Szabadidő

“Mikor végre lefeküdtünk, úgy öleltem magamhoz, mint egy törékeny édes szentséget” – részlet Gyarmati Fanni naplójából

Gyarmati Fanni mélyen tisztelte és rajongásig imádta a férjét: megkérdőjelezhetetlenül hitt az általa csak "Mik"-nek hívott Radnóti költői tehetségében. A napokban megjelent Gyarmati Fanni naplója, mely a költő és felesége közös tíz évét foglalja magába.

1935. február 17. vasárnap

Késői kelés. Miket síelni küldtem. Délelőtt csak olyan apró ténykedések: füzetjavítás, sütkérezés az ablak előtt. Szép idő van, örülök, hogy Mik kiment, sajnálom, hogy én is nem mentem, mehettem volna. Délután már idegesen fekszem és várom, hogy jöjjön. Jön is később, és mondja, egyedül volt kint, Laciék nélkül, és nem volt élvezet, nagyon olvadt a hó. De legalább levegőn volt édes jóságom. Azután szerencsétlen kóborlás délután.  A Váradi cukrászdában kényszeredett ülés. Nagyon szűk a hely, egymás nyakán ülnek az emberek, szólni alig lehet. Sok a fiatal, de nem az a fajta, mint mi voltunk. Jampecféle. Utána Mikhez megyünk. Közben kitör belőlem a düh Gyurka ellen, és Miklóst is ellene lázítom. Hogy ne hagyja magát kiszolgáltatni, jelentse ki, ha nem hozza a könyvet, hát kihozza ő egyedül. Gyalázat. Egyszerre milyen gyorsan el tudott volna készülni vele, mikor arról volt szó, hogy egy Baumgarten-díj esetén a címlapon ott a neve és a Kollégium. Most meg itt van Pesten és menekül, nem mutatja magát, mint akinek rossz a lelkiismerete. Jaj, de gyűlölöm most, és szemrehányok Miknek, hogy nem lehet ebbe az állapotba beleélnie magát, hogy “nem tud dolgozni” a könyv miatt. Hát mi lesz akkor a vizsgával? Ezen rossz kedve támad, ellenem fordul, pedig nem én tehetek róla, hogy így van. Azután elsimogatom, elcsókolgatom a rosszkedvét, de bennem éppúgy megmarad. Hazajövünk vacsorázni. Utána angol szavakat kérdez és diktál Mik, csak hogy ne foglalkozzunk magunkkal. Olyan bolondul erősen vágyom az ölelésére, úgy kívánom vissza a szegedi napokat, mikor egész napon át csak egymásé voltunk és öleltük egymást. És akármilyen keserves volt is hazajönni, megérte az eltöltött nap. Most semmi sincs ebből, alig vagyunk egymással, úgy, hogy érezzük egymást, és nyugodt alkalmunk sincs egy mély nagy csókra. Úgy tekergünk a világban, oly szerencsétlenül, de meddig lehet ezt elbírni? Rettenetes ez a csonka élet. Emberek még nem voltak így elválasztva egymástól, ilyen áldatlanul, mint mi, és nem is kívánták így egymást, szegény Szívem és szegény magam. Én legalább a munkában felejtek, de Mik nem. Jaj, csak végre-végre elérhessük egymást, úgy szeretném, olyan mélységes gyöngéd szerelemmel és oly boldog lennék vele.

1939. június 5.

Mindig azt hiszem, hoz a holnap valami rendkívülit. Teljesítőképességben az utolsó másodpercig ki tudom facsarni az időmet, és mindenhez hozzájutok, de mindig ugyanaz a csalódás, amikor leadom a nyolc órát, ami most már pedig “csökkent üzemnek” számít, hát nagyon elhasználtnak érzem magam, mindenre képtelennek. Mik Medvézik. Igen kis létszám van most együtt: Gábor kéjutazik valahol Olaszországban, azután Párizsba is elmegy, Hont Feri “kivándorolt” az Alföldre. Mik meséli, hogy délután a Nyugatnál ki jelent meg, mit gondolok? Hát az Ottlik Géza, az a hosszú fekete pofa a nyerítő dzsentris nevetésével, akivel az Illés Endrééknél találkoztunk. Most, az utolsó Nyugat-számban megjelent egy novellája, erre rohant bekerülni a “halhatatlanok” közé. Senki se hívta minden valószínűség szerint. Amikor elment, Ali bácsi meg is jegyezte: “Nahát, már van egy író, akinek ikes ige a neve, ez se volt eddig.” De Miklós letromfolta: “Na és a Lovik Károly?” – Ali bácsi beismerte nevetve, hogy tényleg volt már egy. Gyönyörű szép Sík könyve, a Pázmány “Miklós fiamnak” dedikálva, az ő drága kedvességével. Milyen régen is nem láttam. Néha úgy vágyom utána, mint a Máli után, és minden okos, bölcs hívünk után, egyre kevesebbednek úgyis. A mai Reggeli Újságban például, Mik meséli, Boldizsár Iván ír a szabadság-antológiáról, amit a Benedek Marcell kezdeményezett a Századunk kiadásában. Mik is szerepel benne cudarul elsajtóhibázva. Hát az Iván a legrégibbektől a legfiatalabbakig idéz, Jékelyig és a “lánglelkű katolikus költőig”, Horváth Béláig, Mikről egy szót se, semmit, még a nevét se. Felháborítóan komisz eljárás. Nem barátiatlan gesztusról van szó, arról is, de lelkiismeretlenségről és szervilitásról felesleges mértékig. Hiába, régóta érzem, hogy az Iván alamuszi. A múltkor egy társaságban voltunk, és hevesen szidta valaki a Szabó Zoli cikkeit a Magyar Nemzetben. Erre ő, Iván, a testvéri jó barát, egy szót sem szólt, sőt mintha valami hozzájárulás-félét dünnyögött volna, úgyhogy én éreztem alávalónak a helyzetet, pedig a cikkeket nem is ismerem, de rögtön jóhiszeműséget szavaztam meg a Zolinak. Hát hogy lehet eltűrni, hogy egy jóemberét még esetleg megérdemelten is szidják, akkor is menteni kell benne, ami menthető legalább. Ilyen időket élünk: “Mikor harapni kezd a bárány s a búgó gerle véres húson él…” Milyen csodálatosan illik erre a világra Mik új verse.

gallery item
Megnézem
Összes kép (10)
gallery item

Radnóti Miklós halálának 70. évfordulója

Radnóti Miklós halálának 70. évfordulója

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

1944. május 20. szombat

Jóformán nem aludtunk egész éjjel. 10 felé kezdtünk csomagolni, amikor már mindenki elment, és Mik nagy kínnal megvacsorázott. Alig evett már egész nap. Elég kicsi a zsákja, és nagy nehezen gyömöszöltük bele a legszükségesebbeket. Aztán a takaró volt a fő probléma. A finom gyapjútakaró nehéz kicsit, és nagy is. Az utolsó “táborozáskor” az egyik katona ellopta Mik összes drága szíjait. Most megfizethetetlen és nem is igen kapható plédszíj. Hurkát kellett csinálni, és úgy a hátizsák tetejére szíjazni sok kis, sílécekről levett szíjjal. Csak úgy ugráltam tehetetlenül Mik körül, nem értek a pakoláshoz, csak úgy adogattam, ami kellett. Miközben szanaszét volt mindenünk, megszólaltak a szirénák, nem is volt előzetes riasztás a házban. Nagy sebbel-lobbal, összevissza gyűrve szedtük össze, amit csak lehetett, és kócosan, ziláltan futottunk le, görnyedezve. Alig mertem Mikre nézni. Szegény egyetlenem, fekete volt az arca a kimerültségtől. A házban összeröffentek a riasztási díj és óvóhely-takarítás miatt a lakók, voltak, akik nem akartak fizetni érte, így most nem szólnak előre. Mi persze buzgón kifizettük a havi járulékot, de nem számít, egye fene. Olyan kevéssé fontos ez most már. Éjfél után készültünk el. Nem volt meleg víz, így még egy pihentető fürdőt sem tudtam adni, csak úgy mosdattam külön melegített kis vizekkel szegény kis szentemet. Nem is 24 óra alatt, a behívó kézhezvételétől számítva legalább öt kilót fogyott. Mikor végre lefeküdtünk, úgy öleltem magamhoz, mint egy törékeny édes szentséget, olyan féltve és kétségbeesve: hogy fogja bírni ilyen testtel azt, ami még jön? Az utolsó, tegnap kezdett verse csak borzasztó töredék maradt. Mikor fogja tudni befejezni? Így csupa nyers borzalom. Mikor háromnegyed 5-kor felkeltünk, már régóta, talán egész éjjelen át ébren voltunk. Alig volt háromórányi nyugta szegény Szívemnek. Ez az elbocsátás ilyen hajnalokon, ezt nem lehet kifejezni, és kár is beszélni róla. Csak az érti, aki éli. 7 felé aludtam el, csak folyton az kínzott, milyen nehezet cipelt. Olyan volt hátulról nézve, mint egy egész kis erőd, minden a hátára szerelve. Édes szép, sima bőrű finom háta hogyan fogja bírni, és meleg nap is a mai. Aztán, mikor 10 felé felébredtem, hát bőgni kezdtem, akkor kezdődött a szörnyűség. Sohasem tudom egyidejűleg felérni ésszel, ami történik, csak később. Akkor harsogott körülöttem az egyedüllét. A szétszórt szoba, a tegnapi sok ember, az izgatott csomagolás után takarítani kezdtem, de nem tudtam sietni. Úgy lehúzott az, hogy most meddig lesz ez így, és még mi jöhet, hogy csak fél 1-kor készültem el félig. Akkor rohantam haza, és kit látok, Jani van otthon, akiben minden bizalmam volt, hogy Vácott majd istápolja Miket. De hát vásárlási alkalma volt bejönni egy katonával, persze bejött, nem tudta, hogy Mik ma érkezik oda. Elmondta, hogy úgysem mehetett volna hozzá, mert nagyon szigorúan el vannak különítve az újonnan bevonultak, több ezer ember. Csoportosítják őket: ki mihez ért, szakmánként. Nem tudom, mi lesz Mikkel, a tanárságát mire tartják majd alkalmasnak. Most ott fől a napon, piszokban talán, még rendes szállás nélkül is hétfőig biztosan. Nem hiszem, hogy vasárnap foglalkozni fognak velük. – Egész úton hazafelé és otthon is nyelem a sírást. Itthon délután aztán bőgök, bőgök. Aczél Gyuri jön elbúcsúzni: Jászberénybe megy sajnos. Erős és ügyes, segített volna Miknek, nagyon sajnálom, hogy nem vele együtt vonult be. Lefekszem az erkélyre, és előveszem az Ikrek havát. Régen olvastam, és most megint magával ragad, és zokogok közben. Nem is tudom, lehet-e ezt az írást objektív, száraz szemmel bírálni. Azt a régi kisfiút, aki az én egyetlen gyerekem, és akiről tudom, hogy most is ugyanaz. Azt siratom, tündéri jóságával és gyöngédségével hogy fogja kiállni ezeket az időket? Fejet mosok, közben Szent-Györgyi Nelli ugrik fel egy pillanatra ragyogó fiatalon, barnára sülten, kedvesen. Bead egy poggyászt Verukának, és rohan a szegedi vonathoz. Nagyon megüti, hogy Miket behívták. Hisz mindenki szeretni tudja őt, tünemény korunkban. Sokszor úgy érzem, nincs ilyen édességes ember szegény Attila óta semerre.

A könyvet itt rendelheted meg!
 

 

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni gyorsírásos naplójában örökítette meg házasságának éveit. A napló magánéletének dokumentuma, teljes nyíltsággal beszél minden problémájáról. Az első bejegyzéseket 1935-ben egy fiatal, huszonhárom éves nő vetette papírra, aki éppen házasságára készült szerelmével. Az utolsó lapokat 1946-ban egy még mindig nagyon fiatal, mindössze harmincnégy éves asszony írta, aki akkor tudta meg, hogy két évvel korábban megözvegyült, férjét 1944-ben megölték. Ezután még hét évtizedet élt. Úgy őrizte Radnóti Miklós emlékét, hogy hallgatásával vette körül.

A könyvet itt rendelheted meg!

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése