budapesten

A magyar dal napja előtt egy héttel, ma ismét vágányra áll a zenészeket szállító nosztalgiajárat, a dallamos villamos Budapesten, ezúttal a 47-es vonalán.

A szerelvény mindkét kocsijában fiatal zenészek utaznak, akik a Deák tér és a Városház tér között ismerős és új dalokkal szórakoztatják az utazókat, akik szövegkönyvet is kapnak a nagy utazáshoz: tizenöt zenakar számai közül válogathatnak. 

Az első kocsi 14 órakor indul a Deák térről, ezen az EnniHool és a Kontrolalter játszik, a 15 óra 45 perctől induló szerelvényen a Cherokee és a Popcsajok, 17 óra 30-tól a Varga Banda és a Napkutya, 19 óra 15 perctől a Kávészünet és a Kafkaz. A Városház térről induló járatoknál a következők lesznek láthatók és hallhatók: 14 óra 50-től a Zoom és a Tükezoo, 16 óra 35 perctől a Bogoz, illetve Kiss Barna és az utcazenekar, 18 óra 20-tól a Haszüna és a Kávészünet, a dallamos villamos utolsó indulási időpontja pedig 20 óra 5 perckor lesz a Tintás zenekarral és a Napfénypresszóval. Hát nem szuper?

Az idei – immár hetedik – magyar dal napját egy hét múlva, szeptember 14-én vasárnap rendezik kilenc településen, valamint a fővárosban 12 helyszínen, mintegy kétezer fellépővel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top