Az aukciók és a garázsvásárok kincseinek nyomában

Tévés, rádiós műsorvezető voltál, de sokan ismernek arról az oldaladról is, hogy árveréseket vezetsz. Véletlenül csöppentél ebbe a világba, vagy tudatosan kerested ezt az utat?

Inkább véletlennek mondanám. Barátok vagyunk Kieselbach Tamással (művészettörténész, műkereskedő, a Kieselbach Aukciós Ház tulajdonosa), és egyszer felvetette, legyek tárcsaolvasó a Vígszínházban rendezett aukcióin (a tárcsaolvasó segít az árverés vezetőjének figyelni a termet, és a licitek végén bemondja, melyik tárcsaszámmal és milyen leütési áron kelt el a tétel). Néhány alkalom után Tamás azzal állt elő, hogy meg kellene tanulnom árverést vezetni. Kimentünk Londonba, megfigyeltem, hogyan csinálják arrafelé, aztán egy nagyon kemény tréning következett itthon. Összetett műfaj ez, komoly koncentrációt igényel, a licitlépcsők emelkedési sorrendjét álmomból felébredve is tudnom kell, ugyanakkor hangulatot kell teremteni, tempót adni, és ráérezni, mikor kell egy kis feszültséget vagy épp oldott viccelődést vinni a terembe. Imádom a Sotheby’s volt legendás árverésvezetőjének, Tobias Meyernek a stílusát, közvetlen, de feszes, és tökéletesen tudja, ki mit gyűjt a teremben. Az árverések világa nagyon sajátságos, sokszor eksztatikus. Nekem is élmény, olyasmi, mintha a terem energiahullámain szörföznék.

Winkler Nóra

Ezzel a tapasztalattal hogy látod, változott valami itthon az aukciós trendekben, a közönségben?

A rendszerváltás után óriási dolog volt újra nagy, elegáns árverésekre járni, az emberek kiöltöztek, mintha estélyre mennének. Ma is van eleganciája, de már inkább a helyére került; nem a reprezentálás a cél, hanem az adásvétel. Ugyanakkor jó látni, milyen sokakat vonz egy ilyen esemény. Egy Kieselbach-árverésen általában több százan vannak. A gyűjtők vagy az őket képviselő tanácsadók mellett sokan eljönnek, akiket a művek, az árverés hangulata érdekel. Sokszor keresnek meg szervezetek és cégek, hogy az üzleti partnereiknek, ügyfeleiknek vagy jótékony céllal szeretnének aukciót rendezni. Mindig javaslom, hogy szánjunk elég időt a helyzetfelmérésre, az esemény felépítésére, mert ez látványos műfaj, de csak jól előkészítve működik.

Milyen típusú árverések jellemzőek Magyarországon? A Travel Channel Poggyászháborúk műsorában általában raktárakat nyitnak ki, kikötőkben hagyott konténereket, a rendőrség által elkobzott holmikat árvereznek el. Itthon van erre példa?

Egyelőre nincs nálunk ennek hagyománya, továbbra is főleg a festmények, antikvitások mennek, bár egyre több a dizájn témájú aukció. A műsorban látható tárgyakat itthon inkább piacokon, garázsvásárokon lehet jól adni-venni, ennek eléggé rabja vagyok magam is. Nyáron egy Balaton menti település mellett autóztunk, és megláttam egy ház kerítésén a “kirakodóvásár” feliratot. Volt persze sok kacat, de maga a kutatás, hogy pont akkor fogsz rátalálni valami csodára, jó élmény. Vettem is egy kis szobrot, materiális értéke alig van, de kedves a szívemnek.

A Poggyászcsaták sztárjai

A Poggyászháborúkban eszementen licitálnak ládákra, dobozokra anélkül, hogy tudnák, mi van benne. Szerinted mitől van ez, mi hajtja ilyenkor az embert?

A kincsvadászat élménye és a hit, hogy aranybányára bukkanhatsz. Emellett – és ez a klasszikus árverésekre is igaz – van az a pont, amikor minden áron azt akarod, hogy a tied legyen, nyerni akarsz. Némely házaspárnál a férj fanatikus szenvedélyéből épül fel egy jelentős kollekció, a feleség viszont boldog lenne, ha nem az örökkévalóságban gondolkoznának, hanem mondjuk egy egyszerű horvátországi nyaralásban.

Amikor ott van körülötted az a sok szép tárgy, nem szoktál te is elcsábulni?

Dehogynem, többször is. Az egyik árverésen, amit vezettem, volt egy derűs kis Szántó Piroska-gyümölcscsendélet. Egy barátomat kértem meg, hogy licitáljon a nevemben, megmondtam, meddig mehetünk el az árban. Ezt persze hamar átlépték, és én kétségbeesetten próbáltam a szememmel jelezni, mehetünk mi is feljebb. Néha alulmarad a fegyelmezett ráció, és győz a vágy. Végül az enyém lett.

Melyek voltak a legemlékezetesebb árveréseid?

Az egyik 2006-ban volt, amikor váratlanul, egy családtól előkerült egy Csontváry-kép, a Szerelmesek találkozása. A licit már eleve nagyon magasról, 80 millió forintról indult, és végül rekordáron, 230 millióért kelt el. Egyáltalán nem pörgött az árverés, lassan születtek a döntések, de a teremben vibrált a feszültség, olyan csönd volt, hogy hallottam a ruhám zizegését. A másik, amikor Paul Newmannel vezettem egy aukciót. A Bátor Tábor az amerikai színész által kitalált és alapított Hole in the Wall Camp szervezet “testvére”. Nyolc éve Paul Magyarországra látogatott, és eljött a tábor jótékonysági aukciójára. Egyszer csak felállt, kezébe vett egy pezsgősüveget, és azt mondta, ezzel körbejár, hogy kicsit “megkocogtassa” azokat, akik kevésbé licitálnak. Majd odajött hozzám a színpadra, beszuszakoltuk magunkat a pultba, ami kettőnknek azért elég szűkös volt, megölelt, és kedvesen, viccesen maga is részt vett egy darabig az árverésben. Számos megható élményem is van, legutóbbi a november 12-i Civil Licit, ahol civil szervezetek kínálnak fel programokat, amelyekre vállalatok licitálnak. Egy enyhén szellemi fogyatékos pécsi fiú mesélt a tételükről, ami egy stresszkezelő, játékos tréning, később két Down-szindrómás fiatal nő mutatta be, ők mivel készültek. Igazából végigbőgném ezeket, megindító, mennyi tettvágy és jó szándék találkozik egy ilyen napon.

Idén lesz még nagyobb árverés, amit te vezetsz?

A Design Terminál jótékonysági árverése december 17-én, ahol a hazai dizájnerek által felajánlott egyedi tárgyak találnak gazdára. Majd december 20-án a Kieselbach hagyományos téli nagy árverése a Marriott szállóban, ahova szeretettel várunk minden érdeklődőt.