Szabadidő

Nanokincskeresés, játékos vulkánkísérletek: ezért menj gyerekkel a Kutatók éjszakájára!

Hallottál már a Kutatók éjszakájáról? Ha igen, akkor úgyis mész, ha nem, akkor meg itt az ideje kipróbálni. Remek program az egész család számára.

Ebben az évben szeptember 26-án rendezik meg a Kutatók éjszakáját, ahol számtalan egyetemre és kutatóintézetbe juthatunk be, vehetünk részt programokon, teljesen ingyen. Elsőre talán nem feltétlenül hangzik csábítónak, de az ország egyik legjelentősebb ismeretterjesztő eseménye ez, aminek a célja, hogy közelebb hozzák az érdeklődőkhöz az egyes tudományterületek érdekességeit, aktualitásait, és ez sikerülni is szokott.

Az egész országban látogathatjuk a különböző tudományos helyszíneket, én most egy budapesti válogatást készítettem azokról a helyekről, ahova ellátogatnék a gyerekeimmel pénteken. De az esemény honlapján szépen, részletesen megtalálja mindenki a saját vonzáskörzetében lévő programokat, okosan jelölve mindegyiknél, hogy kiknek ajánlják, melyek a gyerekeknek és melyek a nagyobbaknak való események.

Tempus Közalapítvány

15:00–00:00 Játékos tudomány – Mókás fizika

23:00–23:30 Egyre jár a kutya és az ember agya?

Alternatív Közgazdasági Gimnázium

16:00–22:00 Robotika; Kémiai kísérletek és titkosírás

Aquincumi Múzeum

16:00–20:00 A restaurálás folyamatai (bemutató és kézműves-foglalkozás)

19:00–19:45 Sötét varázslat Aquincumban

Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.

15:00–22:00 Tudástenger kalózai 1. állomás – Nanokincskeresés mikroszkóppal

16:00–16:30 A női szépség titkai – egyenesen a laborból

Budapesti Corvinus Egyetem

16:00–17:00 Quechua indiánok és az élelmiszer-kémia: avagy hogyan lehet hidegen főzni?

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

18:00–18:40 Inkább egy okostelefon, mint az érettségi?

17:00–19:00 Repülésszimulátor-bemutató (városnézés – Budapest) – Aircraft szimulátor

Eötvös Loránd Tudományegyetem

20:40–22:00 Börtönrendszerek a XXI. század Magyarországán – elvárások és a valóság határmezsgyéjén (ELTE Állam- és Jogtudományi Kar szervezésében)

22:00–22:45 Az internet nem felejt

17:00–20:30 Interaktív programok (csigacsontjóslás, színezés, tudáspróba-teszt)

19:00–21:00 AAC Telepresence. Hogy mi az? Robot, okostelefon, szemüveg és beszédtábla ötvözete.

16:00–16:40 Vulkánok – Vonzások és veszélyek – Robban vagy ömlik? Játékos vulkánkísérletek.

Ericsson Magyarország Kft.

16:00–23:00 Mankala és ostábla – A Föld legősibb logikai játékai – Kutatók Hobbija 5.0

Magyar Természettudományi Múzeum

17:00–22:00 “Földiekkel játszó égi tünemény” – interaktív ismerkedés a meteoritokkal

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Budapest)

14:20–14:40 Minek higgyek? A szememnek, az orromnak vagy a nyelvemnek?

15:00–15:30 Madarat tolláról, ennivalót illatáról?

Óbudai Egyetem

16:00–17:00 Haditechnika – Nézd és építsd!

16:00–23:00 Ollóvágta Pista bácsival – soha ne felejts el játszani!

22:00–23:00 Gőzpöfögészeti tovalöködönc és társai

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

19:00–19:45 Hajtogassunk molekulát! Avagy miért és hogyan modellezünk fehérjeszerkezeteket?

Polaris Csillagvizsgáló

18:00–00:00 Távcsöves bemutató

Semmelweis Egyetem

17:00–17:45 Depresszió gyermekkorban

18:00–18:45 Dizájnerek: az új szintetikus drogok világa

18:00–19:30 Az ikerkutatás titkai – “élő ikerlaboratórium”

18:00–18:30 Az “ice bucket”-betegség kulisszatitkai

17:00–17:45 Videoendoszkópos sebészet gyerekeknek

TIT Budapesti Planetárium

19:00–20:30 Szemtől szemben egy üstökössel – A Rosetta-küldetés

16:00–21:00 Távcsöves csillagászati bemutató

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top