Szabadidő

Így ragyog együtt kéthónapos lányával Béres Alexandra

Béres Alexandra október elején adott életet második gyermekének, Flórának, akiért nemcsak szülei rajonganak, hanem nővére, Panna is.

Flóra, Béres Alexandra kislánya, még csak két hónapos, de már hozzászokott a kamera látványához. Híres anyukája ugyanis imádja fotózni kislányát, de előfordul, hogy egyszerre állnak modellt a fotósnak. “Néha úgy megállítanám az időt! Remélem, mindig emlékezni fogok!” – írta közösségi oldalán a legfrissebb baba-mama fotó mellé Alexandra, aki a Nők Lapja Cafénak elárulta, hogy telnek a napjaik mióta négytagúra bővült a család.

“Nagy a boldogság. Panna is imádja a húgát, annyira, hogy állandóan babázni szeretne vele. Azon kell általában harcolnunk, hogy ne ébressze fel Flórát, hiszen ő akkor is játszana, mikor a kicsi alszik” – engedett betekintést életükbe Alexandra.

Így ragyog együtt kéthónapos lányával Béres AlexandraFotó: Pongrácz Rita

A sportos kismama azt is elárulta, hogyan tud időt fordítani Flóra mellett a mozgásra. “Ilyenkor az anya feladata nem az, hogy feltétlenül sportoljon, nincs is időm, hogy a baba mellett elmenjek edzeni. De rengeteget gyalogolok Flórával, hiszen babusgatom, ringatom és járkálok vele fel-alá. Mostanában pedig, mikor elmegyünk sétálni, akkor megcsinálok néhány gyakorlatot – guggolás, lábemelés –, miközben tolom a babakocsit” avatott be minket mindennapjaiba Alexandra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top